Jelek, jelzések
Az idő tájt, amikor még boldogság “tombolt”mindennapjaimban… Párommal szabadidőnkben sétáltunk, beszélgettünk és kerékpároztunk. Egy csodás napsütéses délután kitaláltuk, hogy kerekezzünk, töltődjünk fel a Nap sugaraival. Sokat bohóckodtunk, ahogyan egymás mellett tekertük a pedált. Többször kis híján összeakadt a kormányunk. Figyelmeztettem a párom: ebből baj lesz. Már csak néhány méterre voltunk otthonunktól amikor megtörtént a baleset. A párom kormánya beleakadt a kerékpárom vázába… olyan gyorsan történtek az események, hogy egyszerűen a korrigálásra sem maradt idő. Elterültem a betonúton. A jobb felemet, kezdve a szememtől, a vállam, könyököm, oldalam, térdem de még a kézfejemről is felszakadt a bőr, és vérzett. A jobb szemem úgy nézett ki, mintha behúztak volna egyet. A helyzet csúcspontja az volt, hogy fel sem tudtam állni. Iszonyatos fájdalmaim hetekig jelezték az általam kért “markáns” változást. A párom nem szenvedett sérülést. Gyors, erőteljes változást/formálást kértem az Istentől, hogy felgyorsítsam a fejlődésem. Minden fejlődési szakasz további baleseteket jelentett számomra(kerékpáros, kocogás közbeni esés, konyhai késsel történt vágások). De minden esetben, amikor sérüléseket szenvedtem, ezek nem voltak maradandóak, – utólag nézve tantó szándékkal – jelzésként kaptam őket, nagyon hamar regenerálódtak. A fejlődés olykor fájdalmas, de mindenképpen a javunkat szolgálja. Az Isten csak annyit tesz a vállunkra amennyit el tudunk hordozni. Ámen!
Sallai Éva
