A csapatban Júdás volt a pénztáros. Ő is, mint általában minden valamire való pénztáros, csent, a rábízott pénzből (tisztelet a köztünk élő kivételeknek). Jézus ne tudta volna, hogy kire bízta a pénzt? Naná, hogy tudta. Pont, mint Simon házában, mikor a házigazda szóval ki sem mondott kérdésére felelt. Tudta, hogy ki Mária Magdaléna, de tudta azt is, hogy ki Simon, a farizeus. Na de ez most mellékes is, csak úgy megemlítettem.
Ő is ott van a tizenkettővel, akiket Jézus elküldött az emberekhez. Mikor visszajött, akkor nagy örömmel együtt mondta a többiekkel, hogy: Mester, a nevedben és a nevedért minden megtörtént! Szemtanú és részese volt mindennek. És mégis. Pedig látta a holtak feltámadását, a vihar lecsendesülését, a bénák táncát. Hallotta a némák énekét, evett a halból és a kenyérből…
Aztán jött a gixer. Ő is ember. Nem volt törvényszerű a bukása. Tény, hogy meg volt írva, hogy valaki elárulja a Mestert. De miért is pont ő? Talán kiválasztás útján, mondják sokan azt, hogy már eleve el volt rendelve, hogy ő lesz az áruló. de én nem gondolnám. Kiválasztás – eleve elrendelés – ez annyira nem méltó a féltő szerető Istenhez. Megadta a szabad választás képességét – hiszen a saját képére teremtette az embert. Nem akarat nélküli torzókat hozott létre.
Gecsemáné kert. A tizenegy alszik, az áruló pedig vezeti a katonákat a várakozó Emberfiához. Ő ne tudná, hogy jönnek érte?Előre tudta, hogy mi fog következni. Előre tudás – na, az már mindjárt más. A katonák, mikor azonosítja magát, akkor mind a földre hullnak. Nem tehetnének semmit sem vele, míg ő nem hagyja. Miként Júdásnak is engedi, hogy skorpió csókkal megjelölje, a szeretet jelével bélyegezze halálra. ( A ki pedig őt elárulja vala, jelt ada nékik, mondván: A kit én majd megcsókolok, ő az, fogjátok meg őt. És mindjárt Jézushoz lépvén, monda: Üdvöz légy Mester! és megcsókolá őt. Jézus pedig monda néki: Barátom, miért jöttél? Akkor hozzámenvén, kezeiket Jézusra veték és megfogák őt. Mt.26,48-50. Károli ford.) Így már viszik is a vallatások és kivégzés helyére.
Júdás végig nézte mindezt. Biztosan nem volt egyszerű az éjszakája. Megtudhatjuk ezt abból, hogy hamarosan megjelent a főpapoknál és visszaadta a vérdíjat. (látván Júdás, a ki őt elárulá, hogy elítélték őt, megbánta dolgát, és visszavivé a harmincz ezüst pénzt a főpapoknak és a véneknek, Mondván: Vétkeztem, hogy elárultam az ártatlan vért. Azok pedig mondának: Mi közünk hozzá? Te lássad. Ő pedig eldobván az ezüst pénzeket a templomban, eltávozék; és elmenvén felakasztá magát. Mt 27,3-5.). De valami nem sikerült Júdásnak. Eljutott addig a pontig, hogy hibázott. Fájt is neki. Keresi a megoldást horizontálisan, de falba ütközik. Tettestársai nem mentették fel, mert nem is menthették fel, joguk sem volt hozzá. Sőt, még inkább elhatárolódtak tőle. Mélyebbre lökték, hárítottak, rátolták a felelősséget, miként a kígyó a Kertben Ádámra. Mellébeszéltek, mintha ők fairül jártak volna el. Mosták kezeiket, mint szövetségesük, Pilátus. Ezzel ők még messzebbre kerültek az igazságtól, és aki kereste az megoldást, annak sem segítettek. Lehetőségük lett volna? Igen, hiszen még állt a Templom, a bűnért való áldozatnak lett volna helye, pont az ő közvetítésükkel.
De térjünk vissza Júdáshoz. Keresi a helyét. Ez jó, de önmagában ez még nem elég. A vertikális keresés viszont elmarad. Miként Káin, ő sem tud tovább lépni önnön árnyékán. Ismerete, tudása van. Tudja, hogy mit kéne tenni, de az nem viszi el arra a pontra, hogy valóságosan rendezze azzal a problémáját, akivel kell. Tud Júdás Káinról, és arról is, hogy miként végzi. De tud Dávidról is, aki bűnt bűnre halmoz. Dávidról, aki kiönti szívét az Úr előtt, hiszen mit is tudna elrejteni az Ő szemei elől? Őszinte vallomásra az irgalmas Istentől sosem jöhetett más válasz,mint az elfogadó szeretet.( Rejtsd el orczádat az én vétkeimtől, és töröld el minden álnokságomat… Tiszta szívet teremts bennem, oh Isten, és az erős lelket újítsd meg bennem. Isten előtt kedves áldozatok: a töredelmes lélek; a töredelmes és bűnbánó szívet oh Isten nem veted te meg!51 Zsolt. 11,12,19)Utána pedig az ember visszakerül a jó állapotába, ahonnan kikerült vétke miatt. Tiszta lap! Ha követte volna Júdás Dávid példáját, ezután joggal mondhatja vele együtt: mert megszabadítottad lelkemet a haláltól, bizony az én lábaimat az eleséstől; hogy járjak Isten előtt az életnek világosságában. (56 Zsolt. 14).
Az ember nem tud önmagának tiszta szívet adni. Bármit súgnak is a keleti misztikákból beszűrődő hangok, az ember képtelen az önmegváltásra. Ő maga nem tudja önmagát megmenteni, hiszen ha ez lehetséges volna, akkor Júdás sem a kötélen végzi. Felmentette volna önmagát, hiszen az igazságig eljutott. De az Ajtón nem lépett be, maradva Jézus metaforájánál. Zörgetett, de nem lépet át a küszöbön.(Mert tudjátok, hogy azután is, mikor akarta örökölni az áldást, megvettetett; mert nem találta meg a megbánás helyét, noha könyhullatással kereste azt az áldást. Zsid 12,17).
Megbánás helye: az áldás helye, a szabadság helye, a boldogság helye, a megnyugvás helye. A megbánás helye maga a Kánaán, az Ígéret földje, Jézus.
arobi
