„Ezért várom és remélem, hogy semmiben sem fogok szégyent vallani, hanem mint mindenkor, úgy most is Krisztust egészen nyíltan fogják magasztalni énértem, akár életben maradok, akár meghalok. Mert nekem az élet Krisztus, és a meghalás nyereség!” Filippi 1,18-21. „Amely életet pedig most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, aki szeretett engem” (Gal. 2, 20).
Jézusnak irántam való szeretete, amellyel felém fordult, egy új élet alapja lett számomra. Az Úr közel vont engem az Atya szívéhez. Őbenne és Őáltala Édes Apukámmá lett az Örökkévaló. Felruházott a halhatatlanság ajándékával, amely természetesen a Mennyben a Vele való örök együttlétre vonatkozik. Ez a legcsodálatosabb és leghatalmasabb esemény az életemben.
Hogyan foglalkoztathat valakit a szeretet ünnepén a halál gondolata? Minden földi születés magában hordozza a halál valóságát, hisz a hústest nem örökli Isten országát. Ha a meghalásról beszélek, akkor az önmagamnak való meghalásra gondolok, amely egy folyamat, és életünk során a Krisztussal együtt való megfeszítettségünk folyamatát jelenti. Az Úr tanítványai életére vonatkozó követelmény, – amit saját magunknak kell megtennünk, nevezetesen – megfeszítvén az ó emberünket (egónkat). Jézus itt nem áll meg, hanem elvárja, hogy ez a megfeszített individuum – kereszttel a hátán – kövesse Őt. A „kereszten” való állapotban érdekes folyamat játszódik le bennünk: egyszer csak képessé válunk arra, hogy uraljuk érzelmeinket, indulatainkat és megtapasztaljuk, milyen csodálatos az, amikor szellemünk átveszi az irányítást a lelkünk (érzelmek) felett. Ez az az állapot, amelyben megteremtődik annak a lehetősége, hogy elmondhassuk Vele együtt: „És az Úr Isten megsegít engemet, azért nem szégyenülök meg, ezért olyanná tettem képemet, mint a kova, és tudtam, hogy szégyent nem vallok.” Ézs.50:7 A „kova arc” mit is jelent? Jézus el akar minket juttatni abba az állapotba, amikor sem dicséret, sem szidalom, se szemrehányás, vagy akár egy arcul köpés sem tud belőlünk negatív indulatokat kihozni.
mm
