FGBMFI

Na így nem szabad mondatot kezdeni – mondták egykor tanáraim. De most nem is nyelvészkedni szeretnék. Meg nem is a kedves testrészemről szeretnék fonalat gombolyítani. Azt egy orvosi lexikon megteszi helyettem tökéletesen. Habár tőle indul a gondolat, de valójában csak áttétesen szerepel a történetemben.

(Hát akkor miről? Faggatna Ági és Kati kedvesen türelmetlenül, de jogosan.)

Mostanság valóban sokat rakoncátlankodott a hátam. A múltévben még a kórházba is bevonultam pihenni egy 10 napos kúrára. Mozogni kellett volna többet, enni kevesebbet – de ez inkább fordítva sikerült. Sőt odáig fajultak a dolgok, hogy a zoknit egyik lábamról csak a másik lábammal sikerült levennem. Aztán az ágyban való megfordulás vagy felkelés is kőkemény kálváriajárásnak tűnt… Már ott tartottam, hogy a bal lábamat úgy helyeztem be a kocsiba a gázpedálra.
Történt egyszer, a (múlthét keddjén) a cégem mentálhigiénés programot szervezett. Na, nem közpénzből vagy vállalti forintból, hanem önerő(m)ből. De ennek is örültem, mert picit tudatosan is lazíthattunk a kollégákkal együtt.
A reggeli találkozást követően meglátogattuk közösen a környék nevezetes fürdőjét Szuper jó volt a dögönyözés, a szauna és a meleg vizes pezsgőfürdő; áztattam rendesen a fürdőgatyámat. A végén még megfejeltem a programot svéd masszással. Csúcs volt! De ha már itt voltam, akkor gondoltam egy merészet, és felhívtam egy régi cimborámat, hogy meglátogatnám őt. Egyeztettünk helyszínt és időpontot, majd egy óra múlva már közösen ebédeltünk és átbeszéltük azt, hogy mi is történt velünk, mióta nem találkoztunk.
Amikor a hátfájásomnál tartottam átvette a szót. Hasonló problémával küzd már 23 éve. Pedig ő hosszú évekig triatlonozott, maratont futott és megpróbálta magát az ironman küzdelmeiben. Csupa-csupa jó szándékkal, bizalommal mondja el az elmúlt időszak eseményeit, tapasztalatait, hogy miként is jutott el a mai napig. Beavat a titokba, hogy mi módon sikerült megőriznie fizikai állapotát ez idáig. Rengeteg torna, uszodai óra, masszírozás, táplálék kiegészítők, stb. Belemerül, sorolja a lehetőségeket, hogyan lehet életjavító trükkökkel kitolni az egészségkárosodás várható időpontját. Beszél a keserű jövőről, mert ez a betegség orvosi eszközökkel nem gyógyítható. Nyolc hónapja táppénzen van most is, kilátástalan a jövő, vissza már nem is készül a régi munkahelyére.
Sétálunk a belvárosban, veszünk közben egy jó kis túracipőt nekem. A téma körül forgunk körbe és körbe. Emésztem a hallottakat, de valahogy valami kétkedés volt bennem, miközben hallgattam bölcs tanácsait, amit élettapasztalatából merített. Útba ejtettünk még egy gyógyászati segédboltot. Kiváló ülőpárnákat mutatott, amik segítenek korrigálni a gerinctartást. Többet tudott a termékből, mint a bolti eladó.  Majd felcsillant a szeme, mikor meglátta az új talpbetéteket, amiket egyénileg formáznak a beteg talpához. Csúcsmodell!

Utoljára beültünk a közeli plázába elnyalni az idei első fagyinkat. Tisztelettel hallgattam meg utolsó szavait, miket búcsúzásunkkor mondott nekem. Az eltelt három óra alatt, most beszélt először Isten gondoskodásáról. Elmesélte, miként kapott hét számjegyű összeget egy ismerősétől. Tartaléknak. Bármi is történne vele, akkor is van mihez nyúlnia… és gyorsan búcsúzva tőlem elrohant, hogy az uszodában még tudja teljesíteni a mai napra tervezett penzumot.

Kocsiba ülök és indulok haza. Mögöttem az elmúlt hetek fájdalmai, duruzsolnak fülemben barátom reménytől megfosztó szavai. Sajnálom őt, de amint arra kerülhetne sor, hogy magamat kéne – valahogy nem akarom. Zakatolnak a kocsikerekekkel, mintha azok is azt zakatolnák, hogy véged van! Zakatolnak a fejemben is a gondolatok rendesen. De valami, nem stimmel itt  A szemem látja, amit lát. Befogadja a látványt. Olyan ez, mintha valaki rám akarna erőltetni egy képet – magamról. Persze nem a barátom. De nem tetszik se a látvány, se a jövőkép. Egyszer csak forogni kezd a kép, és szépen a feje tetejére áll bennem ez az egész. Más szögből, más perspektívából kezdem nézni az eseményeket. Az eszem helyett a szívemmel. A szemem tolókocsiba tenne, de a szívem szárnyakat lát…

Szerda reggel mosolyogva ébredtem, nagyot nyújtóztam és kipattantam az ágyból… Hát ez volt az én kis történetem.

arobi