FGBMFI

Cliff Richard,
popénekes Anglia
Vallási kérdésekkel nem szívesen foglalkoztam, ezek számomra kellemetlenek voltak. A családomból néhányan a Jehova tanúi közé álltak, amivel én nem tudtam egyetérteni.
Egyszer egy élő hitű keresztény rávett, hogy kezdjem el olvasni a Bibliát. Ekkor huszonegy éves voltam, és már a szórakoztató iparban forgolódtam.
Az első találkozás hívő keresztényekkel valami egészen új dolgot jelentett számomra.
Először hallottam, hogy Jézusról személyes, bensőséges módon beszéltek. Azt mondták, hogyha valóságos megtapasztalást szeretnék a kereszténységgel kapcsolatban, akkor döntenem kell Jézus Krisztus mellett. Nem adtak arról listát, hogy mit tehetek és mit nem. Azt javasolták, hogy olvassam el a Jelenések könyve 3. rész 20. versét: „Ímé az ajtó elõtt állok és zörgetek. Ha valaki hallja az én hangomat és megnyitja az ajtót, ahhoz bemegyek és vele vacsorázom.” Ez az ige nagyon megragadta a figyelmemet. Ha valakit behívsz az otthonodba, akkor ez egy kapcsolat kezdetét jelentheti.
Ezen az éjszakán, ahogy feküdtem az ágyon, így szóltam Jézushoz: „Rendben van! Hiszek Benned. Tudom, hogy létezel, de nem tudom, hogy mit kell tennem. Én nem tudok szépen imádkozni.”
Mivel nem tudtam, hogy mit kell tennem, egyszerűen így szóltam: „Jézus, szeretném, ha bejönnél az életembe!” Visszagondolva, valóban ez volt az a pillanat, amikor Jézus belépett az életembe, hiszen ettől fogva kezdett lassan minden megváltozni.
Az egyik legfontosabb kérdés, amivel sokat küzdöttem, az a Szentháromsággal kapcsolatos kérdés volt. Nem értettem, hogy mi az a „háromság”, hogy Isten egyedüli és mégis három személy. Mivel a Jehova tanúi szerint Isten nem három, hanem egy személy, ezért nagyon nehezen értettem meg, hogy a Biblia miért mondja Jézust Istennek. Nem sokkal késõbb beszélgettem David Winterrel, aki késõbb a BBC vallási műsorainak egyik vezetője lett. David nagyon segítőkész volt. Így szólt: „A következőképpen gondolom: feltételezhetjük-e, hogy míg Jézus a földön járt, addig a menny üres volt?” Mivel ekkor már olvastam az evangéliumot, ezért rögtön feleltem: „Nem, mert Jézus Istenhez, mint Atyjához imádkozott.” Ezután azt tanácsolta, hogy vizsgáljam meg a héber Jahve szót, ami a mindent magába foglaló istenséget jelenti, tehát Atyát, Fiút és a Szent Szellemet. Jézus Isten Fia, aki meghalt a kereszten és feltámadt. Valóban minden érthetőnek tűnt. Jézus kijelentette, hogy Ő Isten fia, egy az Atyával és a Szent Szellemmel.
Nagyon szívesen gondolok vissza ezekre az időkre.
Felfedeztem a különbségeket, melyek számomra fontossá váltak. Új barátaim lettek, akik komoly keresztény munkákban dolgoztak. Vagy hitoktatók voltak vagy pedig karitatív szervezetekben tevékenykedtek vagy misszionáriusok lettek. Azt gondoltam magamban: „hogy lehetek dúsgazdag rockénekes és ugyanakkor keresztény, ez nem lehetséges!” Úgy gondoltam, hogy feladom a hivatásomat. Nagy hibát követtem el, hogy a sajtónak elmondtam mindent úgy, ahogy gondoltam. Mivelhogy meg voltam győződve arról, hogy változtatnom kell a dolgokon, sajtótájékoztatót tartottam, ahol így nyilatkoztam: „Valószínû még két évre van szükségem ahhoz, hogy megkötött szerződéseimnek eleget tegyek, de azután abbahagyom, tanár leszek.”
Még egy tanítóképző intézetbe is elmentem, jóllehet semmilyen ezirányú képesítésem nem volt, csak érettségim. Az igazgató így szólt hozzám: „az ön legjobb ajánlólevele az, hogy tanár akar lenni. Az emberek nagyrésze, akik idejönnek, nem is akarnak pedagógusok lenni.”
Akkoriban jónak tűnt ez a döntésem. Hogy mégis megváltoztattam – vagy inkább megváltoztatták mások –, annak az volt az oka, hogy egyre több vallásos tévé műsorban való szereplést ajánlottak fel. A ma már elhunyt zenei igazgatóm, Lorry Paramour arra kért, hogy csináljak egy gospel-lemezt. Gospel koncertekre hívtak meg, továbbá felkértek, hogy vegyek részt a BBC 2-es csatornáján vasárnaponként elhangzó műsorban: Vasárnapi zene címmel.
Ekkor volt éppen Billy Graham egyik evangélizációja Londonban, és ő akkor felkért engem, hogy szerepeljek egy filmjében Two penny címmel, ami nagy élmény volt mindkettőnk számára. Mindez elgondolkodtatott: „Miért kellene nekem elhagynom a szórakoztató ipart, hiszen használhatnám azt keresztény szolgálatra. Karrierem alkalmat ad arra, hogy bizonyságot tehessek hitemről.”
Most már Isten ajándékának tekintettem a közszereplést, melyet ki kell használni.
Ezt a fantasztikus lehetőséget nem lett volna célszerû kihagyni, hiszen hatalmas közönségem volt, akikkel megoszthattam gondolataimat az életről. Úgy döntöttem, megmaradok a színpadon, és azóta is igyekszem hű maradni missziós elhívásomhoz.

Teljes Evangéliumi Üzletemberek
Nemzetközi Szövetsége
HANG magazin