A délelőtti programom után jutott idő, hogy elmenjek, és megvásároljam a helyi multiban az aktuális motorolajat és dísztárcsát. Bóklásztam az autós termékek között, és ekkor „váratlanul” eszembe jutott, hogy már régóta szeretnék venni egy vontatókábelt.
- Csak nehogy vontatni kelljen! – hessentettem el a gondolatot.
- Á, dehogy, de másnak szüksége lehet rá. – ebben maradtam magammal, és betettem bevásárlókocsiba a kiválasztott kábelt.
Még kerestem egy, két akciós terméket, és elindultam a pénztár felé, amikor megszólalt az „Egy jamaicai NY-ban”.Ismerős hang szólt a telefonba, és egy szuszra ledarálta mondanivalóját.:
- Ne szólj semmit, ne mondd azt, hogy csak akkor hívlak, amikor szükségem van rád. A városban felhívtam már vagy hat embert, de senki sem ért rá. Hol vagy most?
- A multiban – válaszoltam.
- Lerobbantam. Pont a zebrán. Úgy toltak fel a járdára. Itt van velem édesapám, és már nagyon ideges. Haza tudnád őt vinni, vagy esetleg el tudnád vontatni az autót? Úgy barátilag…
- Most vettem éppen egy vontatókötelet! 15 perc múlva ott vagyok.
Isten késztetésének engedve megvettem azt a fránya vontatókábelt, akkor most miként tagadhatnám meg a kért segítséget?
Fizettem a pénztárnál, és útnak eredtem, és haza vittem őket, a gépkocsit pedig szerelőhöz.
Isten munkatársa vagyok.
Isten munkatársai vagyunk.
Tényleg azok vagyunk?
arobi
