Olyan lett a város egy szempillantás alatt, mint egy felkavart méhkas. Mindenki az utcára tódult, az óriási ricsajban egymást taposva törekedtek megtalálni Jézust. Furakodva, lökdösődve keresték a Mestert, mivel hallották róla, hogy más városokban milyen csodákat cselekedett. Mint a méhek az illatos virágra, pont úgy akarták őt megérinteni. Sánták és bénák, süketek és vakok- a sürgősségi és a pszichiátriai osztály terítékével keveredve, akiket a rokonok és barátok tuszkoltak mind közelebb, hogy elsőként találkozzanak vele. Úgy viselkedtek, mintha attól függne a sorsuk, hogy kiér hozzá hamarabb…
Ekkor váratlanul megszólalt a Mester, aki tudta, hogy isteni erő áradt ki belőle: kiérintett meg engem?
Szakavatott kísérői meg is feddték nyomban az erő tulajdonosát, mondván itt ez a tömeg, aki lökdös és hozzád ért eddig is folyamatosan, és te azt kérdezed, hogy kiérintett meg téged?
A tömegben ott állt mögötte egy asszony, aki egész vagyonát a betegsége gyógyítására költötte, és minden fellelhető bölcsességnek és tudománynak utána járt. Reszketve, terhektől roskadva ért eleddig a pontig, ahol Jézus látta. De magában tudta, hitte és megvolt győződve róla, hogyha Jézusnak csupán a ruhája szélét megérinti, akkor meggyógyul… -és megtette! A felszólításra félve és remegve leborult Jézus lábai elé. Őszintén elmondta, hogy mit cselekedett. Jézus csak ennyit mondott neki: leányom, a te hited megtartott téged. Menj el, és gyógyulj meg.
A tömeg pedig ment és élte a megszokott Istentől önálló életét, és fújta a maga hangszerelte nótáját. Mintha semmi sem történt volna, ők tovább kergették saját elképzelésüket a megoldásról. Ja, és hogy egy asszonynak a szemük láttára rendkívüli módon helyreállt az élete – azzal immár senki sem törődött. Amiképpen nem törődtek a földre leborult asszonnyal – ugyanúgy nem figyeltek Jézusra sem,
Nem is gyógyult meg közülük senki, csak az aki feltétel nélkül hit, és kiszolgáltatta magát Jézusnak.
Ma sincsen másképpen.
arobi
