FGBMFI

Charles Plumb az Amerikai Haditengerészet vadászpilótája volt Vietnamban.
75 bevetés után egy föld-levegő rakétával lelőtték repülőgépét. Plumb katapultált, ejtőernyőjével földet érve az ellenség fogságába került. 6 éven át egy Észak-Vietnami börtönben tartották fogva. Túlélte a kegyetlen megpróbáltatást, manapság előadásokat tart ott szerzett tapasztalatairól.

Egy alkalommal, midőn Plumb, felesége társaságában egy étteremben volt, egy másik asztaltól felállt egy férfi és asztalukhoz lépve ezt mondta: „Ön Plumb! Ön vadászpilóta volt a Kitty Hawk repülőgép anyahajón Vietnamban. Önt lelőtték!”
„Hát ezt meg honnan a csudából tudja?” kérdezte Plumb.
„Én hajtogattam össze az ön ejtőernyőjét.” válaszolta a férfi.

Plumb szinte megnémult a meglepetéstől és a hála érzésétől. A férfi kezet rázott vele. Majd ezt mondta: „Azt hiszem, működött a dolog!” Plumb helyeselt: „Pontosan így volt. Ha az ön által hajtogatott ernyő nem működött volna, most nem lennék itt.”

Plumbnak nem jött álom a szemére aznap éjszaka, állandóan erre a férfira gondolt. Azt gondolta, hogy miként festhetett tengerész egyenruhájában ez a férfi; fehér tengerészsapkában, hátul egy gallérral és lefelé kiszélesedő tengerésznadrágban. Vajon hányszor láthatta, miközben még csak oda se köszönt: ’Jó reggelt, hogy van?’ vagy valami hasonlót, hiszen vadászpilóta volt, ő meg csak egy tengerész.
Plumb végiggondolta, hány hosszú órát tölthetett ez a tengerész egy hosszú fából készült asztalnál a hajó gyomrában rejtőző fülkékben, amint gondosan elrendezi az ernyők vásznait és precízen összehajtogatja az összes ernyő selymét, kezében tartva ezáltal minden alkalommal a sorsát valakinek, akit még csak nem is ismert.

A következő előadásán Plumb feltette hallgatóságának a kérdést: „Az önök ejtőernyőjét ki hajtogatja össze?”
Mindenkinek van valakije, aki elvégzi számára azt, amire szüksége van a nap folyamán. Aazt is hangsúlyozta, hogy sokféle „ernyőre” volt szüksége, amikor az ellenséges terület felett lelőtték: szüksége volt testi, lelki, mentális, valamint érzelmi „ernyőre” egyaránt. Amíg biztonságba nem került, ezekbe a segítő támaszokba kapaszkodott.

Néha a mindennapok gondjai, kihívásai közepette nem vesszük észre, hogy mi az, ami igazán fontos.

Néha elszalasztjuk azt mondani: szia, kérlek vagy köszönöm. Megtörténik, hogy nem gratulálunk valakinek valamilyen vele történt nagyszerű dologhoz, nincs pár kedves szavunk, vagy nem teszünk valami kedves dolgot csak úgy, minden különösebb ok nélkül.

Ahogy eltelik ez a hét, ez a hónap, ez az év, vedd észre azokat, akik a te ernyőidet hajtogatják.