A „szelíd” szó hallatán az ember általában „gyengeséget” ért alatta, – hajlamos arra, hogy gyengeségre, félénkségre, vagy nyúlszívűségre asszociáljon.
Mekkora tévedés, hiszen Jézus azt mondta: „Boldogok a szelídek, mert õk öröklik a földet.” Mt.5:5
Ne feledjük, a szelíd nem verseng, nem törekvő, nem manipulál, nem konkurál, mint ahogy mások teszik, mégis ők örökölnek mindent. Ha az ember örököl valamit, nincs szükség arra, hogy igyekezzen, törekedjen annak megszerzésére, mert miután a család szeretett és megbecsült tagja egyszerűen az övé.
A „szelídség” a szeretet szülötte, belőle fakad. Nem törekszik jogai érvényesítésére; megvesztegetésre, nem kell semmit bebizonyítania, szomorú, ha a „szolgálat” imaga, költségvetése, működése fontosabbá válik, annál, mint az „ember”, akinek szolgálatára elhívást kaptunk; bánkódik, ha a tempó, az ütemezés, a terv nem hagy időt arra, hogy törődjünk az öreggel, az ifjúval, a beteggel és a megsebzettel.
A „szelídség” egy olyan erkölcsi tisztaság, érték, amely ritkán fedezhető fel és nehezen fellelhető egy olyan társadalomban, ahol csodálattal és elismeréssel adóznak a törekvőnek, a könyöklőnek, a keménynek és a „szabad” versengőnek.
Teljesítménycentrikusan arra vagyunk motiválva, hogy mindent szorosan, időre elvégezzünk, még annak árán is, ha eközben embereken kell keresztülgázolni, és eltaposni. Csak a siker, az eredmény és a produktivitás számít, – de mindez milyen áron?
Egy ilyen környezetben sajnos nincs helye a „szelídségnek”.
Pál apostol, aki Isten erejének mondhatnánk egy „központja, erőműve” volt, így írt:
„……olyan szelíden léptünk fel közöttetek, mint ahogyan az anya dajkálja
gyermekeit. I. Th. 2:7
A szelíd ember finoman és gyöngéden bánik másokkal, figyelmes, érzékenyen és
tisztelettel viselkedik felebarátjával. A szelídek tudják, hogy az igazi növekedés
szerető nevelést, gondoskodást és nem pedig tekintélyelvű erőszakot, befolyásolást igényel.
Nos, hát öltsük fel magunkra a „szelídséget”, mely ebben a kemény és erőszakos
világban állandó emlékeztető az Isten jelenlétére.
2010. április 7. szerda 17:11-kor
“Nos, hát öltsük fel magunkra a „szelídséget”, mely ebben a kemény és erőszakos világban állandó emlékeztető az Isten jelenlétére”
Nos, hát felölteni fel lehet, de ne feledd, az csak egy álarc lesz!
A szelídség egy állapot és nem egy tulajdonság, akár csak a szeretet. Valójában egy félelem nélküli állapot(gondolj arra, amikor egy állatot megszelídítünk!) Ezt a félelem nélküli állapotot pedig a jelenlétünkkel tudjuk elérni. Figyelemmel, megfigyeléssel nem pedig egy viselkedési minta magunkra erőszakolásával, mert ez is erőszak, önmagunk megerőszakolása és ez már nem szelídség.
2010. április 7. szerda 21:09-kor
Nem értek egyet Lajos hozzászólásával. A szelídséget álarcnak, egy átmeneti állapotnak tartja, pedig meggyőződésem, hogy egy tulajdonságról van szó. Ugyanígy vagyok a szeretettel is, amely minden kétséget kizáróan nem lehet egy állapot! Amennyiben a mai, társadalmi értelemben vett szeretetről gondolkodunk, az valóban egy nagyon labilis “állapotnak” tűnik, rengeteg mindentől függ, éppen ezért ha “valami nem stimmel” bennem, akkor egy pillanat alatt átcsaphat akár pl. gyűlöletbe is, én ezt inkább “kedvelésnek” (fileonak) nevezném, mint szeretetnek(agape). A hasonlat, a megszelídített állat állapotára való utalás, nekem semmiképpen nem tükrözi, nem fejezi ki a szelídséget mint tulajdonságot. A félelem nélküli állapot, amely Lajos szerint pl. a megszelídített állat esetében jelentkezik,- nos szerintem nem adja vissza a szelídség értelmét. A félelem nélküli állapot egyetlen egy esetben következik be: ha megjelenik a szeretet,(agape) egyes egyedül csupán az képes eredményezni egy félelemmentes életet. Végezetül pedig számomra egyértelmű, hogy bármely viselkedési forma magunkra erőszakolása igazi képmutatást eredményez és ez valóban csak átmenetileg tartható fenn az emberben, ha egy pillanatra megfeledkezik, máris kivillan a “foga fehére”
2010. április 8. csütörtök 20:32-kor
Szerintem Te megmagyaráztad azt, amit én leírtam, tehát egyetértesz velem…
Idézet az eredeti cikkből: “A „szelídség” a szeretet szülötte, belőle fakad.” Hol itt az ellentmondás?
2010. április 9. péntek 10:08-kor
A galatákhoz (5,22-23) írt levélben Pál egy felsorolásba helyezi el a szeretetet és a szelídséget. Mindkettő a Krisztusban újjászületett szellem ismérve.