A tékozló fiú történetével, legalábbis a fordítók címadásával mindig volt egy kis problémám, hiszen a történet háromszereplős. A várakozás szempontjából vizsgálva az eseményeket mindhárom szereplő különlegesen érdekes. Az otthonát elhagyó fiatalabb testvér nagy „várakozással” indul el otthonról. Csalódásainak konklúziójából következett majd a soron következő várakozása: az apával való találkozás mindent felülmúló, katartikus vágyakozásáé. Az idősebb testvér nem várakozik semmire. Elégedett a körülményeivel, a pozíciójával. Gürcöl, és a maga által berendezett világában dagonyázik.
Az apa a történetben az, aki kitartóan, az utat fürkészve vár. Ő már látja a láthatatlant, készül a búcsúzáskor is, az újratalálkozásra. Számára nem meglepetés a fia érkezése, hanem a szívében már megélt beteljesedés ünnepe ez! Tudta és beteljesedett.
Apai szóra mindketten reagálnak, de más módon: a fiatalabb fiú bemegy az atyai házba, az idősebb pedig önmagát zárja ki.
A két fiú olyan, mint az emberiség, az apa pedig, mint az Isten.
Az ember elvár, az Isten pedig vár.
Pont olyan ez, mint amikor az ember az Édenkerten kívül került a saját akaratából. Az Isten pedig elmondja számára a tetteiből származó következményeket, de a megoldást is, hogy eljön az idő, a lehetőség, amikor az ember magva (a Krisztus által) visszatérhet az édenkerti állapotba.
arobi
