Nem tudtam, hogy már a jó görögdinnye is bizalom kérdése. Most már tudom.
Történt ugyanis, hogy a rekkenő nyári hőségben, a gyulai kórházban lévő Édesanyámhoz autózva megálltam egy dinnyeföld mellett, Békés határában. Titkos célom volt, hogy műtét után lábadozó Édesanyámat meglepjem egy kis hazai, igazán édes dinnyével. Mondom a dinnyésznek nekem a legjobb, legédesebb dinnyét adja, mert a legdrágább betegnek gyógyszerként viszem, és kértem még, áruljon el egy titkot: Mi kell ahhoz, hogy kopogtatással felismerjem a legjobb dinnyét. Csóválta a fejét, aztán csak annyit mondott: bizalom. Azért még kaptam egy kis kiegészítést is. Fogjam bal tenyerembe a dinnyét, és átellenében kopogtassam meg középső ujjammal. Ha átreng, érett a dinnye. És édes-e? – kérdem.
Nahát ez a bizalom kérdése – válaszolta. Persze, nem mindegy milyen magot vetünk el, és milyen földbe. De az sem, milyen gondozást kap, hisz van amikor szabad, sőt kell locsolni, és van amikor nem, például az érés idején, mert akkor szép, de ízetlen lesz. A békési dinnyész nagy igazságokat mondott. Nem mindegy kik a szüleink, nagyszüleink, milyen a családi fészek, ahol a magból gyümölcsterem. És ahhoz, hogy élvezhető legyen életünk, kellenek a májusi esők, de a nyári szárazságok is. De minden szinten a legfontosabb, a bizalom.
Igyekszem mindenkiben megbízni, és ez általában be is jön. Nemrég munkát adtam valakinek, akiről mindenki azt mondta, át fog verni, de én bizalmat szavaztam neki, mondván induljon új lappal, lehet pont az előítéletek miatt lett olyan, amilyen. Egy idő után kiderült, lenyúlta azt a munkát, ami az enyém volt. Nem volt könnyű feldolgozni és megérteni, hogy a vesztés is az élet velejárója. Sőt, azt is meg kell tanulni, hogyan lehet jól veszíteni. Amikor nem kapom meg azt, amit akarok, amikor jószívű vagyok, és visszaélnek vele, nos ekkor legyek nagylelkű, és megértő, netán kegyelmes?
Merthogy azok az emberek, akik makacsul neheztelnek, akik nem tudják kegyelemmel kezelni a csalódottságot, akiknek hosszú az emlékezetük, akiknek torkukon akad a „sajnálom”, meg a „bocsáss meg”, akik mindig sopánkodnak, nos ők saját magukat kötözik meg. És én nem szeretnék ilyen lenni.
Nem kevés alázat kell ahhoz, hogy kifogások nélkül szembe tudjunk nézni a valósággal. Mindeközben ne veszítsük el önbizalmunkat sem, mert akkor könnyen az önsajnálat kelepcéjébe eshetünk.
Egy házaspár észrevette, álmukból felriadva, hogy házuk padlásán valaki matat. A férj nagy hősiesen oda ment a padlás feljáróhoz, és felkiáltott: „Betörő úr!”
Néma csend, majd megismételte: „Betörő úr, tudom fent van a padláson. Nem hívok rendőrt, bántatlanul távozhat, egy kérésem van csak, legyen kedves lejönni, mert szeretném bemutatni a feleségemnek. 30 éve magát várja.”
Ennek a férfinak a felesége 30 éve attól rettegett, hogy egyszer betörnek hozzájuk és ez a tudat az egész életét megkeserítette.
Mennyire fontos is, hogy Istenben legyen a bizodalmunk.
Bizalom az élet sója. Ha elveszítjük, sótlan lesz az életünk.
Isten bizalmat szavazott nekünk. Ne visszaéljünk, hanem éljünk ezzel a bizalommal, ebben a bizalomban.
Sohasem vagyunk sebezhetőbbek, mint amikor bízunk valakiben, de paradox módon, ha nem tudunk bízni, akkor nem találkozhatunk sem szeretettel, sem boldogsággal.
BSL
