A csengőhang szólt teljes hangerőn, csak úgy döngetett a telefonom. Ismerős hang szólt hozzám az éterben. Mi a terved 3 hét múlva? . – kérdezte tőlem M. Miki – A lengyelországi Lodzba hívott meg minket (a magyar szövetséget) a helyi csoport. Arra gondoltam, hogy elmehetnénk együtt oda
Nem kellett gondolkoznom a válaszon, a szívem repesett az örömtől, hogy engem ért ez a megtiszteltetés, és hogy gondolt rám. Az első, ha döntenem kell valami felől az, hogy a szívem igent mond-e. Az pedig készen állt. A következő dolog, ami megfontolásra kerül, hogy a gyerekeim ellátása megoldott-e – erre megint igen volt a válasz. A harmadik szempont, hogy rendelkezésre állnak-e az anyagiak. Abban a pillanatban a családi széfet vizsgálva meg kellett állapítanom, hogy üresen kong.
Miki már nézegette a repülő jegyeket, de a legolcsóbb, amit talált Katowicébe, az 35000 forintba került. Feltártam Mikinek a családi büdzsé helyzetét, és abban maradtunk, hogy ha sikerül találni 30000 forintért 2 jegyet (Mikinek is csak ennyi pénze volt az utazásra), akkor együtt megyünk.
Alig telt el 1 óra, és ismét megszólalt a mobilom. Egy kedves régi ismerősöm keresett meg, (akivel már vagy 2 éve nem találkoztam egyébként) hogy tudnék-e segíteni neki. A cég, amelynél dolgozik, a jó munkáját 2 db Wizzair szabadjeggyel jutalmazta, de neki inkább most másra lenne szüksége. Tudnék-e segíteni abban, hogy valaki megvegye a jegyeket?
Tudtam, mondani egy nevet – a sajátomat.
Ha engedünk a hívó szónak, akkor mindig érkezik a megoldás „felülről”, és a Küldő gondoskodik a célba érkezésről és a körülményekről
Csak a szívnek kell készen állnia…
Igen itt vagyok, engem küldjél!
