„És mondta Ézsaú; Íme, én halni járok, (úgyis egyszer meghalok) mire való hát nekem az én elsőszülöttségem”? I. Móz. 25:32.
Amikor Ézsau, Jákob ajánlatára azt válaszolja, hogy egyébként is meghalok, „egyszer élünk”, hát miért ne? Egyébként is mit érek elsőszülöttségi jogommal” – gondolta magában, élvezzük az életet most!. Nem vette számba, – de még el sem gondolkodott azon,hogy ezzel a döntéssel megfosztja magát egy jövőbeli, – az Isten adta – áldástól, amely nemcsak rá, hanem egész családja jövőjére komoly hatással lesz.
Ezzel, a pillanatnyilag jelentéktelennek tűnő döntéssel, – az egy tál lencse felértékelésével – megfosztotta magát az Úr áldásától.
Nem így Mózes, aki – ugyan Isten formáló keze alatt megváltozván – Inkább választotta az Isten népével való együtt nyomorgást, mint a bűnnek ideig-óráig való gyönyörűségét.
Eszembe jut, hogy Isten Krisztusban az “örök élet jogát” adta nekünk, amely jelenleg ugyan nem fogható, nem látható, ellenben ott vannak Isten ígéretei erre vonatkozólag.
Vigyázat! Ma is ott vannak az e világkorszak által sokféleképpen – és oly finoman elkészített, – és számunkra felkínált „tál lencséi”, de gondoljuk meg, hogy mit veszíthetünk, ha így gondolkodunk: „Én lelkem, ……….. tedd magadat kényelembe, egyél, igyál, gyönyörködjél!”
Nehogy megtévesztessünk, és lemondjunk érte „elsőszülöttségi jogunkról” az üdvösségről!
Az Úr áldjon!
mm
