“Kétféle lustaság van: vízszintes és függőleges.
Van ember, aki csak élete nagy távlataiban lusta; a tervekben; abban, hogy elodázza elhatározásait, döntéseit; lustán építi felélete munkáját, mindent az időbe épít, a nagy messzeségbe.
Aztán van a másik, a függőleges lustaság, amikor a pillanat előtt maradunk lusták, amikor nem gondoljuk, mondjuk, vagy cselekedjük azt, amit abban a pillanatban lehetne. Nem nyújtjuk ki a kezünket valami után, amit megszerezhetnénk, különösebb fáradság nélkül, s később talán csak nagy áldozatokkal tudunk megszerezni, nem megyünk a telefonhoz, nem írjuk meg a levelet, vagy nem jegyezzük fel a gondolatot, rögtön akkor, abban a pillanatban. Ez az utóbbi fajta lustaság a veszedelmesebb. Ilyen elmulasztott, lustán elhanyagolt pillanatokon múlik az élet.”
Márai
