A tegnapi nap során ismét az a megtiszteltetés és öröm ért bennünket, hogy hirdethettük az Evangéliumot Magyarország egy városában, ahol hat lélek nyert új életet Krisztusban. Egy maroknyi kis közösségről beszélünk, nem pedig egy ún. “mega” gyülekezetről. Dicsőség és hála legyen Istennek értük. Nem ez volt az első alkalom, hogy ott jártunk, és hiszem, hogy nem is az utolsó.
Elbúcsúzásunkkor azt hallottuk a testvérektől, hogy a városban, – egy másik felekezetben lévő testvérek azt híresztelik, hogy nekünk nincs meg a “végzettségünk”, és a “papírunk” ehhez a tevékenységhez, tehát mi nem is tehetnénk ezt.
Hát mit? És miért nem?
Kérdem én, kicsoda az ak(ik) felhatalmazást adhat ahhoz, hogy az Evangéliumot valaki hirdethesse? Ki adja az elhívást? Milyen papír, okmány, diploma, vagy oklevél jogosít fel valakit arra, hogy beszéljen az Ő hatalmas dolgairól, vagy mely papírok hiánya folytán válik valaki jogosulatlanná ahhoz, hogy hirdesse az Ő hatalmas dolgait, cselekedeteit az embereknek?
Ahelyett, hogy örvendeznénk annak, hogy – lévén “kevés az aratómunkás” – Isten adott némelyeket mellénk az aratásba, hogy hatékonyabb legyen a betakarítás!
Az elmúlt évtizedekben, Isten kegyelméből szolgálatom során bejárhattam Európát, Oroszországot, Habarovszkig, Szibériát, Dél – és Közép Amerika, és Ázsia egyes országait, de sehol sem tapasztaltam ezt a fajta, – és mértékű “féltékenységet” a felekezetek között, mely a mi kis országunkban létezik. Sok esetben hallok arról, hogy egyesek “szeretnek akváriumból pecázni”, nevezetesen kihorgászni egymás közösségéből, a már általuk kihalászott halakat? Testvéreim, mindezt miért?
Imádkozom, hogy Krisztus Testének magyarországi részében szűnjön már végre meg a féltékenység, és az “akváriumból való horgászat”.
Vigyázzunk! Nehogy úgy járjunk, hogy: ahelyett, hogy az elveszetteket halásznánk, kritizáljuk a halászokat, és a megmentetteket. Ahelyett, hogy bekötöznénk a sérülteket, sebesülteket, megsebesítjük a segítőket. A hálók kivetése helyett pedig köveket vetünk ki egymásra, melynek következménye: törött szívek, vérző kapcsolatok, és szétszakadt szövetségek, gyülekezetek.
Molnár Miklós
Az FGBMFI Magyarországi Elnöke
2015. június 1. hétfő 18:45-kor
Az írást olvasva száguldoznak bennem a kérdések és a gondolatok. Az első kérdés, amit megkérdeznék ezektől, a fentiekben szereplő kétkedőktől, melyik felekezetért halt kereszt halált Jézus Krisztus? Második: nem azt mondta Jézus – szeressétek egymást, mint ahogyan én szerettelek titeket?
Harmadszor: semilyen egyház nem állított ki papírokat nekem azokról a csodákról, amiket megéltem és amiken keresztül mentem, ezért nincs jogom azokat bizonyságtételül elmondanom? Úgy gondolom, pont az ellenkezője igaz. Pál Apostolt idézve, alkalmas és alkatmatlan időben is hirdtnünk kell az Evangéliumot.Nincs róla papírom, hogy Jézus megáld naponta( megjezem tanúim vannak) ezért halgassam el az örömhírt? A megtérésre maga Jézus hívott el és töltött be Szt Szellemével. Erről sincs papírom. Akkor amikor nyelveken szólok, nincs erre jogom? , mert nincs róla papírom? Azok az emberek, akik imám alapjá Jézus által meggyógyultak, jogosulatlanul gyógyultak meg? Szerintem nagyon nagy káosz van kereszténynek nevezett emberek fejében. Még valami: Ha valakit meghívnak egy mennyegzóre, akkor az jogosan van ott ugye? Mert hát H I V A T A L O S! Ha engem az Úr Jézus hívott meg és jelölt meg a szellemével, akkor én is hivatalos vagyok, nem de bár? Vagyis mint hvatalos. Vagy is hivatásosként teszem az Úr dolgait. Azt csendesen jegyezném meg, hogy teológiai végzettségem vane, az csak az ilyen farizus világnak fontos. Istent ez nem érdekli. Ót az érdekli, hány lelket vezettem Jézus Krisztushoz. És végezetül, nem olyan rég imátkozás közben megkérdeztem a Mennyei Atyámtól, miért nem akarnak az emberek megtérni. Azt válaszolta: _ ugyan az van az egyházon kívül, mint az egyházba. Hát keresztény testvérek ébresztő!