Gyermekkoromtól kezdve szívsebész szerettem volna lenni, ennek megfelelően választottam a biológia – kémia – latin szakot a középiskolában is, de valamilyen oknál fogva nem sikerült ez a vágyam.
Alapvetően nem szoktam álmodni, vagy ha igen, általában nem emlékszem a tartalmukra, azonban a tegnapelőttire világosan.
Álmomban sebészként, egy nagynevű professzor mellett dolgoztam.
Egy komoly műtétre készültünk, vártunk, hogy mikor kezdődik már a bemosakodás, de úgy tűnt, hogy a prof késik. Egyszerre vizitre hívtak bennünket, és egy hatalmas kórteremben rengeteg pucér férfitest feküdt, – halottnak tűntek, de közelebb érvén kiderült, hogy élnek.
Egész testfelületük telis-tele volt ragyákkal, fekélyekkel, komoly bőrbetegségekben szenvedtek. A vizit végeztével sem hívtak be a műtőbe, így meguntuk a várakozást, és egy kollégával elsétáltunk a helyszínről. Mikor visszamentünk a műtőhöz kiderült, hogy a műtétet a professzor már elvégezte nélkülem. Szomorúság töltött el, hogy a prof nélkülem műtötte meg a beteget, és nem élhettem át egy sikeres beavatkozás okozta élményt. Ébredéskor megvilágosodott előttem az egész álom mondanivalója.
A viziten Isten megmutatta, hogy a „kórterem” – a világ – tömve van betegekkel, akiken ugyan csupán felületi (bőrfelszínen látszó) elváltozások vannak, de ennek ellenére betegségük (bűn) mégis halálos.
A másik üzenet pedig az volt, hogy kötelességem ott állni, várni, figyelni a professzorra, (Jézusra) akkor is, ha úgy tűnik, hogy késik, hisz Ő tudja, hogy kinél, mikor akarja elkezdeni a műtéti beavatkozást, (evangélium hirdetését). Az én kötelességem türelmesen várni mellette, figyelve Őt minden pillanatban,(számomra alkalmasnak, vagy akár alkalmatlannak tűnő időben) hogy ott legyek az Ő keze ügyében, ellenkező esetben kizárom önmagamat egy sikeres műtéti beavatkozás (egy ember megmentése) élményéből. Hálát adtam azért az Úrnak, hogy mindenek ellenére, az Ő keze alatt mégiscsak szívsebésszé válhattam. Az Úr áldjon.
mm
