MI IS A CÉLUNK, MERT A CÉL SZENTESÍTI AZ ESZKÖZT
Megszületünk, élünk és meghalunk, két fontos mérföldkő az életünkben. Aztán az élet, melynek során rengeteg dolog történik velünk. Vajon milyen céllal? Vagy csak véletlenek sorozata mindaz, amivel konfrontálódunk? Az élet most ezt, vagy azt dobta nekem, halljuk sokszor emberek szájából. Életünkben tehát „úgymond sok rossz és sok jó” dolog ér bennünket és azok, vajon összevissza, meghatározatlan sorrendben következnek be?
Vajon a megszületést követő élet, – a csupán felületesen, csak a szemnek – látható célja, csak az egészséges növekedés, tanulás, sikeres produktív élet, karrier, hírnév, jó anyagi színvonalú alkotó élet megélése lenne? Csak annyi lenne az egész, hogy egy emberke megszületik valaki(k)nek az örömére, vagy ritkább esetben, akár bánatára? Aztán cseperedik, – és csak úgy történnek folyamatosan a dolgok vele, – egészség, betegség, nevelési problémák, anyagiak stb. – persze közben mindezek érintik, befolyásolják a környezetében élők, az őt nevelő(k) életét is. Aztán felnő, jön az iskola, tanulmányok, pályaválasztás, karrier, házasság, és mindezek megvalósításával járó nehézségek, az örömök, gondok, siker és sikertelenségek megtapasztalása. Vajon minden szerető gondoskodás, erőfeszítés, áldozat, befektetett energia, tanulás, küzdelmek, győzelmek, az ebben a dimenzióban folyó élet és annak minőségére irányuló erőfeszítések, melynek gyümölcsei hozadékai a halál beálltával megsemmisülnek? Vajon ezeket valóban csak úgy dobja az élet, vagy egy bennünket szerető Valaki által gondosan, – életünket valamilyen pozitív célból befolyásolni akaró – megtervezett események sorozatáról van szó?
Ennek eldöntése alapvetően nézőpontunk kérdése.
Ahogy nincs két egyforma ember, úgy nincs két egyforma életút sem, tehát az események, körülmények, történések és azok egymásutánisága is mindig egyénenként változik, ezért nem célravezető az sem, ha megpróbáljuk más emberek életét a magunkéban megvalósítani, mert szüntelenül hasonlítgatjuk a mi életünket a más emberéhez. Mindaddig, amíg nem ébredtünk erre rá, addig nem tudtuk tisztázni életünk valódi célját, addig zsákutcában vagyunk.
Ha nézőpontunkat illetően egy szerető Teremtő Édesapa meglétében hiszünk, akkor azonnal értelmet nyernek az események, nevezetesen pontosan tudjuk, hogy mindezek értünk, a mi neveltetésünk érdekében történnek. A történéseknek viszont úgy van értelme, ha azokból le tudjuk vonni a tanulságokat, és azoknak megfelelően módosítjuk életünket.
Földi létünk egyik alapvető célja, hogy rádöbbenjünk arra, hogy nem véletlenül, hanem a Teremtő Isten csodálatos tervének részeként születtünk erre a Földre, gyermekei vagyunk, és ha ezt felismertük, elnyerjük identitásunkat. Az ő célja, hogy gyümölcsöt teremjünk, és a gyümölcsünk megmaradjon. Ennek érdekében mindent megtesz, függetlenül attól, hogy mi azokat „jónak, vagy rossznak” érezzük, azonosítjuk be. A Szentírás arról számol be, hogy Jézus „A Fiú (Jézus Krisztus) a szenvedésekből tanulta meg az engedelmességet” A szenvedés elengedhetetlenül fontos a formáltatásunkat illetően, melynek eredménye lesz, nevezetesen „gyümölcsöt fogunk teremni”. A gazda pedig ennek érdekében meg kell, hogy metsszen minket, hogy az „életnedv” a táplálék ne csupán a hajtásokba, a levelekbe menjen ezzel csupán a „külcsínyt” külső megjelenést erősítve, hanem hogy ez a tápanyag a gyümölcstermést is megfelelőképpen elősegítse. A metszések bizony nem – az általunk – „jó dolgoknak” nevezett kategóriába tartoznak, de Isten, a jó Szőlősgazda, a cél érdekében teszi. Azt szeretné, ha – a metszést követően – mi is ráébrednénk arra, hogy milyen célból teszi, mi a tanulsága annak, és felismerjük, hogy Ő mindezt irántunk való szeretetéből teszi. Így van, ez életünk minden történését illetően, le kell vonnunk a konzekvenciákat, és annak megfelelően módosítanunk, változtatnunk az irányt, a módot, a hogyant stb. Adott esetben ezt meg kell osztanunk emberekkel, – ez a bizonyságtétel, melyben a megélt eseményeket, – próbát, áldást, gyógyulást, – követően a levont tanulságo(ka)t, változ(tat)ásokat meg kell osztanunk másokkal. Nem a bennünket kellemesen, vagy kellemetlenül érintő esemény, továbbá annak csodás megoldása az egyetlen és legfontosabb dolog, hanem az, hogy mi is volt Istennek azzal a célja, mi mindenre ébresztett rá, melyen változtatnom kellett, és változtattam is, milyen tanulságok vonhatók le abból, és mi volt ezek eredménye. Nem az a fontos, hogy a szép, jó, és szalonképesnek,- vagy rám nézve tetsző dolgokat osszam meg hanem Isten szeretetének a megoldásaként a levont tanulságot is. További célja a metszéseknek a gyümölcstermés elősegítése. Ján 15. Jézus folyamatos gyümölcstermést vár (nem szűnik meg a gyümölcsözéstől,..akár esik akár fúj, van-e eső, vagy nincs, havazik vagy aszály van, mindegy, sőt azt akarja, hogy a gyümölcs megmaradjon. Az Atya kimondott akarata: gyümölcstermés, sok! Jer.17:7-8.
mm
