Miként, éltek az I. században a keresztyének
Mindenkinek van erről egy elképzelése. Ez nem is baj, hiszen mindenkinek van mindenről véleménye – csak legfeljebb nem mondja el. Mint a Mátyás király mesében, amikor a bolond lóvá tette az egész udvart, bebizonyítva, hogy orvosból van a legtöbb ebben az országban… Ugyan így ért mindenki a focihoz és a politikához.
Fontos leszögezni, hogy az összes levél az Újszövetségben keresztyéneknek, az egyház számára íródtak. Számomra a Biblia nem csak irodalmi olvasmány, vagy történetek korábbi korok embereitől, hanem egy ma is aktuális, interaktív „lélegző beszéd”.
Az apostolok leveleiről első olvasat alapján megállapíthatjuk hogy általában korrekciós írások. Helyenként buzdítás, bátorítás, de sok esetben feddés vagy események elmesélése történt. Korrekciósak, mert valaminek a túlhangsúlyozása miatt a torzulást kell javítani a szerzőnek. Előre vetítik a jövőt, hiszen felismerhetőek a felekezetek gumicicái (túlhangsúlyozott bibliai igazságok), a reformer mozgalmak később elkövetett hibái. Az emberi test működéséből ismerjük saját bőrünkön, hogy az egyoldalú táplálkozás egészségkárosodáshoz vezet. Akkor miként lehet a pontos mértéket megtalálni? És egyből visszakerülünk ahhoz a kérdéshez, bármilyen témában is induljunk is el, hogy mi is teszi a keresztyént keresztyénnek. Az élő, személyes kapcsolat a test Doktorával, Krisztus Jézussal.
Utalások a sorok között.
A hagyományokat nem készpénznek véve, csak a meglévő konkrét adatokból kiindulva kell megvizsgálni a leveleket és a Cselekedetek könyvét. Beszéljenek a csupasz tények, nézzük meg, hogy mit találhatunk. Forrásnak vegyük alapul a Bibliát, hiszen a bejegyzések ebben az idő intervallumban születtek. Lukács és Márk, és az apostolok leveleikben sokatmondóan leírták, hogy miként éltek.
Keresztény
Kiindulásként hallgassuk meg, hogy a kívülállók véleményét, és hogy miért a keresztény meghatározás. Kezdetben a kortársak azért adták a keresztén nevet a Krisztus követőinek, mert észre vették a külső és belső embert átformáló erőt. Helyesen felismerték, a megváltozó, átformálódó személyiséget. Azt mondták róluk a kor irodalmi nyelvén görögül, hogy chrisztianosz (Χριστιανος), azaz „krisztusi”, „olyanok, mint a Krisztus!” ennél szebb dicséretet nem is mondhattak volna!
De miben is voltak mások, mint a többi, a környezetükben élő ember? A legszembetűnőbb az a tény, hogy megszűntek kereső emberek lenni. Megtalálták a választ az emberi létezésükre. Heuréka! – kiálthatták az ókori görög bölccsel. Kigyúltak a fények, már nem csak néztek, hanem láttak is. A kövek életre keltek. Megszűnt életükben a haláltól és a jövőtől való félelem. Tudták, hogy van folytatás. Az Igazság kiszorította az életükből a „rabságot”, helyét betöltötte a mindent átformáló szeretet.
Megváltozott az értékrendjük? Igen. Az én helyett, a Te került az első helyre.
Jézus utolsó szavai elevenen éltek tagjaikban. Tegyetek tanítvánnyá minden népet! Mondta a Mester. De miként tették is ezt?
Nem állt rendelkezésükre kanonizált Biblia, arra még vagy 300 évet kellett volna várniuk. Ehelyett elmesélték amit szemeikkel láttak, amit személyesen tapasztaltak, amit ők éltek meg. A szomszédaik, a rokonaik, és a piacon sokan személyesen ismerték őket, és éppen ezért komolyan tudták venni a szavaikat, mert számukra hitelesek voltak, amennyiben pozitív változást láttak. Nem tettek mást, csupán azt, amit Jézus is cselekedett itt a földön. Amit az Atyától látott, tudott, amit mondott neki, csak azt tette. A keresztyének pont ezt cselekedték, mert a kitöltetett Szent Szellem vezette és tanította őket a mindennapokban. A bizonyságok fellegei vették őket körül, volt miről beszámolni a környezetükben élők számára.
Istentisztelet formája
A be nem avatottak sokszor kétkedve, kezüket széttárva, fejüket rázva teszik fel a kérdést: mi ez a sok módi? A hagyományosan elfogadottól, a visszafogott puritánoson át, a zenés-táncos összejövetelekig sok fajta kombinációval találkozhatunk kis hazánkban. Az újszövetség korában élünk, érdemes ez ügyben is fellapozni a „könyveket”. A tartalomjegyzéket böngészve meg állapíthatjuk, hogy ilyen bekezdés nem található.
Az Írás azt mondja, hogy a betegek, özvegyek és árvák meglátogatása az az Istennek tetsző, kedves cselekedet Ha jól belegondolunk, ez is úgy lehetséges, ha nem ők jönnek el hozzánk, hanem mi megyünk el hozzájuk, a saját környezetükben.
Egyéni életünkben istentiszteletről akkor beszélhetünk, ha szimbiózisban élünk Krisztus Jézussal. Kíváncsiak vagyunk mindenkor a véleményére, megbeszéljük a körülöttünk és bennünk zajló eseményeket, és Őt meghallgatva alárendeljük akaratunkat tanácsának. Odamegyünk, azt cselekedjük és azt szóljuk, ami Neki kedves.
Közösségi szinthez közelítve betegeket látogatunk, árvákat és özvegyeket segítünk meg. Nem a helyszín a fontos, hanem Krisztus jelenléte. Jézus minden tudásával a szellemi élet megalapozására törekedett a tanítványok életében. A szellemi életünk online van Ővele, és harmóniában élünk Jézussal, akkor a lelki és testi állapotunk is egészséget mutat. Ketten vagy hárman összegyűlünk, összetalálkozunk az utcán, metrón vagy egy étteremben, akkor, ha Jézus kerül a középpontba, istentiszteletben élünk.
Helyszíne
Az evangéliumokból kitűnik, hogy Jézus a három év alatt, miután a Szent Szellem erejével betöltekezve visszatért a pusztából aktívan kereste az emberek társaságát. Végig utazta ezt az időszakot. Volt esküvőn és temetőben, vacsorán és piactéren, Egytemplomban és fedélzeten. Bárhol megfordult, ahová az emberek mentek, és kereste a lehetőséget a megmentési tervet, hogy elmondhassa, bemutathassa az Atya erejét. Megtalálta Mátét az APEH-ban, Zakeust a fa tetején, Pétert a csónakban.
Láthatjuk Pált, amiként patakparton, hajón, piacon vagy iskolában tette a dolgát, a helyszín számára nem volt meghatározó – ő csak Krisztusra figyelt. Pálnál látható, hogy számára is az emberek elérése a fontos, ezért kereste a lehetőséget arra, hogy az érdeklődőkkel és a tanítványokkal együtt lehessen..Amiképpen Jézus is kereste az emberek társaságát, azonképpen ő is..A kor vallásos embereit is megkereste a zsinagógában, és elmondta a forradalmi híreket, és rájuk bízta, hogy mit kezdenek a felkínált információval. Ha éltek vele, akkor segítette őket, ha nem, akkor ment tovább Jézus útján.
Bárhol istentiszteleten lehetünk/vagyunk, amikor a szívünk készen áll arra, hogy az Atyával és a Fiúval egyek legyünk.
Időpontja és módja
Naponként házanként összegyűltek, őszinte szívvel és boldog örömmel közösen étkeztek, megtörték a kenyeret, hogy megemlékezzenek Jézus haláláról és feltámadásáról, és dicsérték az Urat. Mindannyian együtt voltak állandóan, és egy szívvel-lélekkel imádkoztak.
Nem kellett ehhez flancos épületeket építeniük, mert az ismerősök ott laktak a szemközti házban. Elég volt két vagy három embernek összetalálkozni az utcán, és máris megosztották egymással ami velük az nap történt. Egyszerűek, kicsinyek és hétköznapiak maradtak.
A gondban lévőket szükségük szerint támogatták.
Utánozták Jézust, az emberek között forgolódtak. Nem arra vártak, hogy amíg ők bent énekelnek, szórakoztatják egymást, majd az emberek megtalálják őket rejtekhelyükön. Így nem kellett mentegetőzniük sem, hogy nem nyitották rájuk az ajtót. Nem arra készültek, hogy előre kitalált mentegetőzésük mögé bújhassanak, és széttárhassák a kezüket, hogy mi hívtunk benneteket, de ti nem jöttetek be hozzánk! Aktívan élve személyválogatás nélkül hívták meg az embereket az Isten országába. Pont úgy, mint Jézus. Nem is váltak belterjessé, sokkal inkább meghatározta a gondolkodásukat a másokért élés Nem akartak egy bezárt világban elkorcsosulni, és gettókeresztényként leélni egy életet!
Ima
Különösen figyelemre méltó, hogy mennyire tisztában voltak azzal, hogy mit kaptak Jézus nevében. Hogyan álltak ellen a megfélemlítésnek, A főtanácsot elhagyva János és Péter jeleket, gyógyulásokat kértek a Jézus neve által, és bátorságot a szólásra. Az apostolok által éppen ezért sok csoda és jel történt, és az emberekben Isten iránti félelem és tisztelet támadt.
Nem váltak kunyeragépekké. A szívükből szóltak, mert már megtörtént a „nagy találkozás”.a szívük mélyén a Szentek Szentjében a Szent Szellem tanította őket, ők pedig odafigyeltek a csendes, szelíd hangra. Imalistáikat nem sorolták folyton, áldást kérve saját vágyaikra, választ sem várva monológjukra. Majd nagy ámenezések és hallelujjazások után, mint akik jól végezték dolgukat, és várták, hogy ölükbe hulljon a listájukon szereplő dolgok… Pont ellenkezően, megértették a jézusi mintát – egyesszám első személyt felváltották az egyesszám második személyű mondatok, mint a Mi Atyánkban. Legyen meg a Te akaratod,- mondták és hitték-,amint a mennyben, úgy a földön is. A szellemi dolgok hangsúlyosabbak voltak a test kívánságaitól. Tolerálták a másságot, az egyéniséget, és ráhagyatkoztak a Szent Szellem tanítására. El merték hinni, hogy Istentől tanítottak lesznek. Imádságukat alapvetően meghatározta, hogy a másik érdekében is a Szent Szellem munkálkodjon, kérve, hogy Ő tanítsa, magyarázza, győzze meg az embereket az Isten igazságáról. Nem próbálták manipulálni az Istent és egymást sem. Nem „napszámba” imádkoztak vagy teljesítményre utazva, hanem szüntelenül, ami nem jelent mást, mint hogy folyamatosan beszélgettek az Atyával, amint Jézus is példát adott rá. Jól tudták Jézustól, hogy nem a sok beszéd miatt hallgattatnak meg, hanem a hitük miatt. Nem is voltak sok beszédűek, mint a pogányok – nem mennyiségre, hanem minőségre törekedtek. Elkötelezett emberek voltak, mert tudták, hogy kinek hittek.
Tanítvány
Mikor beszélhetünk tanítványról? Akkor, amikor megtörténik önmagam átadása Jézus Krisztusnak, nem pedig valamilyen hitbeli irányzatnak Kiszolgáltatás Krisztusnak- feltétel nélkül. Hit. Abban amit nem látok, de amit tudok, nem amit kézzel tapinthatok, hanem amit hiszek.
Ma szolgálatnak tekintik mindazt, amit a keresztyén munkában végeznek; Ezzel szemben Jézus azt nevezi szolgálatnak, amik vagyunk az Ő számára, nem pedig amit teszünk érte. Manapság a személyes hit helyén a hitvallásba vetett hitet érhetjük tetten. Az emberek nem akarják magukat odaszentelni Jézusnak, csak annak az ügynek, amit Ő kezdett el..Micsoda különbség!
Ezért van annyi mozgalom, a természetfeletti keresése ősi kultuszokban, mesékben, vallásokban. Odaszentelik magukat sokan ügyeknek, sőt akár az életüket is áldozzák fanatikusan egy célért /humanitárius-, zöld-, globalizáció ellenes mozgalmak, stb/ és olyan kevesen Jézus Krisztusnak. Valamit nagyon elrontottak keresztény barátaink, hogy az emberek fűben-fában keresik már az Alkotót, de mielőtt Krisztussal valóban kapcsolatot találnának, már fényévekre távolodtak tőle, a hiteltelen ”tanítványok” miatt.
Napjaink
nagy kérdése, hogy a XXI. században lehetséges mindez?
Sok rossz példát látva a kereső emberek megrettennek (jogosan) a bibliai igehelyeket bebiflázó, könyörtelenül törvénykező „testvérektől”, akik olykor elfeledkeznek arról, hogy ők sem voltak különbek, sőt… Szív helyett szavakkal operálnak, és meggyőzni akarják őket – az értelmüket – ahelyett, hogy „csak” szeretnék. A régiek nem így tették. Hiszen nem csak, hogy nem állt rendelkezésükre még rendezett formájában a mi Bibliánk, és annak részekre osztása, számozása sem történt meg, csak 1551-ben.
Jön erre a dogmatikus megállapítás, hogy akkor ott volt Jézus személyesen. De a Cselekedetek könyvében már olyan emberekről olvashatunk, mint például Pál, akik Jézussal földi küldetése alatt nem ismerkedtek meg hústesti valójában. Ott olvashatjuk és láthatjuk, hogy megjelenik Pálnak, beszélnek egymással többször is. A legnagyobb üldözésekben kitartásuk alapja mindnyájuknak a személyes megtapasztalás volt! Nem csupán egy eszméért, ideáért éltek, hanem 100% megvoltak győzve/győződve Jézus feltámadásának valódiságáról! Ezért nem beszélhetünk fatalizmusról vagy fanatizmusról, mert sokkal több történt ennél, a hit kézzel foghatóvá vált! és ez megtörtént a III. században, a XVI. században de a XX. században is e sorok írójával is. Ezek alapján joggal várhatjuk, hogy a mai napon is megszólít Jézus embereket.
Az első században élő keresztények azért voltak a legboldogabb emberek a Földön, mert a tan helyett, személyt követtek – Jézus Krisztust!
arobi
