Munkaviszonyom jelentős részét pénzintézetnél töltöttem.
Ez történet is pénzintézeti emlékeket idéz fel. Mindennapos irodai munka mellett is tornáztam, mert azt gondoltam a testi erőnlét van olyan fontos, mint a szellemi fejlődés. A munkahelyemen “kilógtam a sorból”gondolkodásom, életvitelem miatt. Megpróbáltam alkalmazkodni de sajnos nem mindig sikerült úgy, ahogyan elvárták.
Egy időben annyira elmérgesedett a légkör a kollégáimmal, hogy összefogtak ellenem,ezért sokat betegeskedtem, majd asztmás lettem.
Bekerültem a szanatóriumba, mert folyton fulladtam.
A kezelő orvosomnak elmeséltem a helyzetemet, mire azt a választ kaptam, adhat sok ,sok gyógyszert , kezelést, de ha nem változtatok az életvitelemen, akkor sajnos egyre rosszabb lesz az állapotom.
A gyógyszerek csak tünetet kezelik, az okot nekem kell megszüntetni.
Hazaengedtek. Otthon megbeszéltük a férjemmel mi a teendő.
Mérlegeltem, ha egyre többet betegeskedem,megszüntetik a munkaviszonyomat, ekkor úgy döntöttem, hogy inkább önszántamból felmondom a “nyugdíjas állásomat”.
Ismét tanulásra szántam el magam. Új ismeretségeket kötöttem és megfeledkeztem a betegségemről, ami néhány hónap nyugalom után teljesen megszűnt.
Hálás vagyok az Istennek,hogy kiemelt az akkori munkahelyemről és sokkal jobb ,színesebb életet adott ,az egészségemet pedig megerősítette. Ámen!
Sallai Éva
