Olvastam a könyvet, és a fülembe csengtek egész úton a szavak: ki az ő barátja? És ki az én barátom? Tettem fel a kérdést azon nyomban magamnak is. Kikre számíthatnék, ha engem kerülgetne a gond hiénája, és körbe kacagná kiszolgáltatottságomat.
A történet egy bajbajutott emberről szólt, és három másikról, akik különböző módon reagáltak a sérült ember esetére. Akiknek segíteni kellett volna azok közönyösen átléptek a „problémán”, és akitől nem volt várható a segítség, a „nem kívánatos” – az készen állt arra, hogy önzetlenül segítsen.
A hallgatóság figyelt, a felnőtt agynak szegezett kérdés visszapattant, de a gyermeki ártatlanság egyből tudta a választ: aki jó volt hozzá!
Ennyire egyszerű lenne a válasz? Akkor a tömeg miért nem vágta rá? A sunyítás, a meglapulás, a kivárás órája lett volna ez is, a képmutatásé, mint ami korunkat jellemzi? Tényleg nem értették volna meg a történetet?
Miért nem megy a jóság csípőből? – folytathatnám a kérdések sorát. A józanész elkerüli a gondot, nemhogy a másét is magára venné.
Az emberi természet alapjaiban nem változott, ezt nap, mint nap megtapasztalhatjuk. Akkor miben különbözünk a többiektől, ha a kisujjunkat sem akarjuk mozdítani a szembejövő nyomorultért…
Alapból elveszítettük a képességünket, hogy jót cselekedjünk, úgy látszik. De ha élünk a felajánlott lehetőséggel, hogy amikor halljuk a Jóság szavát, nem keményítjük meg szívünknek, sőt teret adunk neki: van megoldás! És csak is így, akkor leszünk képesek átalakulni, ha belénk költözött már a Jóság,.
Az önzést percről percre csak ezután leszünk képesek felismerni és kezelni, ha ez már megtörtént. A Jóság nélkül nem lehetséges boldogan élni
Akkor tud kiábrázolódni a Jóság a mi életünkbe, amikor az Őt megillető helyre kerül az életünkbe, és elfoglalhatja a szívünkben a felállított trónszéket Onnan ösztönöz, hogy hozzá hasonlóan éljünk és gondolkodjunk.
Nincsen senkiben nagyobb szeretet annál, mintha valaki életét adja az ő barátaiért – mondta ezt egykor a Jóság, és mennyire nem értették még, akik akkor hallgatták! Pedig ennél többet egy ember a másikért nem tehet! Egykor a Golgotán, a Jóság megengedte, hogy értem ez a mondat is beteljesüljön. Így lett a Jóság az én barátom.
