A Nagy Háború utáni években történt rögtön, december első hetében.
Gyöngyösön, ebben a patinás városban élt egykor az a hat gyermekes család, amelyben ez az eset megtörtént. Szeretetben és tisztességben gondosan nevelte gyermekeit az apa és a felesége, míg ez a világégés el nem szakította őket egymástól. A családfő, a szerető apa a háború poklát túlélte, de a fogságból sajnos soha nem érkezett haza Az egyedül maradt anyának állami segítség nélkül kellett a mindennapi betevőt előteremteni. A mai ember számára szinte elképzelhetetlenül, számtalan fortéllyal ügyeskedte ezt össze időről időre. Nem szégyellte a munkát, ha kellett mosott házaknál vagy tésztát gyúrt másoknak. Minden hajnalban, mikor a kisváros piacára megérkeztek a parasztok ott volt elsőként, és kevéske pénzéből megvásárolta a friss gyümölcsöt és zöldséget. Mikor a nap kelt, addigra ő már az árusok között állt és gyorsan továbbadta a vásárolt portékát. Sietve tette mindezt jókedvvel, mert mire a lurkók felkeltek, addigra neki már haza is kellett érnie hogy legyen mit enniük.
De ez a nap egy különleges nap volt az árvák életében. Apró kezek szorgosan buzgólkodtak, mert várták nagyon az esti látogatót. De mivel is voltak ennyire elfoglalva? Cipőpucolással. A két pici lányka és az aprócska fiú fülig maszatosak voltak már a bekenőkefétől, amivel a kerek spatulából szedték ki a cipőkrémet. Lehet, hogy már több volt a ruhájukon és az arcocskájukon, mint a cipőjükön. Az ugyancsak kicsi lány nővérük még a konyhában segített édesanyának, és csak később csatlakozott hozzájuk. Ő is szorgalmasan fényesítette cipőjét, mikor megtörtént a baj! Még csak az egyikkel végzett, mikor elfogyott a krém! Vigasztalhatatlanul potyogtak könnyei. Mindenki kap majd ajándékot, de a Mikulás az ő cipőjébe nem tesz majd semmit! Kétségbe esve sírta el bánatát anyukájának. Ő ölébe vette, megszeretgette és megsimította haját, és a fülébe súgta:
- Tudod mit? Írunk levelet a Mikulásnak! Hozzál gyorsan egy irkát, amiben elmondjuk, hogy te egy rendes gyerek vagy, és hogy te mindig tisztán tartod a cipődet.
Erre abba maradt a nagy hüppögés, a kislány repült, egyik lába még a szobában volt, a másik már a konyhában és fordult rögvest kezében a füzettel. Összebújtak míg kigondolták, hogyan is szóljon az a levél. Anyukája kezében a ceruza gyorsan járt, elmondta őszintén, hogy miért csak a ballábas cipó tiszta és a jobb miért nem. Megkérte a Mikulás bácsit, hogy erre való tekintettel az ő kislánya is kaphasson ajándékot, mert nagyon is megérdemli.
Az összes gyerek cipőjét sorba kipakolták az ablakba és köztük volt a jobblábas is benne a levéllel. Izgalmas várakozással telt el estig az idő. Mindenki rendkívül szófogadóvá és segítőkésszé vált, nem volt vita, megszűnt a csínytevés. Hirtelen erős kopogtatásra riadt a gyerek sereg. Majd azt vették észre, hogy libbent a függöny. A kicsik sikoltoztak a meglepetéstől, mert nagy örömére sztaniolpapírba csomagolt cukorkák, dió és alma volt belerejtve a cipőcskékbe! Nővérük óvatosan vette kézbe a vétkes cipőt.
- Vajon a Mikulás elolvasta-e a levelét? Lesz-e az ő cipőjében virgácson kívül más?
Szeme kikerekedett mikor felfedezte az ő ajándékát. Egy üveg barackbefőtt! Megölelgette befőttet, pont ez a kedvence! Hozott egy kanalat, hogy meg is kóstolja nyomban. Hm… ez pont olyan, mint amit az anyukám csinál és ő tudja a világon a leges legfinomabb barackbefőttet készíteni! A Mikulás mosolyogva nézte nagy örömét….
Közben eltelt sok év, és a kislányból szülő, nagymama és dédnagymama lett. Minap ő mesélte ezt a történetet az unokáinak, akik megvannak győződve róla, hogy az ő nagymamájuk tudja a világon a legfinomabb barackbefőttet készíteni…
arobi
