Az embert állandóan hajtja a birtoklási vágy. A szem kívánsága már az első embert, Ádámot is belehajtotta, hogy szakítson a tudás, ismeret gyümölcséből. Így vált az egész Földet uraló emberből, az isteni képmásból kiszolgáltatott emberkévé, aki még a saját szívére sem tud vigyázni legtöbbször… Az emberiség helyzete azóta sem javult, sőt a rómaiaknak Pál arról írt, hogy a helyzet az idők előre haladtával még rosszabbra fordul. Ebből kitörni csak Krisztus Jézus által lehetséges.
Legszemléletesebben talán a másik oldalról érdemes megközelíteni a kérdést: mi nem az enyém?
Jób szerint mez nélkül jövünk erre a világra, és ugyan így távozunk. Jobb szembe nézni a helyzettel: odaát az aranytéglák csupán a lábunk alatt utcakövek. Ott nincsen tőzsde, ami mesterségesen manipulálja az értékeket. A házunk sem fér be a batyunkba, de jól is van ez így, mert Jézus azt ígérte, hogy lakóhelyet készít a számunkra.
Pál, magát sokszor nevezi Krisztus rabszolgájának, és így a keresztyén ember is Krisztus rabszolgája az eredeti görög fordítás szerint. A rabszolgának pedig nincsen akarata, önmagáról sem rendelkezhet. A rabszolgát az ókorban kivásárolták a piacon. Mustrára állították, megvizsgálták izmait, fogait, hogy milyen munkára alkalmas egyáltalán. Képességeit vizitálták, hogy mennyi hasznot tud hozni gazdájának. Állandóan rendelkezésére kellett, hogy álljon a gazdájának, ha éjjel kettőkor szólítja, akkor kelni és menni kellett neki, bármilyen munkára is rendelte. A rabszolgának nincsen szabadideje, magánvagyona, magánélete, és saját útja. Mindene az uráé. Még a rajta lévő ruha, és a lyukas cipő is. Ura beleegyezése nélkül még családot sem alapíthat. Nem tetszik ez a kép?
Létezik másik oldala is az éremnek.
A szeretet kibéleli ezt a gondolatot, mert ugyan én vagyok az Uram kezének meghosszabbítása, szeme, füle és lába egyaránt. Ő viszont ellát mindennel, amire szükségem van ténylegesen. Amíg az Ő dolgaival törődöm, addig ő betölti minden szükségemet. Amikor Ő ad feladatot, akkor a munka elvégzéséhez szükséges körülményekről és a feltételekről is Ő gondoskodik. Sőt a családomra is gondja van. Ha rabszolga vagyok, akkor kié a hónapról hónapra érkező sárga csekkek folyama? Kinek a pénzéből fizetem be a postán a csekkeket, vásárolom a boltban a kenyeret, a szállodai szobát, a repülőjegyet? A rabszolgának nincsen készpénze, nem rendelkezhet átutalások felett. És akkor hogyan állunk a bűn kérdésével? A rabszolgát ebben az esetben is az ő ura képviseli. Az ő ura (Jézus) a közbenjáró. Amikor a rabszolgája feltárja őszintén és megbánja a tettét, gondoskodik róla, hogy büntető pere megszüntetésre kerüljön.
Sokan úgy gondolják a XXI. században is, hogy ha ószövetségi törvények mentén osztják be a pénzüket, akkor az a helyes üzemmód, hogy tizedet fizetnek az Istennek. Bedobják az automatába a csontig kiszámolt pénzt, és kijön a jólét. Szemléltetni szeretném a történet buktatóját. Képzeld el, hogy te egy jól működő gyárnak vagy a tulajdonosa. Rábízod a vagyonod kezelését egy másik személyre. Nyereséges a vállalkozás, bőven hajt hasznot annak, akinek adtad a céget. Ő pedig a végelszámoláskor a teljesen tiszta nyereségből neked, a tulajdonosnak kegyesen átutal 10%! Ő pedig megtartja saját maga számára a 90%! Életképes ez a gondolat? Nem gondolnám, jó lenne már felismerni végre, hogy az Istent nem lehet kifizetni, lekenyerezni holmi 10% -kal.
A birtoklási vágyat kiterjeszti az ember a környezetében lévő élőlényekre is. Pedig ez a birtoklás is csak esetleges, még a házi kedvenceké is.
A gyerekeire sok esetben úgy gondol az ember, mintha az ö tulajdona lenne. Amikor eljön a nagykorúság ideje, sokan akkor döbbennek rá, hogy el kell engedni a gyereket. Ha erre képtelenek bizonyul, ez egyenesen vezethet az egyén tragédiájához. A gyermek ránk lett bízva egy rövid időre (kölcsön kaptuk), és bár mi nagyon szeretjük, (mert vérünkből és csontunkból való) de őneki is el kell számolnia földi létével. A szükséges konzekvenciákat le kell vonnia, és mivel Istennek nincsenek unokái – felelős és elkötelezett döntést kell hozniuk életükkel kapcsolatban.
A házastársát is képes az ember az uralma alá vonni rossz esetben. Mintha a szeretet felhatalmazná őt arra, hogy visszaélhessen vele. A lelki és fizikai (erőszakos) elnyomásról nem is beszélve. Jézus a házasságról azt mondta, hogy a mennyben nincsen. Oda egyénileg kerül az ember, ha kerül. Így elmondhatjuk, hogy még a segítőtársam is az Istené. És a gondok, bajok, ha kerülgetnek, azok próbálnak nyugtalanítani és stresszben tartani. Ezt addig tehetik velem, amíg nem tudatosul kristálytisztán a szívemben és értelmemben, hogy az én Uram vállaira vette ezeket a terheket is…
Az örömmel mi a helyzet? – kérdezhetnéd. Pál azt mondja, hogy mindenkor örüljetek! De miért? Mert aki szeret engem, az mindenkor gondomat viseli, és ha szeretek és viszont szeretnek, akkor minden happy!
Még amikor betegség kínoz akkor is? Kié a betegség? Jézusról azt olvasni a bibliában, hogy betegségeinket ő viselte, a fájdalmainkat hordozta … és az ő sebeiben gyógyultunk meg! Micsoda ígéret volt Ézsaiás tollából a Golgota előtt 700 évvel! És mennyivel jobb, hogy ez meg is valósult Jézus történetében. Ha a halál árnyékának a földjén járok is? Dávid azt mondja erre, hogy nem félek, mert te velem vagy, a te vessződ és botod, azok vigasztalnak engem. Mennyire jó, hogy már a beteljesedett ószövetség előtt is így látott Dávid! És mennyivel jobb a helyzet ma, hiszen egy jobb szövetségben élünk már, ahol mindenkinek lehetősége van személyes kapcsolatba kerülni Jézussal.
Akkor mi is az enyém?
Az enyém lehet mát itt és most a szeretet, az öröm, a békesség, béketűrés, szívesség, jóság, hűség, szelídség és a mértékletesség. A jó hír, hogy már a Földön, az egyéni életemben megtörténhet a változás. Lehetséges, ha létre jött a személyes kapcsolat Jézus Krisztussal! Ezután már nem az ádámi fajhoz, hanem a krisztusi fajhoz tartozom. Végbe ment a megváltásom, és Isten gyermeke lettem, mert felülről születtem. A megváltás műve tökéletes, nem szorul korrekcióra! Itt a Földön elkezdődött az öröklétem. Ezután már nincsen más dolgunk, mint el kell menni, és tanítványokká tenni a népeket! És kik azok a népek? Az első körben a szomszédok, a munkatársak, a családtagok. Amint Péter megfogalmazta, hogy készen kell állnunk, hogy mindenkor számot adjunk a bennünk lévő reménységről!
