„Felkelt azonban Saulus(Pál) a földről; de mikor felnyitotta szemeit, senkit sem látott azért kézen fogva vezeték be őt Damaszkuszba. És három napig nem látott,… Azonnal mintegy pikkelyek estek le szemeiről, és mindjárt visszanyerte látását” (Pál)
Apcsel 9, 8-10
Mit is kéne látni?
Amit Pálnak? Igen, ezt gondolom.
Talán azért ő a legtámadottabb könyvíró az Újszövetségben, mert rátapintott a lényegre: megértette a látás jelentőségét.
Inspiráló lehetett számára a három napon át tartó vakság után ismét látni…. Lehet, hogy pont úgy, mint Jónásnak, aki a három napos sötétség után megváltozatta a hozzáállását korábbi tervéhez. De még inspirálóbb volt Pál számára az, ahogy Jézussal személyesen találkozott. Valóságosan.
Érdekes Pálnak a személye, hiszen ő már második generációs krisztuskövető. Nem úgy, mint a tizenkettő, majd a tizenharmadik…. És látunk még apostolokat és más keresztényeket rajta kívül az új generációkban, ahogy a következő húsz évszázad alatt feltűnnek számosan még. Az újságuk abban rejlik immár, hogy ők már nem a hústesti Jézusnak voltak közvetlen tanítványai.
Látás alapvetően az, hogy ki vagyok én a Krisztusban. Ez az alap, addig nem érdemes tovább lépni, amíg ez nem egyértelmű. Ők megértették az üzenetet, átvették, önmagukra vonatkoztatták. Meglátták és megértették ennek a korszaknak a lényegét, hogy ők már új teremtések. Személyre szól a szövetségkötés. Az egyénnek. Beleépítették és elfogadták azokat az igazságokat, amiket az Írások róluk állítottak. Ennek megfelelően gondolkodtak, és cselekedeteikben megmutatkoznak ezek, mint betöltött igazságok.
Pont olyanok voltak ők, mint amivé mi is válunk, ha követjük hitüket.
A krisztuskövető nem ver sátrat a falak tövében, hanem ajtót talál és benyit.
Elmondja, amit hallott, amit látott, amit megtapasztalt,
A látása nem csupán a szűk keresztmetszetű kulcslyukra korlátozódik, hanem mindent át akar adni. Nem elégszik meg azzal, hogy egy tannak vagy eszmének, csoportnak behódoljon, hanem következetesen megragadja a láthatatlan Igazságot – és láthatóvá tetszi az életében és közvetíti a vele érintkező emberek felé.
Nem lehet őt kizárni, kirekeszteni, mert ő Krisztushoz tartozik.
A Mesterhez szerelem kapcsolja, ezért annyira erős köztük a szövetség. Nem pusztán érzelmek jellemzik a kapcsolatukat, hanem összeköti már őket a jelen és a közeli jövő. A következő korszak ígérete.
Vágy.
A vágy túlmutat az emberen, önmagán.
Ösztönösen erős belsőkésztetés, hogy amit ő már megtapasztalt az legyen közkincsé.
Nem fanatizmus ez, hanem egy egészséges életérzés, hogy átadja a gyógyszert a beteg környezetének. A családnak, a barátnak, a szomszédnak, az ismerősnek és az ismerős ismerősének. Az utcán, a metrón, a moziban, a házibulin az összes embernek, akivel összetalálkozik, mert tudja, hogy nem véletlenül találkoztak. Boldognak akar látni mindenkit, mert ő boldog és szeretné, hogy ahová megy, amerre lép ott a lépései nyomán boldogságvirágok nyíljanak…
Ez szerelem. Szerelem, amit semmi sem indokol, hogy kialudjon. Ápolni kell, gondozni következetesen, nemcsak ötletszerűen udvarolni. A szerelemben mindennap átértékelődik a fontossági sorrend: a Te az első. A vágy az, ami ösztönöz, hogy ez érvényesüljön. A szerelmes bizonyít, naponként, nem csupán alkalmanként.
Boldogságországban akar élni nevető barátok között a Szerelmével.
Akarat
Ellenséges érzületek közt nem mindig könnyű mosolyogva túllépni a froclizásokon.
Elő kell venni az akaratot akkor is, ha elutasítással találkozik a krisztuskövetője, amikor a legjobb szándéka ellenére is látszólag kudarcot vall. A hibából okulva, ha szimplán kikosarazták, hogy ne érezze kudarcnak – hiszen nem őt nem akarják, hanem azt, aki őt elküldte.
Vannak alkalmasnak tűnő pillanatok és alkalmatlanok. De mi dönti el azt, hogy mikor melyikben van éppen az ember? Nem az érzelmi állapot vagy a hangulat.
A belsőkésztetés, a Küldő hangjának kell ösztönöznie az embert arra, hogy megnyilvánuljon.
A Mester az, aki meg tudja azt mondani, abban a helyzetben mi a jó megoldás, miként leszel sikeres. Te csak rúgd be a labdát a kapuba. Ennyi a dolgod. Akard. Akkor és ott. Ne másról álmodozz, ne várj arra, hogy valaki megmutassa, hogy hol a focipálya és hogy megmondja neked, hogy mi is az a foci. Ne várj másra, ha előtted a labda, a gólvonalról ne passzold hátra a játékszert a saját térfeledre.
Amíg a pályán vagy légy megjátszható, legyél mindig mozgásban. Ne feledkezz meg róla, hogy te a játékos vagy és nem a szurkoló. Tedd hát a dolgod.
Az edződ játékfelfogása szerint játsszál, az ő vezetése szerint űzd ezt a sportot, mert akkor leszel eredményes. A bekiabálók hangját is hallod, de az ő hangja legyen a mérvadó..
A focis példánál maradva ez csoportban úgy működik, hogy a Mestertől megkapják a játékosok az instrukciókat névre szólóan és az lesz a kezdő tizenegy, akit az adott meccsen pályára lép. Ők azonos taktikát képviselnek, mert a Mester készítette fel őket az adott mérkőzésre. Tudnod kell, hogy te a győztes csapatnak vagy a tagja, már a kezdőrúgás pillanatában ki van hirdetve a bajnok. A gólok száma az, ami a kérdés – semmi más
Ez a három fogalom szorosan egymásból és egymásba épül – szervesen kiegészítik egymást. Előre visznek, és az elemek folyton visszatérnek. A látást meg kell érteni, be kell fogadni, és engedni kell, hogy a létező legnagyobb távolságot megtehesse, a fejből leérkezhessen a szívbe, a megértésből a hitbe.
Amikor ez már megy, akkor felfedezed, hogy a világ legjobb dolgában van részed és perzsel a vágy, mint a szerelem tüze, hogy elmondhasd mindenkinek.
Végül az akarat megerősít abban, hogy merd tenni azt, ami a világon a legnagyszerűbb dolog: szeretni az embert.
arobi
