Missziós utam második napja, és még 2 ajándék!
Ma reggel egy csodálatos svédasztalos reggelim volt, egy nagyon finom ízelítőt kaptam az indiai konyhából, – vagy talán csak azért ízlett ennyire, mert más volt az én hozzáállásom is? Valószínű, igen!
Reggel Dibakar, – a „volt pókerarcú” pincér – széles, ragyogó mosollyal fogadott, és áradt belőle az öröm, miközben nem győzte megköszönni azt, ami tegnap történt vele. Ragyogó szemeiből hála sugárzott, és folyamatosan azt mondta, hogy teljesen más lett a bensője, másképp látja most a körülményeket, – „csend” van a szívében, és reménység a jövőt illetően.
Egy szót ismételgetett, ez megmaradt benne erősen: „a királyok Királya lakik bennem!” Igen, Jézus Krisztus lakozást vett – egy emberek által „alig észrevehető” – elkeseredett fiatalemberben, és radikálisan megváltoztatta életét. Én is fürödtem az Úr örömében, vele együtt.
Reggelim során úgy alakult, hogy egy asztalnál ültem egy Moszkvából érkezett mérnök hölggyel, aki az Orosz Atomenergiai Intézet munkatársa, és akinek – egy kis idő múlva – bizonyságot tettem az élő Jézus Krisztusról.
A „hab a tortán” még csak most következett: kifelé menet az étteremből Dibakar elhozta Kamrult, bangladesi munkatársát, – akinek elmesélte tegnapi élményét – és búcsúzásként, Kamrul is követve barátját, befogadta szívébe a „királyok Királyát”.
Ó micsoda öröm volt ott, csodásan indult a napom! Könnyek között búcsúztunk el egymástól, és Dibakar megígérte, hogy imádkozik indiai utamért.
Molnár Miklós
