-
mondogatod magadban amikor leszállsz a buszról, kerülgeted a járdán – szabálytalanul – parkolgató autókat amiknek a gazdái – vélhetőleg – szintén oda igyekeznek mint Te, csak ők egy kicsit gyorsabbak voltak nálad
-
mondod magadban amikor helyet keresel a padsorok között, de már csak hátul van egy-kettő ahonnan sem jól hallani, sem jól látni nem lehet, viszont cserébe kényelmetlenek a székek és pállott lábszaggal teli a levegő
-
gondolod miközben felfigyelsz arra hogy akik az első sorokban ültek eleddig, azok értek ki leghamarabb metálfényű színekben pompázó automobiljaikhoz, s valahogy nem érted miért is sajog úgy az oldalad mintha beleböktek volna könyékkel
-
mondod fogcsikorgatva immáron, hiszen most veszed észre, hogy időközben az eső is eleredt és az utolsó kocsiban ami elhúzott mintha egy papi körgallér látszott volna felvillanni a hátsó ülésen ülő dúskeblű hölgyek karéjában
-
érzed este, miután fáradtan hazaérsz, és konstatálod hogy valaki – már megint – ellopta a mobiltelefonodat ott ahol voltál, de ekkor egy régi-régi vicc jut az eszedbe és ettől felderülsz kissé…
„ A szegény embernek rosszul megy a sora, gondolja elmegy a templomba és elmondja Istennek a bánatát, hátha tud rajta (is) segíteni. Elballag hát, be akarna menni, de az ajtónálló azt mondja neki
- Hé, te szegény ember. Nem jöhet ide be akárki, itt módos gazdák vannak hogy nézne ki ha te csak úgy betolakodnál közéjük.
Nagyon elszomorodik a szegény ember, gondolja, ha nem engedik be a templomba akkor elmegy a kocsmába, oda csak beengedik. El is ballag a kocsmába, simán beengedik, kér egy italt amikor látja ám hogy az egyik asztalnál ott ül Isten és magában iszogat. No több se kell neki, odaül hozzá és megszólítja.
- Ide figyelj Isten. Szerettem volna ma elmenni templomba hogy elmondjam neked a bánatomat, de be sem engedtek. Nem lesz ez így jó.
Mire Isten – felemeli lehajtott fejét – azt válaszolja.
- Sose bánd barátom. Engem már régen nem engednek be oda.
