Időszámítás előtt, időszámítás után. Jól ismert fogalmak ezek. Krisztus előtt, Krisztus után. A történelem homokóráján pergő homokszemeket így lehet viszonyítani (,mert valamihez kell viszonyítani, mert különben nem tudunk értékelhető eredményhez, megállapításhoz jutni) és értelmezni. Szükséges egy pont. Egy origó. Az ember esetében sincsen ez másként. Születtünk, élünk és meghalunk. Isten jelen idő. A tengely állandó, nem változik – a végtelenből a végtelenbe tart. De ha már a számegyenesnél tartunk érdekes megállapítani, hogy a tengely, amihez Krisztus Jézus koordinátáját adjuk az maga az Isten. Isten mindig jelen idő. Jézus maga mondja, hogy Isten az élők Istene, aki nem változik.
Isten létezik, ez nem kérdés azok számára, akik valamelyik világvallást gyakorolják. A természeti népek számára sem, hogy van szellemvilág. Az okoskodó, filozofálgató ember állít fel magának témákat, amivel megkerülni próbálja a bűn, büntetés (következmény) és a megváltásra szorultság tényét.
Hogy Isten van, és hogy létezik, erre a megállapításra rájön előbb utóbb az az ember is, aki a materialista világból érkezik az élete során a „lenni vagy nem lenni kérdéséhez”. Betegségben, halálos ágyon kénytelen lelassítani az ember. Eljön az idő, amikor van ideje gondolkodni nem csupán a láthatókról, hanem a még nem látott világról is. Elég ránézni egy falevélre, formatervezettsége szembeötlő. Gondolkodás útján, racionálisan is el lehet jutni a teremtésig. Nem kell hozzá más, csupán az objektív igazsághoz való ragaszkodás.
Az istenhittel még nincs is semmi baj, de a jézushittel, azzal már igen. Az már sokak számára tabu, illetve annyira le akarják szorítani a perifériára az erről való beszédet, hogy az már hallgatás. Az ördög is tudja, mondta Jézus, fél is tőle. A teremtett világ, az angyalok és más szellemi lények szintén tisztában van ezzel. Az ember (Ádám), mikor még Istennel járt és nem veszítette el azt a képességét – addig színről színre látta őt. A bűn vakította meg látó szemeit, szakította el a nem látható világ látásától.
A vele való találkozás, ami az origóban megtörténik, ezért is hoz forradalmi változást az egyes ember életébe, mert már itt és most elkezdődik a végtelenben élés. Amint Pál írja az Efézusban élő szenteknek, hogy együtt ülünk Krisztussal a trónszékben az Atyaisten asztalánál. „Krisztussal együtt fel is támasztott a halálból, és vele együtt ültetett bennünket a mennyei helyekre. Mindez a miénk, akik a Krisztus uralma alatt vagyunk.” Ef. 2,6.
A fontos kérdés az, hogy elmondhatjuk: van különbség a között, ahogyan eddig éltem, történt-e változás, miután Jézussal találkoztam. Nem elég az Istenről tudni, az nem menti meg az embert. Óriási különbség van aközött, hogy hallottam valakiről vagy pedig személyesen ismerem. Én még sosem találkoztam olyan Krisztus követővel, akinek személyes találkozás volt Jézussal, hogy ne emlékezett volna arra a pillanatra, amikor megtörtént ez. Pont úgy, mint amikor a szerelmesek is emlékeznek a körülményekre, amikor az első szikra gyúlt a szívükben. És gyakran itt történik egy óriási csúsztatás, egy megtévesztés. Jön a jól ismert mondat, hogy én mindig tudtam azt, hogy Isten van. Tehát ilyenkor azt gondolja ez a „kedves” ember, hogy ő keresztény. Isten létezésének tudása nem teszi automatikusan kereszténnyé őt – ezt viszont a Biblia állítja… Kereszténnyé akkor válik valaki, amikor egy tudatos, akarati döntéssel kimondja a Krisztus Jézushoz való ragaszkodását. Megváltoztatja a gondolkodásmódját, és el kezd Hozzá hasonlóan viselkedni a hétköznapokban. Tudatos követésről beszélek. Amikor felteszi magának a kérdést az adott helyzetben már az ember, hogy vajon most mit tenne Jézus? Amikor hallom a hangját, akkor felismerem a szívemben és nem pedig másvalaki mondja el nekem, hogy szólt hozzám…
Isten jelenléte a Nyugalom helye. Mikor vele és benne van az ember, akkor a Békesség szigetén él, bármit is mondanak a körülmények. A régieknek Noé száz éven keresztül hirdette Isten beszédét. Ha valakinek a szó nem lett volna elég, akkor szemük előtt épülő gigantikus méretű bárka a pusztában hirdette örök mementóként, hogy komolyan beszél. Végül nyolcan mentek be a Megmenekülés helyére – és Isten személyesen zárta be kívülről rájuk az ajtót. Nem volt helye tovább a humanizmusnak, száz év adatott a kívül ragadt emberiségnek a filantrópiából. Mózes idejében hasonló játszódik le. Szemtanúi voltak a tízcsapásnak, átmentek száraz lábbal a Vörös tengeren, Isten személyesen vezette őket tűzben és felhőben idáig, az Ígéret földjéig. A csodákkal kikövezett úton, az Istent látták és tapasztalták lépten-nyomon a rabszolgaságból kimenekített emberek, míg eljutottak ehhez a határ mezsgyéhez. Kémeket küldtek be az Ígéret földjére: tíz a félelmeit adta tovább, míg kettő felismerte az Isten ígéretét. Az emberek, bár még reggel is ettek a mannából, nem a megélt jelek és csodák szemszögéből néztek a hírhozókra, nem a bizonyosságukra támaszkodtak, hanem engedtek a kétségeknek. Miként egykor Ádám, ők is hagyták magukat elbizonytalanítani. Döntésüknek katasztrofális következményei lettek, Negyven év bolyongás az életben,és bár szemeik már látták Isten Áldásának helyét, mégis kint rekedtek… Csak ketten mentek be a Nyugalom helyébe. A sort folytatva eljutunk Jézushoz. A forduló ponthoz. A régi szövetségekben minden róla szólt átvitt és jelképes értelemben is. A vándorlás, a templom, az áldozatok mind róla beszélnek, hogy miként szeretné megmenteni az emberiséget. Isten személyében biztosítja a megmenekülést a kereső embernek. Akik elfogadják Krisztus Jézus személyét, azok itt és most bemennek Jézusba, a Kánaánba, a Nyugalom helyébe. A jelen időbe!
Csak így van logikus értelme az ember létezésének. Csak így rakható ki egésszé a létpuzzle.
arobi
