Négy hét az advent,
Készülődés az ünnepre.
A tükörben Jézus szeme
Levetkőztet – pőrére.
Mire ez a sok hűhó, ember?
Játék szavakkal, étekkel.
A terített asztal mellett,
Velem miért nem beszéltek?
Azt mondod: ismersz engem,
Én azt: hogy, beszélsz rólam.
Beszélsz csak folyton – folyton,
Szólok hozzád, s te nem hallod.
Hiába a könyv, hiába a vers.
Hiába a könny, hiába a test.
A gyertyák csonkig égtek
Csillagszóró-vég a kezdet.
Hiába a szép, hiába a láng.
Hiába fény, hiába a lány.
Illúzió, vágy csak a látvány,
Élted üres, romokban, zilált.
Az ember megszólal, szeme nyílik,
Értelemtől éled, leple lecsúszik.
Száját nyitja kérésre, szívét kitárja,
Életében őszintén, először kiálltja:
Karácsony álom, válj valóra!
Töltsd meg éltem tartalommal.
Te légy Úr király azon nyomban
Hadd mondjam el barátomnak:
Él és szeret, több mint álom,
Keresd te is, megtalálod!
