Sétáltam az utcán, mikor szembejött velem kedves ismerősöm és vele jött a párbeszéd. Találkozásunkkor elhangzott egy mondat, ami foglalkoztatott utána is: amiben azt fejtegette, hogy miért is nem jó elmenni egy általunk korábban közösen látogatott eseményre.
„Többször voltam mostanában, de nem kapok semmit, csalódottan megyek haza…”
Elválnak útjaink, de gondolatérintése mellettem bandukol tovább. „Nem kapok…” – ez a két szó az, ami nem hagy nyugton. De miért is nem? Amikor én társaságba indulok, már útközben is buzognak elő belsőmből a szavak. Hazafelé menet vitázok az elhangzottakkal vagy megerősítenek éppen az aznap hallottak. Két nap múlva is. Akár egy hét múlva is…
Kapni, kapni… Jézus azt mondta, jut eszem be: jobb adni, mint kapni. Ez a szellemi életben gyökerező igazság kulcs egy jobb minőségű élethez. Amikor belépek a terembe, tele vagyok a vággyal, hogy adjak. Miként tarsolyomból kerülnek elő a másoknak jóleső szavak és a lelket érintő-simító gondolatok, azonképpen nyomban körülölelnek a nemes érzések. Bensőmben kiapadhatatlan forrás fakad, és legelőször engem mosnak meg az éltet tisztító szavak. Ha nem kapok szót, akkor is. Sokan mondják, hogy megyek feltöltődni. Mennyivel élhetőbb lenne kicsiny világunk, ha az adni tudók kerülnének többségbe. Ráadásul tapasztalatból mondom, hogy míg adok, folyamatosan feltöltődök. Hiszen nem akkumulátor vagyok, sokkal inkább generátor. Leginkább abból is egy olyan fajtává szeretnék válni, aminek mindkét pólusán pozitív energia áramlik. De jó is lenne, ha már az érintésem, de még az árnyékom is pozitív töltésűvé válna!!
arobi
