“A farizeusok általában úgy bántak az emberekkel, mintha azok gyermekek volnának, formalizálva és meghatározva a rituális szertartásoknak a legapróbb részleteit is. Rengeteg jogszabályt alkottak mindenféle helyzetre, aminek az lett a következménye, hogy jelentéktelen dolgokat felnagyítottak, a fontos dolgokat pedig elbagatellizálták.”
Valamiféle felsőbbrendű, elkülönült féléknek tartották magukat, – az “egyszerű embereket” pedig gyermetegnek, tudatlannak, és tisztátalannak tartották, szüntelen tanítván őket, megkövetelvén olyan külsőségek betartását, melyeket ők maguk sem tudtak megtartani, hisz a Törvény pont azt volt hivatott bebizonyítani, hogy az ember számára “elhordozhatatlan, és betölthetetlen”.
Urunk megítélése szerint: “..mert elhordozhatatlan terhekkel terhelitek meg az embereket, de ti magatok egy ujjatokkal sem illetitek azokat a terheket.” Luk.11:46.
Mindezeket a tényeket pedig igyekeztek elkendőzni azzal, hogy kifelé mást mutattak, – legalábbis igyekeztek annak látszatát kelteni, hogy ők azok az “etalonok”, akik a “követhetetlen követendő példák”. Sohasem viselkedtek, éltek bensőjükben transzparens, átlátható módon, – Jézus rá is világított erre: “Annak okáért ha a te egész tested világos, és semmi részében sincs homályosság, olyan világos lesz egészen, mint mikor a lámpás megvilágosít téged az ő világosságával” Luk.11:36
Ezzel a félrevezető, képmutató viselkedésformával – elvárásaiknak megfelelően – el is érték, hogy a “a gyermeteg kisemberek” mélységesen tiszteljék, és őket. Ilyenek voltak a farizeusok.
Mintha manapság is tapasztalható lenne ez a viselkedésforma? Nos, nem csupán az ún. “világiakra” gondolok itt, hanem a keresztyénekre. Sajnos észrevehetően manapság is létezik ez a “guru-kaszt”!
Ezért őrizkedjünk a modern, mai, “farizeusok kovászától”, mert “gyámság és kiskorúság” alatt tartván bennünket, folyamatosan a rájuk való szorultság érzetét keltik, miközben elfedik, és megakadályozzák az Úrral való személyes, bensőséges kapcsolatunk kialakulásának folyamatát. Talán ezért létezik annyi “óriásbébi” keresztyén? Az Úr őrizzen meg bennünket és ragadjon ki ebből.
Mit értek az “óriásbébi” keresztyén alatt?
Az előbb írt gondolatokkal kapcsolatban pedig a gyámság alatt növekvő állapot alatt azt értem, amikor Jézus hívására nem merünk kilépni a csónakból a vízre, attól való félelmünkben, hogy elsüllyedhetünk. Mikor megszoktuk a finom, ízletes “húst, fokhagymát” és ragaszkodunk a megszokott kényelmes, és komfortosnak tűnő, keresztyén karosszékünkhöz, ahelyett, hogy kimerészkednénk a pusztába az Úrral, hogy ott szolgáljunk neki, – mikor úgy érezzük, hogy a megfelelő kardforgatási gyakorlat hiányában várnunk kell a “márkás és profi tesók” segítségére, hogy majd azok legyőzzék helyettünk “góliátjainkat”, – mikor nem akarjuk elhagyni a gyakorlóteret és végre kimenni a harctérre, holott megkaptuk a teljes a felhatalmazást bátorítást, a teljes fegyvertárat, JÉZUS KRISZTUS VÉRÉNEK FEDEZETÉT, és mindezek ellenére miért van még mindig szükség az Istennél való emberi közbenjárókra, holott ott él bennünk Jézus Krisztus, az egyedüli és “igazi” közbenjáró az Isten és ember között, – mikor szüntelenül csak tanulni akarunk, de Isten megismerésére nem jutunk el, mert tele vagyunk emberek által tervezett, “kegyesség látszatú” jónak tartott programokkal, műsorokkal, melyek elveszik – a hétköznapi kötelességek teljesítésére fordított időn túl – azt a megmaradt időnket, amelyre feltétlen szükségünk lenne ahhoz, hogy elvegyük – az életünkre éppen aktuális – Szent Szellem általi személyes vezetést. Hát mi az oka ennek? Szerintem az Isten iránti feltétlen hit (bizalom) hiánya, mely csakis a csónakból a vízre való kilépés tapasztalata adja meg nekünk. Légy bátor és erős! Ne félj, mert Ő veled van! Mert Ő megtart!
mm
