FGBMFI

Konyhaablakomon kitekintve kedves kép tárul elém, odakint kis unokám, – aki éppen a hétvégét tölti nálunk – vígan csemegézik a barackfáról. Melegség járja át a szívemet, „bárcsak sosem múlna el ez a látvány” – de a következő pillanatban egy nagy reccsenés és letörik a lehúzott faág, telis tele barackkal. Unokám erre riadtan körülnéz, vajon látta – e valaki, majd villámgyorsan lekapkodja a gyümölcsöket a letört ágról és azokat villámgyorsan eltünteti a zsebében, majd egy gyors mozdulattal a közelben lévő leanderbokorba dugja a letört ágat. Jóízűt mosolygok az éppen látottakon és ezzel le is zárnám a dolgot, de ekkor belülről megszólal egy Hang:”..te is ugyanilyen, vagy mint a kis unokád, azzal a különbséggel, hogy te már felnőtt vagy és ráadásul jókora élettapasztalattal is rendelkezel már..”
Elszégyellem magam. Eltűnődöm, hogy Isten milyen csodálatosan szemlélteti azt, hogy mi milyenek is vagyunk. Számtalanszor el akarjuk tüntetni tetteinket, szavainkat, mulasztásainkat, mert ha azok napvilágra kerülnének, akkor bizony kínossá válnának számunkra. Szeretnénk, ha senki sem tudna róluk, – de ugyanakkor megfeledkezünk arról, hogy van Valaki, Aki előtt semmi sem marad rejtve, hiába is próbáljuk titkolni. Ő látja indulatainkat, gondolatainkat. Aztán hirtelen boldog reménység tölt el, hiszen Ő az én szerető Mennyei Atyám, aki pontosan tudja, hogy ki-ki mivel küszködik, vívódik és ki mikor, és miben hibázik.
Nos most akkor nekem mi is a dolgom? Hát leborulni előtte, ha úgy érzem, napjában akár többször is bocsánatot kérni Tőle. Miután Ő hű és igaz, megbocsájt nekünk, újra..és újra…és újra.. újra.  Mélységes hála tölti el szívemet.
Talán neked is van leanderbokrod? És dugtál is már bele valamit?

Zs. Margit