Sétáltam a multiban és a szemem felcsillant, amikor a csemege pulthoz értem. Ami szemnek, szájnak ingere, az itt mind megtalálható. Kedvenceim sorakoztak szépen sorban és nyújtogatták nyakukat, hogy észrevegyem őket. . A legszebb ruhájukba felöltözve, kezeikkel integetve jelezték: engem válassz! A szemem gyönyörködött, alig bírta befogadni ezt a szépségesen kedves látványt.
Elkápráztatva állok és nagyot nyelek. Leveszem a legígéretesebbnek tűnő vákuumcsomagolású sonkát a kínáló állványról és elkezdem levetkőztetni, hogy „belelássak”, hogy mi is van a ruha alatt?
Lehangolódva teszem vissza a polcra, megrémiszt az, amit olvasok. Telerakva érlelést gyorsítókkal, színezőanyagokkal, ízfokozókkal. Nem áltathatom magamat, hiszen elméletben nagyon is jól tudom én ezt. Csak… amikor szembesül az ember az igazsággal, az mindig olyan szívbe markoló, még ha most csupán a nagyipar futószalagon gyártott egy termékéről gondolkodom is. Megdöbbentő, hogy büntetlenül mennyi méreggel etetnek meg bennünket… Instant világ. A polcon, a fagyasztóban készételek, csak fel kell melegíteni a mikróban és már lehet is flamózni befelé.
Gyerekkori emlékeim tolakodva tolulnak a fejembe. Hajdani disznótorok, mikor már öt órakor körbeálltuk a leendő áldozatot. Gyors megbeszélés és koccintás. Gyanútlanul kivezettük az ólból, majd erős kézzel elkaptuk őt. A kés villant és halálsikolya ébresztette a hajnalt. Vér és veríték – forró víz és tűz által megtisztítottuk bőrét és kezdődhetett a bontás és darabolás. Szorgos kezek mosták ki a beleket, közben katlanban főtt a hurkába, a sajtba való. Fakádban keverjük a finoman ledarált kolbászhúst, a gazda és a böllér kóstol és ízesítenek, Indulhat a kolbásztöltés. A katlanból kikerült húsokat ledaráljuk, a kádban rizzsel keverve megkapják a hozzávaló fűszerszámokat. Közben a katlan ismét megtelik, de most már kockára vágott zsírszalonnával. A gazdasszony a masinán a friss húsból húslevest készít, a sütőbe a legfinomabb részekből válogat, krumplit pucol.
Három óra után fáradtan, de mosolyogva ülünk az asztalhoz. Ekkora már elfelejtjük, hogy mennyi mindenen keresztüljutottunk is el idáig – halál, vér, boncolás, béltisztítás -, amik kikerülhetetlenül a reggel még lábon álló jószág és az estebéd között lejátszódtak ma. De e véresen kemény és odaszánt munka nélkül most nem tehetnénk meg ezt. Most megelégedve, kezeinket megmosva együtt ülünk a családi asztalnál. Ez a nap csúcspontja. Kezdődik az adomázás.
………………..
Pont így van ez a kereszténységben is: más süti, főzi a szavak értemét, más emészti meg a mondanivalót. Pótlékok – nem kell gondolkodni, csak szájat tátani és mehet befelé az agymosó flamó. Nincsen idő, sőt sok esetben a szándék sem arra, hogy az Isten lábaihoz leülve, beszédét olvasva, Ővele megbeszélve kibomoljon a szavak értelme… hogy meg tudjon valósulni a boldog megelégedés: az Atyával, a Fiúval közösségben.
arobi
