Az idős hölgy egyedül élt már sok év óta. Életereje még nem hagyta cserben, bár a sok betegség, amin átesett, temetőbe kísért hasonló tünetekkel már sok embert.
Rettenetes házassága után, a két gyerek is kirepült, a nagyobbik is már ötven felé közelít, és a kicsi is túl van már a negyvenen. Gyerekei lemondtak róla, tessék -lássák jönnek, és kedvtelenül távoznak. Pokolba kívánják őt gyakran. Sajnos. Beteges, ezért teher a családnak, a nagyobbik szóvá is tette már, hogy csúnya vagy, és hogy nem fogsz már soká élni! A kisebbik már a jövőre gondol, ezért elemel szépen sorban mindent, amit ér.
Nem úgy telt el a hetven éve, mint ahogy azt eltervezte, kevés örömét még a gyülekezetbe lelte eddig, de betegsége okán mind kevesebben keresik társaságát. Magára maradt kopott bútoraival, pénzszűkével és olcsó életével.
Másra sem vágyik pedig jobban, mint látogatókra!
Parányi kertje az erkélye, ott van az ő őserdője, három négyzetméteren. A virágládák beszántva, bevetve éltető maggal. Az erkély közepén egy nagy tányér telve mindig friss vízzel, abban meg egy nagy kavics, hogy a szél ki ne borítsa a mini tavat. Az egyik polcon napraforgó mag, alatta búzaszemek. A cserepekben apró diók sorakoznak, mindennap A földön száraz kenyérhéj.
Ő csendben ül egy fotelben, átellenben a balkonnal. Előtte az asztalon kinyitva Bibliája, de most nem olvas. Vár. A megígért látogatókra vár. Nem hiába.
Először jönnek sorba a pintyek, a galambok, a cinkék, hálásan törik fel a magokat, hangos madárszóval törik szét a magányát. Veszi elő képeskönyvét, hogy a most érkezett jöttek közül ki is illegeti a díszes ruhácskáját a korláton… Tele hassal és csőrrel elégedetten repülnek tovább.
Majd hangos veszekedéssel megérkeztek a mókusok. Felmásznak a szomszédos fenyőfán, aztán még egy ugrás és ott teremnek – a tisztás közepébe. Zsörtölődve, vitatkozva osztozkodnak és ügyes mozdulatokkal törik és kutatják ki a dió kemény burkát. Megmutatják magukat, be beleskelődnek az ablakon át. A vízből nagyot kortyolnak és mancsukban egy újabb dióval távoznak.
Ő a fotelben elégedetten hátra dől, szívét az öröm járja át. Fény derül sápadt arcán. Az Úr ma is csodát tett, megvigasztalta szomorú szívét, gondoskodott látogatókról….
arobi
