Hoffmann Lőrinc
Az okkultizmus rabságában
Négy testvéremmel együtt szigorú nevelést kaptunk. A munkát hamar megismertük, amiért most hálás vagyok szüleimnek, főleg apámnak. Mindezek ellenére úgy igazán nem éreztem az otthon melegét, békéjét. Ebből a rideg helyzetből belemenekültem egy házasságba. Akkor azt hittem, ez az igazi szerelem, de hamar jött a hétköznapok valósága. Gondoltam, hajtok, és akkor meglesz a lakás, az autó, a telek, stb. és majd csak jobb lesz. Nagyon sokat dolgoztam a „családért”. Ekkor még nem ismertem Istent, de Ő valahogy mégis jelen volt az életemben, mert meghallgatta egy spontán kijelentésemet.
A feleségem többször elvetélt, ezért elmentünk egy ismert orvoshoz, aki 2-3 hét bennfekvést és kivizsgálást javasolt. Erre én azt válaszoltam, hogy a feleségem nem kísérleti alany, ha az Isten akar adni gyereket, ad, ha nem akar, nem ad. A következ_ hónapban már megfogant egy kis élet a méhében. Gondoltam, talán a gyerek majd közelebb hoz bennünket, de ez sem volt az igazi.
Én továbbra is hajtottam a körülményekért.
Hamar a bölcsödébe került a kislányunk, mert a nejem vissza akart menni dolgozni. Később asszonytornára is eljárt, ez által a gyermekkel még kevesebbet tudott foglalkozni. Ez az idő amúgy sem volt sok, mert este 6-ig dolgozott. Eközben én viszont nagyon összemelegedtem a kislánnyal, ami sok vita forrása is lett köztünk. Így utólag visszagondolva két különálló életet éltünk, bár papíron házasok voltunk.
A vége válás lett.
A körülöttem zajló események aztán az alábbi kérdéseket vetették fel bennem: Honnan jön az ember, hová megy a halála után? Mi értelme van az életnek? Ikertestvérem biztatására különböző okkult könyveket kezdtem el olvasni, a benne levőket pedig gyakorolni. Elértem egy olyan pontra, amikor a lelkem elhagyta a testemet, és egy olyan helyre kerültem, ahol egyedül voltam. Félelem volt bennem. Először lebegtem, majd valami erő vagy nagy súly hirtelen lenyomott a mélybe, mintha egy hízott kacsa volnék, aki nem tud repülni.
Különböző kéréseket és vágyakat írtam le papírokra, és a lakásban kiragasztottam.
Naponta többször elolvastam, és vártam a nagy választ Istentől.
Tudtam, hogy Ő létezik, de én még nem ismertem.
Egy lelkésszel vettem fel a kapcsolatot, kérve, hogy segítsen keresztény útra térnem. Ő egy találkozóra hívott, de mivel kételyeim voltak a munkahelyem és a vallás miatt, a továbbiakban minden kapcsolattól
elzárkózott.
Mélységesen elkeseredtem. Elkezdtem olvasni a Bibliát. Kerestem egy gyülekezetet. Találkoztam egy barátommal, aki meghívott egy esti összejövetelre. Hazasiettem, és kiválasztottam a Bibliában Izrael
kivonulását Egyiptomból, kérve Istent, ha nekem ott helyem abban a gyülekezetben, akkor a pásztor ma erről fog beszélni. Azt a lelkészt még sohasem láttam. Ő a kivonulásról beszélt. Igaz, hogy ezt vártam, mégis elcsodálkoztam.
Volt ott egy hölgy, aki kedvesen fogadott mindjárt az ajtóban. Engem ez akkor meglepett, de egyben zavart is. Miért pont ő jött oda kb. 50-60 ember közül?
Az alkalom végén ez a hölgy elküldött. Azt mondta, nekem nem itt a helyem, nincs itt semmi keresnivalóm. Meghökkentem, hiszen csak azt mondtam, hogy én tudtam, hogy ma erről lesz szó, és hogy én már elolvastam az egész Bibliát. Majd később hozzátettem, hogy bárki hátrafordul, ha én akarom. Erre így válaszolt: „Nem tudtam, hogy miért kellett most és itt veled beszélnem, de most már tudom. Mélyen benne vagy az okkult dolgokban. Én viszont megígértem Istennek, hogy ilyen embereknek fogok Róla beszélni.” Ő elmondta nekem, hogy Jézus szeret engem, meghalt értem, ezzel elköszönt és elment.
Mintha álmomban történt volna. Azon az estén a pásztor is elküldött. Azt mondta, vagy döntök Jézus mellett, és akkor maradok, vagy nem, de akkor menjek el.
Nem nagyon értettem, mi ez. (Azóta már tudom, akkor nagyon büszkén és lenézően beszéltem.)
Második alkalommal megint kértem Istent, adjon valamilyen jelet a Bibliából. Ábrahám történetéből azt a részt kaptam, amelyben elküldi szolgáját, hogy az feleséget szerezzen fiának.
Nekem is vágyam volt egy Isten által adott feleség. Erre a pásztor arról az igéről beszélt, ahol Jézus találkozik egy samáriabeli asszonnyal a kútnál. Ekkor rájöttem, hogy nem vagyok igazi keresztény.
Ne feleséget akarjak először, hanem forduljak teljes szívemből Jézushoz – ezt mégsem tettem meg.
Megint elővettem a Bibliát és vártam büszkén azt az igehirdetőt a válasszal, de a következő alkalommal nem ő jött. Megijedtem.
Az a hölgy ismét biztatott, hogy forduljak a szívemből Istenhez. Aznap este elfogadtam, hogy Jézus Krisztus a Megváltóm.
Hamar válaszolt az ördög is erre a lépésemre. Ikertestvéremmel jelentkeztem egy agykontroll tanfolyamra. Egyedül engem értesítettek táviratban (kettőt is küldtek) a tanfolyam kezdetéről. A már említett hölgy sírva könyörgött, hogy ne menjek el. Nem tudta igazán megmagyarázni, hogy miért, pontosabban, nem értettem a magyarázatát. Mikor azonban azt mondta, hogy a mennyben akar velem találkozni, és nagyon fájna neki, ha a pokolra kerülnék, megdöbbentem.
Egy szinte idegen embernek fontos vagyok! Szeretet áradt belőle felém.
Ez hirtelen megrázott és kijózanított. Megígértem, hogy nem megyek el. Ő nagyon boldog volt, és imádkozott az ikertestvéremért is.
Azóta az a hölgy az én drága, kedves feleségem.
Hoffman Lőrinc
