A farizeusok általában úgy bántak az emberekkel, mintha azok gyermekek volnának, formalizálva és meghatározva a rituális szertartásoknak a legapróbb részleteit is. Rengeteg jogszabályt alkottak mindenféle helyzetre, aminek az lett a következménye, hogy jelentéktelen dolgokat felnagyítottak, a fontos dolgokat pedig elbagatellizálták.”
Valamiféle felsőbbrendű, elkülönült féléknek tartották magukat, – az “egyszerű embereket” pedig gyermetegnek, tudatlannak, és tisztátalannak tartották, szüntelen tanítván őket, megkövetelvén olyan külsőségek betartását, melyeket ők maguk nem cselekedtek meg.
Urunk megítélése szerint: “.. Mert elhordozhatatlan terhekkel terhelitek meg az embereket, de ti magatok egy ujjatokkal sem illetitek azokat a terheket.” Luk.11:46
Mindezeket a tényeket pedig igyekeztek elkendőzni azzal, hogy kifelé mást mutattak, – legalábbis igyekeztek annak látszatát kelteni, hogy ők azok az “etalonok”, akik a “követhetetlen követendő példák”. Sohasem viselkedtek, éltek bensőjükben transzparens, átlátható módon, – Jézus rá is világított erre: “Annak okáért, ha a te egész tested világos, és semmi részében sincs homályosság, olyan világos lesz egészen, mint mikor a lámpás megvilágosít téged az ő világosságával” Luk.11:36 Ezzel a félrevezető, képmutató viselkedésformával – elvárásaiknak megfelelően – el is érték, hogy a “a gyermeteg kisemberek” mélységesen tiszteljék, és őket. Ilyenek voltak a farizeusok.
Mintha manapság is tapasztalható lenne ez a viselkedésforma? Nos, nem csupán az ún. “világiakra” gondolok itt, hanem a keresztyénekre. Sajnos észrevehetően manapság is létezik ez a “guru-kaszt”!
Ezért őrizkedjünk a modern, mai, “farizeusok kovászától”, mert “gyámság és kiskorúság” alatt tartván bennünket, folyamatosan a rájuk való szorultság érzetét keltik, miközben elfedik, és megakadályozzák az Úrral való személyes, bensőséges kapcsolatunk kialakulásának folyamatát. Talán ezért létezik annyi “óriásbébi” keresztyén?
Az Úr őrizzen meg bennünket és ragadjon ki ebből.
mm
