Egy szombat délelőtt történt, kevés pénzzel a zsebemben, de annál éhesebben információra, a 21 út mellett stoppoltam. Lelkesedésemnél csak elszántságom volt nagyobb, egy találkozóra igyekeztem időben eljutni. Nem sokkal korábban egy fontos kérdésben hoztam döntést az életemben. Krisztus Jézussal volt személyes találkozóm, és amint elindult vele a kapcsolatom, annál többet és többet szerettem volna megismerni belőle. Pont úgy, mint a szerelmesek, vágyva vártam a hangját hallani, látni, hogy miként cselekszik. Szerettem volna tetszeni neki, és rajta kívül senki másnak sem, az volt a fontos, hogy Ő mit gondol rólam. Vártam, hogy azon a napon vajon milyen meglepetések várnak rám! Az életem legizgalmasabb korszakába léptem bele (ami azóta is így van), új kihívások, meglepetések, kalandok – nem egy száraz, unalmas élettengetés…
Nem kellett sokat várnom, mert villant az index, hirtelen fékezve megállt egy Aro. Sofőrje beinvitált, és kérdezte, hogy hová, majd azt hogy miért megyek? Őszintén kérdezett, láttam, hogy kérdése valós, ezért nem titkoltam úti célom és okom. Érdeklődve hallgatott, majd további kérdéseket tett fel, amikre tudásom mértéke szerint próbáltam kielégítő és részletes válaszokat adniGyorsan eltelt az idő, pillanatoknak tűnt csupán, míg Pestre megérkeztünk. Ő a Bosnyák piacra tartott áruért, de váratlanul azt mondta: megszeretném nézni ahová tartasz. Elmehetek veled?Természetesen – válaszoltam, és így már a találkozó helyszínére felé kanyarodtunk.Jól érezte magát. Rajtam kívül senkit sem ismert, engem is alig egy órája. Sok mindent látott és hallott, igyekezte befogadni és feldolgozni azt a sok újdonságot, ami ezen a délutánon érte őt. Az összejövetel után együtt mentünk bevásárolni a nagybanira, áruval megpakolva éjszaka indultunk haza. Nagyokat hallgattunk. Olykor kérdezett. Majd ismét csend – emésztett.
Aztán útjaink elváltak. Időnként láttuk egymást és pár mondatot váltottunk, mint régi ismerősök, majd ismét hosszú évcsöndek.
A napokban ismét összefutottunk. Biztos sokat változtam az elmúlt idő alatt, mert megkérdezte, hogy én vagyok e arobi, vagy egy rokona talán? Biztosítottam róla, hogy az vagyok, és ismét elkezdtünk beszélgetni, pont úgy, mint ahol húsz évvel ezelőtt abbahagytuk.Elmesélte, hogy nem sokkal később, úgy alakult az élete, hogy napról napra eszébe jutottak azok a beszélgetések, és amit velem azon a napon átélt. Eljött az az idő az ő életében is, hogy felismerte a változtatás fontosságát, azt hogy miként tud a problémáin felülkerekedni, kiutat találni. Ő ismegszólította Krisztust.
Beszélni kezdett az új életéről, hogy mit is jelent a számára. Vasárnap elmegy az összejövetelre, ahol nagyon jól érzi magát. Énekelnek közösen, XY tanítja őket, és hogy mennyire jó is ez neki.Azt válaszoltam, hogy mennyivel jobb, ha Krisztus személyesen tanítja az embert! Nagyot nézet.Szerinted, folytattam kérdéssel – amíg te ott bent ülsz, és jól érzed magad, kint mi történik? Vagy az emberek befognak menni hozzád, arra vársz? Krisztus kereste az emberek társaságát. Azt olvastam a Bibliában, hogy Ő szinte állandóan mozgásban volt: hol piacon, hol esküvőn vagy vendégségben, hol tengerparton vagy éppen rúgta az út porát településről településre…. és hozzád miként jutott el az örömhír? Valaki útra kelt, és nem tartotta meg magának, hanem boldogan mesélt neked a megtalált boldogságáról.
Elgondolkozott ismét, kérdéseket fogalmazott meg, tapasztalatot osztottunk meg. Végül kifogyott a kérdésekből. Utoljára megkérdeztem tőle: miként képzeled el amit Jézus a tanítványaira hagyott: a tanítvánnyá tételt? Akkor is, és ma is csak egy járható útja volt/van ennek, ha elmondjuk az embereknek, hogy személyesen mit tett értem Krisztus, és mi az amit személyesen én tapasztaltam meg az életemben!
Mosolyogva váltunk el egymástól ismét, mint húsz éve, és csendben reménykedve várom, hogy ismét találkozunk, és beszámol majd, miként adta tovább az öröm hírt ő is – talán pont az élet egy másik stopposának.
arobi
