A két idős ember (mindketten túl a hetvenen, az idősebbik már közelebb a nyolcvanhoz), hangosan beszélgetett, amikor az idős hölgy belépett a szobába. A fiatalabbik férfi, férjének öccse volt. Ő maga is már nyugdíjas, ledolgozta kenyere javát. Az első benyomás, ami érte őt, az az áporodott szag volt, ami rokona ágyából terjengett az éterbe.
Sógora egyedül élt a falusi öreg családi fészekben, amit szüleik hagytak maguk után a gyermekeiknek. 50 eltöltött év alkohol mámorban, a szerencsejátékok bűvöletében. A „lovi” szerelmében. Arcára írva mély ráncokba magánya, kudarcai és reménytelen-jövőtlen kiúttalansága. Folyton beszél a semmiről, amint emberi közegbe kerül, és itt a kórházban nem lehet menekülni beszédessége elől. A másik ember jól bírja cérnával, vagy a hallásával van már problémája, avagy mert neki még újak az anekdoták, a messziről érkezett ember kíváncsiságával hallgatja társát.
Az asszony nagyot sóhajtott, és széjjelnézett, hogy miként is tudná orvosolni ezt az állapotot. A kórházi dolgozók még fizetésért sem látták el a feladatukat, kerülték az ápolatlan embert. Az osztályon egy nővér rohangált, s próbált megfelelni a sok beteg kívánságának. A folyosón utolérve, mosdó tálat, szivacsot és szappant kér tőle, majd visszatér a szobába. Szó nélkül veszi le a pizsamát sógoráról, gyakorlott mozdulatokkal szabadítja meg a sok napos koszból. A harmadik tál víz után már kezd letisztulni a bőre, és a szobát betölti a szappan illata. Míg mossa őt, addig sem korholja, szótlanul teszi rendbe az öreget.
A másik ágyról figyelő bácsi issza a látottakat, nem érti ezt a nagy gondoskodást, pedig már sokat látott hosszú életében. Szóba elegyedik a sógornővel, megrendítette ez a fajta szeretet. Ez a cselekvő, hálát és viszonzást nem váró szeretet. A miértek érdeklik őt, az a titok, amelyre igazából maga is mindig vágyott. Ekkor szólalt meg először a hölgy, és titokról lelebbentve a fátylat el kezdte mesélni azt a sok jót, ami betölti az életét. Egészségének és erejének a titkát, amit ő is folyton kap már sok év óta. Élettörténetét lépten nyomon áthatja egy kép, egy átszegezett kézről, amely az élő vizet adja. A beteg férfi ifjúságától fogva hallotta már az ősrégi történetet, ami most valósult meg és teljesedett be a szemei láttára. A történet végén meghajtották fejüket, és hálát adtak az ő nyolcvan évesen megtalált életéért.
Búcsúzáskor, csillogó szemmel így köszönt el: És ez a sógora ismeri Jézust? – Az asszony arcáról olvasta a választ. – Most már nyugodtan elmehet, majd én beszélek vele…
