Az Isten itt állt a hátam mögött
s én megkerültem érte a világot
…………………………….
…………………………….
Négykézláb másztam. Álló Istenem
lenézett rám és nem emelt föl engem.
Ez a szabadság adta értenem,
hogy lesz még erő, lábraállni, bennem.
Ugy segitett, hogy nem segithetett.
Lehetett láng, de nem lehetett hamva.
Ahány igazság, annyi szeretet.
Ugy van velem, hogy itt hagyott magamra.
Gyönge a testem: óvja félelem!
De én a párom mosolyogva várom,
mert énvelem a hűség van jelen
az üres űrben tántorgó világon.
1937. október
(Sokakat, köztük engem is korábban megtévesztett, hogy József Attila verseit kőkeményen cenzúrázták, – kb. 60 versét – és nem abban a formájában tárták a nyilvánosság elé, mint amiként születtek.)A tékozló fiú hazatalálása, akár ezt a címet viselhetné és szerepelhetne a Lukács 15 helyén… Ebben a versében, csupán az első 4 sor maradt le és a címét változtatták meg… Mennyire más így…. A vers utolsó sorai így már magának az Istennek szólnak. Egy igazi, az Istennel személyes kapcsolatban álló ember szavai ezek.
