Útinapló.
2015.09. 05. – 09.17.
Első lecke, és az első ajándék.
Tegnap késő este megérkeztem Dubaiba, ahonnan holnap indulok tovább Indiába.
Az első benyomásom elég rossz volt, mert a beígért svéd asztalos reggeli helyett az étteremben 2 dolog várt: az egyik egy pókerarcú, fanyalodott pincér, a másik egy kontinentális reggelinek sem beillő kínálat.
A pincér – akit alig láttam, nagy nehezen – hajlandó volt a szekrényből kivenni, majd a markában elhozni egy pirítósnak való kenyeret. Nos így indult a ma reggel.
Mondom magamban, “ez nagyon nem jó így”. Valamit kellene ennem, elkezdtem a vajas pirítóst elfogyasztani.
Mielőtt kimentem volna az étteremből, megláttam a “pókerarcú” pincért, akivel – ugyan egy kissé erőt véve magamon – elkezdtem beszélgetni. Világosan tudtam, és tapasztaltam, – hogy amint Jézus érdekeltségének teret adtam – Isten végtelen Szeretete elkezdett munkálkodni rajtam keresztül. Beszélgettünk…kérdeztem..honnan jött, van e családja, mi a terve…ő válaszolt. Kiderült, hogy indiai, pont ahová az Úr engem most küldött. Meséltem neki, hogy hozzájuk indulok, ő is mondott néhány dolgot magukról. Néhány pillanattal később nagy kerek maradandó mosoly jelent meg az arcán, lassan megnyílt, és kiderült, hogy Dubai ide, vagy oda, ő itt “gombokért” dolgozik sajnos.
“Aha, most értem”, mondtam magamban, nem csoda, hogy nem ér fülig a szája reggeltől estig! Isten Szeretete arra indított, hogy elmondtam neki az örömhírt. A kijáratnál már ő is “beszívta szívébe” az élő Krisztus evangéliumát. Hiszem, hogy megmenekült. Azt mondta holnap már vár az étteremben.
Ismét rá kellett jönnöm arra, hogy Isten elsősorban miben érdekelt?
Nos, egyáltalán nem abban, hogy én mindig “puha ágyban” alhassak, kielégítsem reggelente a “svédasztalos vágyaimat”, hogy az elvárásaimnak megfelelő “szép idő” legyen, vagy, hogy a “marhaszeletem” átsült e vagy sem, de még abban sem, hogy ez az indiai pincér rengeteget keressen! Ő elsősorban az Ő Fia megmentő áldozatának, minél több emberben való érvényesülésében gondolkodik. Szóval, hirdesd az evangéliumot, alkalmas, és alkalmatlan időben is, még akkor is, ha nincs bélszín, vagy egyáltalán,- nincsenek az elképzelésednek megfelelő körülmények. Isten áldjon meg! (MM. Dubai, 09.06)
Missziós utam második napja, és még 2 ajándék!
Ma reggel egy csodálatos svédasztalos reggelim volt, egy nagyon finom ízelítőt kaptam az indiai konyhából, – vagy talán csak azért ízlett ennyire, mert más volt az én hozzáállásom is? Valószínű, igen!
Reggel Dibakar, – a „volt pókerarcú” pincér – széles, ragyogó mosollyal fogadott, és áradt belőle az öröm, miközben nem győzte megköszönni azt, ami tegnap történt vele. Ragyogó szemeiből hála sugárzott, és folyamatosan azt mondta, hogy teljesen más lett a bensője, másképp látja most a körülményeket, – „csend” van a szívében, és reménység a jövőt illetően.
Egy szót ismételgetett, ez megmaradt benne erősen: „a királyok Királya lakik bennem!” Igen, Jézus Krisztus lakozást vett – egy emberek által „alig észrevehető” – elkeseredett fiatalemberben, és radikálisan megváltoztatta életét. Én is fürödtem az Úr örömében, vele együtt.
Reggelim során úgy alakult, hogy egy asztalnál ültem egy Moszkvából érkezett mérnök hölggyel, aki az Orosz Atomenergiai Intézet munkatársa, és akinek – egy kis idő múlva – bizonyságot tettem az élő Jézus Krisztusról.
A „hab a tortán” még csak most következett: kifelé menet az étteremből Dibakar elhozta Kamrult, bangladesi munkatársát, – akinek elmesélte tegnapi élményét – és búcsúzásként, Kamrul is követve barátját, befogadta szívébe a „királyok Királyát”.
Ó micsoda öröm volt ott, csodásan indult a napom! Könnyek között búcsúztunk el egymástól, és Dibakar megígérte, hogy imádkozik indiai utamért. (MM.Dubai, 09.07)
Még mindig a 2 nap.
Csodálatos alkalmam adódott, hogy – egy egész délutánt betöltően – egy Dubaiban élő, iszlám vallású ismerősöm kérésének eleget téve – beszélhessek a világ, – és az univerzum történelmének legfontosabb eseményéről, Jézus Krisztus váltsághaláláról. Tágra nyílt szemekkel, és őszinte érdeklődéssel hallgatta a bizonyságtételekkel teleszőtt történeteket. Válaszokat keresett, – szerintem talált is, – ennek ellenére nem állítom, hogy döntött Jézus Krisztus mellett, de egy biztos, világosan megérezhette, hogy mit Jelent Jézus jelenléte, szeretetet, és mire is képes Ő!
Visszafelé utazásom alkalmára is megbeszéltük, hogy időt szakítunk egy jó beszélgetésre. Még az éjjel kikísért a reptérre, és meleg ölelése jelezte számomra, hogy az Úr szeretete megérintette. Imádkozom érte, hogy ne csak döntéshelyzetbe jusson, hanem hozhassa is meg döntését Krisztust illetően.(MM.Dubai,09.07)
Harmadik nap, megérkeztem..
Már itt vagyok Indiában, Vizianagaramban. Szerencsésen megérkeztem, csodálatos vendéglátóm, aki egész családjával fogadott a reptéren, – elhoztak Vishakhapatnamból az ő városukba.
A ma este programja evangelizáció lesz egy távolabbi faluban, ahol nagy érdeklődés várható. Izgalommal állok a ma este előtt, várom Isten kezének mozdulását, hiszem hogy cselekedni fog.(MM.India, 09.08)
Negyedik nap reggel Indiában.
Mint kiderült, Vizianagaramban és a környező falvakban 2,5 millió ember él, vendéglátóim azt mondják, hogy nagy szükség van a környékbeli falvak lakosságához elvinni a Jó Hírt. Ezt tettük tegnap este is…
A tegnap esti evangelizáció jól sikerült, sokan eljöttek. Állítólag hindu vallásúak is voltak jelen. Isten szeretetének egyértelmű jelenlétét tapasztaltam meg, ahogy az emberek megnyíltak az Úrral szemben és döntöttek, hogy kapcsolatot létesítenek Istennel. Az alkalom végén lehetőség nyílt rövid személyes beszélgetésekre is. Csodálatos este volt, ahol a világ “legegyszerűbb” embereivel találkoztam, és igyekeztem a világ “legegyszerűbb módján” továbbadni, elmondani az örömüzenetet. Ma reggel lesz a pásztorok konferenciája, ahová 200 közösség lelkipásztorait várjuk. Isten adjon bölcsességet és szót a számra. Indiai testvéreim nagyon aranyosak, és vendégszeretőek, semmiben nem engednek hiányt szenvedni. (MM. Vizianagaram India..09.09)
Ötödik nap India.
Harmadszor kezdek bele az írásba, eddig mindhárom eltűnt, ezért röviden írok…
Ma este képtelen voltam írni beszámolót, mert az itt este tomboló óriási vihar miatt pillanatonként megszakadt az áramszolgáltatás, és avval együtt az internet, és a WIFI is. A monszun-időszak ellenére mindkét napon, napközben verőfényes csodálatos napjaink voltak, egy szolgálatunk sem maradt el. Ma megtartottuk a pásztor konferenciát, melyre sok-sok pásztor eljött, 100 km-es körzetből.
Az üzenet amit az Úr adott:
“Engedjétek el a népemet, ne tartsátok gyámság alatt őket. Ne is terheljétek őket nehezen teljesíthető sok programmal, feladattal, hanem engedjétek őket ki a pusztába, és hadd szolgálhassanak ott Nékem”.
Egyetértettünk abban, hogy az emberekért Jézus Krisztus halt meg, így hát jogosan tart igényt a gyülekezet “tulajdonjogára”és az egyének életét illetően. Hisz az Ő “tulajdonai vagyunk”.
A tanítványképzéssel kapcsolatban is voltak kicsit forradalmi üzenetek. Isten világossá tette, hogy számára a legfontosabb dolog, hogy az Ő népe Őt MEGISMERJE!
Ezt részleteztük a későbbiekben.
Szeretetben fejeztük be a konferenciát egy közös ebéddel, és a vezetők visszajelzései alapján jól érkezett meg az üzenet. Természetesen nem szoktak hozzá, az ilyen üzenetekhez, de nem is ez a lényeg.
Délután vendéglátóim elvittek életem egyik legszebb helyére, egy magas hegyekkel körülölelt csodás tóhoz. Kikötöttünk egy elhagyatott részen ahol egy kis turistaház dolgozói fogadtak nagy szeretettel bennünket, kis snackkel, sülthalllal, csirkével, – mi pedig fizetés után borravalóként megkínáltuk őket az Evangéliummal. A főként vélhetően hindu vallásban lévő új ismerőseink egyáltalán nem tiltakoztak, sőt nyitott szívvel hallgatták az üzenetet. A végén pedig imádságot is kértek, és el is fogadtak.
A vezető pedig elkísért bennünket a tó másik oldalára, és kaptunk egy igazi baráti meghívást, amely a jövőben bármikor beváltható. Csodás gyönyörű napom volt. Csak késő estére jött meg a vihar, de ez már a szállodában ért.
Mindenkinek egy áldott jó éjszakát kívánok, megyek szpattyolni, mert holnap reggel korán indulunk a hegyekbe, a dzsungelba, ahol törzsek fognak összejönni egy nagy evangelizációra. Imádkozzatok, köszönöm nektek, az Úr áldjon benneteket. (Miklós, India, 09.09.)
Hatodik nap – India…hajnali gondolatok.
“És mondta nekik: ELMENVÉN e széles világra, hirdessétek az evangéliumot minden teremtésnek.” Márk 16:15
“És felsaruzván lábaitokat a békesség evangéliumának KÉSZSÉGÉVEL;” Ef 6:15
Az otthoni ébredésemhez állt be a biológiai órám, és mivelhogy 3,5 óra az időeltolódás köztünk, éjjel 2 óra körül felébredtem, de hála Istennek aztán sikerült újra elaludnom.
A tegnapi nap beszélgetéseinek konklúziójaként azért sikerült leszűrnöm, hogy az Eklézsia az egész világon egy hiányban szenved: “az evangélium hirdetéséhez való készség”. Úgy látom, hogy ez a Gyülekezet egyik hiánybetegsége, – legalábbis amerre én jártam – ezt tapasztaltam.
Sajnos sok kedves testvérem szájából hallottam, hogy “nekem az Úr nem adta meg az evangélista ajándékát”. Nos szögezzük le azért, hogy amikor az Úr a mennybemenetele előtt búcsúzott a tanítványaitól, akkor azért amit mondott, mégpedig hogy: “menjetek el széles e világra és hirdessétek az evangéliumot minden teremtésnek” ezt ugye nem úgy gondoljuk, hogy csak az evangélistáknak mondta,(?) hanem az Ő tanítványainak mind.
Ha valaki nem érzi magát tanítványnak, akkor természetesen ez nem vonatkozik rá!
Az Úr ad időt mindnyájunknak, hogy átgondoljuk ezt a dolgot alaposan.
Azért érdekes, hogy ha valami fontos üzletet, lehetőséget, elintéznivalót hoz elénk az “élet”, akkor “saját ügyünk érdekében mennyire rajt tudunk lenni a labdán” és rendületlenül megyünk, intézkedünk.
Na de most ez az Úr elintézendői közé sorolandó dolog, az Evangélium hirdetése nekünk nem ugyanolyan fontos e, mint NEKI!
Mert Ő változatlanul a lelkek megmentésében van érdekelve.
Hallottam egy adatot, nevezetesen, hogy naponta átlag 250.000 ember hal meg anélkül, hogy Jézus Krisztus szeretetéről, váltsághaláláról hallott volna, és döntést hozhatott volna!
Elgondolkoztató, és ugyanakkor megrázó, és megdöbbentő! Tartok attól, hogy az ÚR Jézus számon kéri ezt azért rajtunk!
Közben megjött vendéglátóm, Dr. Paul Piridi, – aki ennek a missziós nagyvállalkozásnak elnöke – úgyhogy indulunk a dzsungelbe, a hegyekbe, ahol vannak törzsi népek akik mindmáig “primitív szinten” élnek, – de nem is ez a baj, – hanem az, hogy nem hallottak Krisztus szerelméről, úgyhogy indulunk is azonnal.
Mindenkit szeretettel ölelek, az esti viszontlátásig, ha ugyan lesz Wifi, Internet, vagy villany. (MM. India, Vizianagaram, 09.10.)
Hatodik nap este – India.
Ma reggel változott a program, nem a dzsungelben lévő törzshöz mentünk, hanem egy – kies helyen lévő,- ki tudja hány kilométerre lévő messzi kis faluba, ahová délben, ebédszünetben érkeztünk meg.
Három óriásfa alatt, a földre terített hatalmas kamionponyváknak tűnő valamiken kb. 150-200 ember a földön ülve várt bennünket. Körülöttünk a marhák és bivalyok deleltek a hűsben, férfiak pásztorbotjukra támaszkodva ültek, álltak.
Mondták hogy kb. 30-40 percem van az üzenetre. A misszió vezetője röviden bemutatott a saját nyelvén, majd átadta a szót nekem.
Barátaim, ennyi “éhes, és szomjas” emberi tekintetet mostanában nem láttam, talán Pakisztánban utoljára.
Nem tudom, hogy közülük hány hívő keresztyén volt és hány hindu, de azzal kezdtem, hogy megosztottam velük a bizonyságtételemet, továbbá arról beszéltem, hogy Isten elsősorban a bűnösöket keresi, azokért jött el, nem a jókért, másodszor pedig eltakarítja, leveszi a hátunkról a karmánkat, bűneinket, majd ezek után a velünk való személyes kapcsolatot akarja elmélyíteni, hisz minden szolgálat majd később ebből táplálkozik, nő ki.
A hívogatáskor nagyon sokan befogadták Jézus Krisztust Megváltójukként, de kedves testvéreim, bocsi, de senki sem számolta őket hányan voltak, hisz a Menny pontosan tudja, hogy kik voltak azok, és hányan.
Az üzenet másik része a zöldellő, de terméketlen fügefáról szólt, – Mk.11:13; mégpedig abból az aspektusból, hogy sokan zöldellünk, messziről nézve az éhező, szomjazó vándor alig várja, hogy a közelünkbe kerülve szakítson a gyümölcseinkből, de amint alaposabban nézelődik, – és a messziről zöldellő levélkavalkádhoz közel érvén azonban csalódás éri!
Hiába akarta éhségét csillapítani a várt gyümölcsökkel, csak leveleket, külső pompát talált rajtunk.
Jézus ítélete erre a fára nézve egyértelmű volt, és még az is hidegen hagyta a Világegyetem Királyát, Teremtőjét, hogy nem volt gyümölcstermés (fügeérés) ideje, magyarul, mintha télen, vagy tavasszal szeretnénk szüretelni egy gyümölcsfáról. Nos Jézus pontosan tudta, hogy melyik hónapban jártak, tudta hogy mikor kell szüretelni, – hisz Ő teremtette azokat. Számomra ennek a történetnek alapvetően szellemi üzenetet szánt az ÚR, mégpedig azt, hogy Ő akkor is elvárja tőlünk, rajtunk a gyümölcstermést, amikor éppen nem süt a nap, nincs eső, vagy éppen esik a hó és hideg van,- hisz mi belőle táplálkozunk, nem a fizikai körülményektől függünk. (Ref. Ótest.: Jer.17.fej).
Mikor az alkalomnak vége volt, egy fiatalasszony rohant ki, és totál lelkesedéssel, – indiai nyelven, amit aztán lefordított a vezető – elmondta, hogy maláriában szenvedett, hatalmas lázban volt, mikor eljött a pásztor hozzá, és meghívta erre az evangelizációra, de ő visszautasította, mert olyan gyenge volt, hogy jártányi ereje sem volt. De a pásztor nem engedett, és felajánlotta, hogy elhozza őt ide. Most pedig nem tudja mi történt, de az alkalom alatt teljesen elmúlt a láza, a gyengesége, teljesen megerősödött, jól, és teljesen gyógyultnak érzi magát a maláriából.
Dicsőség Istennek, az Úr Jézus meggyógyította őt a maláriából!
Együtt örvendeztünk, mindannyian, majd gyorsan kiosztottak mindenkinek “egy adag indiai főtt rizst” és ezt követően mindenki ment a dolgára, mi pedig hazaindultunk. Csodálatos nappal ajándékozott meg az Isten! Élveztem minden percét!
Előzetesként: a terv holnapra a leprás falvak, közösségek meglátogatása.
Az Úr áldjon meg mindenkit. (MM. India, .”majdholnapbeírom” nevű falucska, 09.10.)
Hetedik nap – India Lepratelep.
Hadd kezdjem örömhírrel, mégpedig a tegnap meglátogatott közösség vezetője megerősítette, hogy a maláriabeteg, a sógornője, és hogy valóban meggyógyult, továbbá elmondta, hogy a tegnapi alkalmon 4 hindu ember fogadta be szívébe Jézust. Dicsőség Istennek!
Ma reggel vendéglátóim 10 órára jöttek értem, majd elindultunk, egy 110 kilométerre fekvő eldugott falu, még eldugottabb részében fekvő lepratelepre. Valahogy olyan szomorú szívvel indultam, talán attól tartottam, mit mondjak, mivel vigasztaljam ezeket az embereket.
Mindenesetre eldöntöttem magamban, hogy igyekszem a látottak és az ott kapott benyomásoktól mentesen, és függetlenül majd imádkozni a betegekért.
Az út kb. 3 órán át tartott, és mivelhogy itt azért nem úgy haladunk kocsival, mint ahogy azt megszoktuk otthon, de nem akarok kitérni a részletekre, de csak annyit, hogy aki esetleg meg akar tanulni könyörögni, imádkozni az Úrhoz, ajánlom, töltsön egy hetet el egy random indiai sofőr mellet, és folyamatosan haladjanak az indiai utak bármelyikén. Itt aztán átéled majd a „halálfélelem különböző fokozatait”, és a „hál’ Istennek ezt is megúsztuk”- okat.
13 óra tájban érkeztünk meg ebbe a kis eldugott zugba, ahol megítélésem alapján 50-60 leprás testvér él. Egész úton semmi sem jutott eszembe, próbáltam megfogalmazni, hogy mit is mondjak „kedvest, szépet, nekik”, de semmi sem jutott eszembe.
Mikor odavezettek ahol a közösségi alkalmakat tartják, – mely egy pálmalevelekkel körbevett, tetőtákolmánnyal megerősített nyári árnyékos teraszféle volt, – figyelmeztettek, hogy ülve mondjam el az üzenetet, mert ha felállok, beverem a fejem, vagy ha éppen nem, akkor a ventilátor fog egy gyors hajvágást csinálni rajtam. A kérdés még mindig ott forgott bennem: Uram mit mondjak nekik?
Ránéztem erre a kis embercsoportra, elszorult a szívem. Csonka-bonka emberek, aszerint, hogy éppen a lepra miatt az ujjuk, a kezük, a lábuk, vagy éppen egy más testrészük hiányzott. De mikor belenéztem a szemeikbe, akkor ugyanazon szomjas, sóvárgó éhes tekinteteket véltem felfedezni, mint tegnap. Néztem a szemeiket, és nem láttam a leprát, nem a külsőt néztem. Ismét mondták, hogy 30-40 perc áll rendelkezésemre. Isten megint frisset, ropogósat adott, ott „helyben sültet”.
Hirtelen elém jött az az Ige, amikor Isten elküldi Sámuelt, hogy Dávidot királlyá kenje, és ekkor a következő tanácsot adja a prófétának: „Az Úr azonban monda Sámuelnek: Ne nézd az ő külsőjét, se termetének nagyságát, mert megvetettem őt. Mert az [Úr] nem azt nézi, amit az ember; mert az ember azt nézi, ami szeme előtt van, de az Úr azt nézi, mi a szívben van.” I.Sám.16:7
Fantasztikus, mondtam az Úrnak, nagyon jó az üzenet, és valahogy formába öntöttem azt, a saját életem, Dávid élete, és Jézus Krisztus életművével kombinálva. Úgy tűnt, hogy megérkezett az üzenet a szívekbe. Ezt követően, amit vittünk élelmiszert átadtuk nekik, majd imádkoztunk minden drága testvérért. Hiszem, hogy Isten megérintette minden gyermekét, és várom a visszajelzéseket. Az Ú áldjon mindenkit.
(MM. India, – Parvathipuram 09.11.)
Nyolcadik nap reggel – India.
Jó reggelt India! Jó reggelt kedves Barátaim!
Szóval azért, – hogy őszinte legyek, – egy kis honvágyam azért van.
De ezt elfedi az, hogy ma lesz a látogatás a dzsungelben élő törzsi közösségbe és tele vagyok a izgalommal, a várakozás örömével! Elképzelésem sincs semmiről, úgyhogy hagyom magam meglepni, naponta mindazzal, amit Isten készít számomra.
Ma is egy izgalmas nap áll előttem, majd megkérem kísérőimet, vendéglátóimat, hogy fényképezzenek sokat, és ha este lesz áram, wifi, és szufla bennem is, akkor felteszem azokat.
Egyébként ez alkalommal, – az indiai utammal kapcsolatosan, – minden kedves érdeklődőt szeretettel várunk 09.19.-én de. 10 órától Budapesten, az Üllői út 94. alatt található, Tulip Inn szállóban megrendezésre kerülő találkozónkon.
Áldott és szép napot mindenkinek. (MM.India, 09.12.)
Kilencedik nap reggel – India.
Jó reggelt mindenkinek! A tegnapi nap számomra is egy nagy meglepetéssé lett. Vendéglátóim úgy döntöttek, hogy szombaton egész nap csak “pihentetni” fognak, és ennek megfelelően kb. 200 km utaztunk a hegyekben, eljutván egészen 1000 méteres magasságig. Csodálatos tájakon, hegyeken völgyeken keresztül haladtunk. Miután már kezdtem türelmetlen lenni, és megkérdeztem, hogy mikor érünk oda a törzsi közösségbe, csak akkor derült ki, hogy ők mára pihenő napot szántak nekem. Közben a csodálatos tájakról rengeteg képet készíttettem velük, melyeket – mihelyt megkapok tőlük – felteszem a FB-ra.
Kirándulásunk közben meg-meg álltunk, egy kis pihenőre, egy jó gyümölcs frissítőre, majd a hazafelé úton megebédeltünk, – mely egy finom indiai rizs-étel volt, nagyon finom sült csirkével.
Estefelé értem haza, betelve a sok gyönyörű látvánnyal tértem nyugovóra. Igyekszem a képeket feltenni, amint megkapom őket.
A mai nap, – a vasárnap – programja, hogy 2 gyülekezetben szeretnék ha szolgálnék, – tizenegy órai kezdettel, majd délután egy másik gyülekezetben a városban. Várok az Úrra… Az éjszaka folyamán az Úr többször felébresztett, és ami elém jött: az “utolsó idők”…. az “Eklézsia feladata ebben az időszakban”,…..a “kiáltó szó a pusztában: készítsétek az ÚR útját”;….. és “ma ha az Ő szavát halljátok, meg ne keményítsétek a szíveiteket”…továbbá ismételten Isten “hangsúlyosan aláhúzta” valamiért a szeptemberi hónapot!
Úgy érzem, hogy jelentős, markáns eseményekkel teli hónapunk lesz, mindenesetre az aratni való sok, de az aratómunkás kevés, kérem az Urat, hogy Indiában is és odahaza is, adjon munkásokat az aratásba.
Az Úr adjon bölcsességet, és támogasson bennünket az engedelmesség Szellemével. Kvánok mindnyájatoknak egy áldott vasárnapot. (MM.09.13 India)
Kilencedik nap – India Vizianagaram Gyülekezet.
Délelőtt 11 órakor kezdődött meghívóim gyülekezeti alkalma. Egyszerű, 10-15 perces dicséret, melyben egy, azaz egy zeneszerszám volt, egy 3 részből álló egyszerű tam-tam dob.
Ezt követően vendéglátóim bemutattak, és megkértek osszam meg velük Isten üzenetét.
Amint már említettem reggeli posztomban, – Isten éjjeli üzenetének megfelelően- arról kellett beszélnem, hogy mi az Eklézsia feladata a mostani időszakban, és mindezt a II. Móz.32. – a zsidók lázadása alapján,- amikor Mózes úgy tűnik, hogy “késik” lejönni a hegyről,- melynek aktuális mostani megfelelőjeként azt mondtam, és hogy úgy tűnik, Úr Jézus is “úgy néz ki, hogy késik” lejönni,- vissza a mennyből, – visszajövetelével a földre”.
Majd,megnéztük, hogy mi volt a zsidók reakciója erre, és párhuzamosan ezzel, most mi a mi reakciónk Jézus “késését” illetően?
Hát sajnos nem látok sok különbséget, hisz ők levették aranyfüggőiket, és beleadták az “aranyborjúba” mindazt az aranyat ezüstöt, melyet az Úr jóvoltából, – az Ő indíttatására – az egyiptomiak a zsidóknak adtak útravalóul, az exodus előtt. Feltettem a kérdést, – hogy ha mindenünk Istentől van, – vajon javainkat a megfelelő, jó talajba vetjük? Vagy mi is saját elképzeléseink “borjait öntögetjük ki” abból? De sajnos itt nem volt vége, mert ezután ők elkezdték imádni saját csinálmányukat, a “borjút” majd leültek enni, inni, és játszani, – amit most nem akarok itt részletezni, hogy mit értek ez alatt.
A lényeg sajnos ugyanaz: az Eklézsia ma ugyanígy le-leül, és eszik, iszik játszik, programokat szervez,és imádja saját alkotásait, holott ezerrel kellene aratni az aratni valót! De hát nincs aratómunkás! Akkor kérjünk az aratás Urától!
Elhangzott egy komoly figyelmeztetés arra vonatkozóan, hogy a rabszolgaságból erős kézzel kihozott, Isten csodáit végig megtapasztaló, a Vörös tengeren száraz lábbal átkelt, megmentett zsidókból Isten 3000 lelket elveszejtett! Nekünk is vigyáznunk kell, hogy Isten iránti feltétlen engedelmességben éljük újjászületett (kivonult, rabszolgasorból megszabadult) életünket. Lehet, hogy egy kicsit erősen “kiáltó szó voltam a pusztában, Indiában, de kértem, hogy ma, ha az Ő szavát hallják, meg ne keményítsék szíveiket, mint a lázadáskor! Valóban egy meghitt alkalom volt, ahol emberek megnyíltak, és bűnbánó szívvel az Úrhoz fordultak. Áldott legyen a mi Urunk, hogy hosszan tűr érettünk, hogy el ne vesszünk!
Az Úr áldjon bennünket! (MM.India-09.13. du.)
Kilencedik nap – India délután.
A vizianagarami gyülekezetből aztán azonnal, – lóhalálában – átrobogtunk egy kb. 25-30 km lévő eldugott, dzsungel melletti falucska gyülekezetébe, ahonnan már messziről lehetett hallani a “kihangosított” tetőteraszi énekeket, és a vezető harsány buzdítását, azt hittem valami iszlám imám harsog a környéken, de hála Istennek a testvérek voltak.
Itt Isten arra indított, hogy a bizonyságtételemet mondjam el, majd kitértem arra, hogy Isten nem a külsőt nézi, mert akkor én biztosan elbuktam volna több szűrőn is, és mikor még bűnös régi életünkben leledztünk, annak mélységeit jártuk, Ő már látta bennünk a “készterméket”, így pl. bennem az evangélistát.
Tanulságként pedig igyekezzünk átvenni Isten “optikáját” és nekünk is az Ő szemüvegén keresztül nézni: a testvért, a gyermeket, a tanítványt, az éppen most kritizált egyént, és – Isten szemszögéből nézve – bennük is látni a jövő késztermékét.
Kitértem arra, hogy Istennek milyen fontos volt a “vérvonal”, az Isteni származás, a mennyei újjászületés, hisz mi is a Szent Szellem által fogantattunk, víztől és Szellemtől, – úgy, ahogy Jézus is, a Szent Szellem által fogantatott. Víztől, – az Isten Igéje -és Szellem által születtünk meg. Innen van a “Mennyei Apai” vérvonalunk! Dicsőség Istennek, mert a mennybe csak ezek az egyének léphetnek be, akik ujjá születtek.
Az alkalmat a betegekért való imával zártuk, majd kértük az Urat a férfitestvérekért, hogy válhassanak a gyülekezet oszlopaivá.
Drága, kedves testvéreket ismerhettem meg bennük. Isten áldjon bennünket, szép vasárnap estét kívánok. (MM.India-09.13. du.)
Tizedik nap – India.
Jó reggelt Mindenkinek!
Tegnap, – azaz a 10.napon – azért nem tettem fel a nap eseményeit, mert várom, a fényképeket, azokkal együtt teszem majd fel, várhatóan a mai nap folyamán. Előzetesben annyit, hogy ismét egy a dzsungel szélén lévő faluban voltunk, ahol egy új keresztyén közösség van indulóban, 45 újjászületett keresztyén taggal. Már a szegények közül volt valaki, aki felajánlotta telkét, hogy ott egy közösségi ház épüljön majd fel. Meglátogattunk egy iskolát is, melyet egy keresztyén fiatalember indított el. De a képek majd magukért beszélnek! Gondolatban egyre többször járok otthon, de 3 nap múlva ismét otthoni földet ér majd a lábam, ha az Úr is úgy akarja.
Szeretett honfitársaim, azért nagyon hálás vagyok az Úrnak, hogy Magyarországon születhettem meg, és ott élhetek. Áldott legyen az Úr mindenért! Ami volt, ami van és ami még csak majd bekövetkezik! (MM.09.14)
Tizenegyedik nap reggel –India a szállod recepciósai.
Terjed az Úr híre már itt a szállodában is. Természetesen igyekszem mindenkivel beszélgetni itt a szállodában is, megragadni az alkalmat, hogy Jézusról beszéljek. Így a recepciósokkal, londinerekkel is elég gyorsan jó kapcsolatba kerültem, bizonyságot is sikerült tennem nekik. Tegnap este az Úr “helyzetbe” hozott, – a recepció vezetője panaszkodott, hogy beteg, lázas, és nagy mellkasi fájdalmai vannak. Felajánlottam neki, hogy szívesen imádkozom érte, és Jézus meggyógyítja. Ő elfogadta, meg is tettem. Elváltunk. Ma reggel ragyogó arccal mesélte, hogy még az este meggyógyult, teljesen jól érzi magát. Dicsőség Istennek, mert “Én és az én Atyám mindez ideig munkálkodunk”, és ezt tapasztaltam meg ma is! (MM.09.15)
Tizenegyedik nap reggel – India Rajam gyermekbemuttás, névadás.
Az Isten a meglepetések Istene…
Meghívóim a mai napra lazításnak, “már csak” egy születésnapi ünneplést ígértek. Elindultunk, és kb. egyórás autózást követően, – mely ismét elhagyatott, burjánzó vegetációval körülvett úton történt – megérkeztünk Rajam helységbe. Keskeny, sikátoros utcákon gyalogoltunk az ünneplő ház felé, egyszer csak feltűnik, odébb, egy ház előtti részen le van foglalva az egész járda, a ház előtt végig baldachin van emelve, és a kisebb méretű ünneplő tömeg kint ül székeken, az utcán, az asztalokon nagy kondérok, tálak előkészítve. Azonnal beinvitálnak a házba, nagy szeretettel fogadnak, azonnal széket tolnak alám, kedvesen odajárul mindenki, és külön külön üdvözölnek.
Kicsit furán érzem magam, de közben tekintetemmel kitartóan keresem az ünnepeltet. Egyszer csak megjelenik egy aranyos – kislánynak kinéző – menyecske, karjaiban a három hónapos kisfiával, majd kisvártatva az édesapával együtt odajönnek hozzám, kedvesen üdvözölnek, és tört angolsággal elmondják, hogy nagyon vártak, mert szeretnék, ha én adnék fiúgyermeküknek nevet, és én mutatnám be őt az Úrnak, megáldván őt.
Még jobban zavarba jövök, de rutinosan palástolom gyermeki zavarom. Közben azt is elmondják, hogy a nagy vendég-sokaság egy része hindu vallású. Közben felszolgálják az ételt. Egy fenséges “íz orgona” hatásával gazdagodva fogyasztottam el az indiai specialitást, – miközben hallom a szívemben, hogy: “Fülöp…Fülöp”- ó, hát Uram megvan a név!
Megáldjuk közösen a gyermeket, a Fülöp névvel, és a prófécia is megadatik neki, Istennek evangélistáját tarja az édesanya a kezében. Közben kiderül, hogy nekik nagyon tetszik a Fülöp név, – ó hál ‘Istennek, mert nekem őszintén szólva, nem, de ez itt nem is rólam szól, hanem az Úrról, és a családról!
Mindenki örvendezik, kint is ünnepel a sokadalom. Isten arra indít, hogy kimenjek, és szóljak Rajam férfijaihoz a szerető Istenről, – aki letranszformálta magát szeretett Fia személyében emberré, hogy elmondhassa, nekünk mennyire szeret bennünket, és a fő feladataként, “karmánkat” felszögezte a keresztfára, hogy akik ezt választják, azoknak ne nyomja tovább a hátukat, szívüket a “karma-zsák”, amely addig elválasztotta őket az Édesapjuktól!
Nemcsak az ünneplő sokadalom hallgatta, hanem a házak ajtajaiban, tornácain kint álltak a családok, és hallgatták a Jó Hírt. Úgy tűnt tetszik nekik, a most először hallott információ. – de azért egy kicsit izgultam, nehogy nekem essenek ezek a más vallású emberek. De hát senki ellen nem beszéltem, egyetlen vallást sem ócsároltam, se nem minősítettem, csak a „LEGJOBBAL BŐVÍTETTEM SZÁMUKRA A KÍNÁLATOT”! Szinte mindenki, családok, férfiak és nők együtt imádkozván velünk megnyitották szívüket Krisztus előtt! Ó, micsoda öröm volt ott! A kocsihoz visszaindulván egy megkötözött hindu család férfitagját szabadítja meg az Úr, újra beszélni kezd.
Az Úr örömével és a finom ínyencségekkel betelve érkeztünk haza. (MM.09.15.du
Tizenegyedik nap este – India Újra a recepciósok.
Nahát, Isten ráadása..
Hazaérvén estefelé, a szálloda recepciójához érvén látom, hogy ott van a szállodavezető, 2 portás, és a londinerek is. Üdvözöljük egymást, nagyon kedvesen fogadnak, és közben hallom, hogy tegnap este az imádságra meggyógyult főportás, mindenkinek elmesélte az ő „csodáját”. Úgyhogy a szálloda vezetője megkért, hogy imádkozzak a betegségéért, továbbá az egyik boy is kérte, hogy családi problémája oldódjon meg. Na, itt nem volt mit hezitálni, Jézus megint ziccerbe hozott, nem akartam kihagyni, úgyhogy eleget tettem a kéréseknek. Ezután pedig következtek a bizonyságtételek, Igék, magyarázatok, kérdésözönök, feleletözönök. Isten személyesen volt ott, és Maga mondta el a dolgokat a srácoknak, azok meg csak néztek, – meg én is – mint Aliz csoda országban! Estére vacsorára várnak, hogy folytassuk a beszélgetést.
Szóval, mondhatnám „isteni, és minden elvárásomat felülmúló” az Úr! (MM.09.15. este)
MONSZUNIDŐSZAK.
Még egy bizonyság…
Egy bizonyságom van még, amit most már elmondhatok, mert múltidőben vagyok. Isten annak ellenére, hogy a monszunidőszak derekán érkeztem meg és tartózkodtam itt, egyetlen egyszer sem engedte meg, hogy a szolgálatomat akárcsak egyszer is egyetlen percre megzavarja az eső, vagy a vihar. Az bizony előfordult, hogy este, a szállodába való visszaérkezésemtől kezdve egész éjjel ömlött, de reggel mindig verőfényes napsugárral ébresztett, mindenhova eljutottunk, amit terveztünk, várakozás felett volt minden. Áldott legyen hűségéért!
Tizenkettedik nap hajnal – India. Ma indulok hazafelé…
Hajnali üzenet:
“Bizodalmad (feltétlen) legyen az Úrban teljes elmédből (a belső emberedben, a tudatodban, szívedben,a lelkedben); a magad értelmére (tudás, ítélőképességedre, tisztánlátásodra, éleselméjűségedre) pedig ne támaszkodjál.” Péld.3:5
Erre az üzenetre ébredtem ma hajnalban. Isten valamiért figyelmeztet, hogy minden téren, minden bizalmamat csakis és kizárólag Őbelé helyezzem.
Ma indulok hazafelé, – Visakhapatnam repteréről indul a gépem, – de közben Dubaiban fogok 1 napra megszállni, ahol szeretném felkeresni majd Dibakart, – tudjátok a frissen megtért indiai pincér testvéremet is, – remélem dolgozik. Onnan 17.-én, azaz holnap este indulok haza.
Akik 19.-én szombaton reggel eljönnek Budapestre a Tulip Innbe, az FGBMFI Országos találkozójára, azokkal nemsokára személyesen is fogok találkozni, ahol alkalmam lesz beszámolni utazásom élményeimről. Mindenkit szeretettel üdvözlök, az Úr áldjon meg. (MM. India 09.16)
Tizenharmadik nap reggel – Dubai.
Isten kimeríthetetlen, ismét egy csodás reggel várt…
Úgy alakult, hogy Dubaiban, ismét a Gulf Star hotelben kellett megszállnom, – nem fogjátok elhinni, – és találkoztam Dibakarral, az indiai pincérrel, és az Anna nevű, – az orosz Atomenergiai Intézetnél dolgozó – mérnök hölggyel, akivel az Indiába való utazásom előtti reggelinél beszélgettem az Úrról.
Az első, ami fogadott, Dibakar örömteli mosolya. Beszámolt, hogy az öröm azóta tartósan ott van a szívében, mert Jézus benne él! Igyekszem neki szerezni egy indiai bibliát.
A másik érdekes dolog, hogy egy asztalnál reggeliztem Annával, és perceken belül Jézusra terelődött a szó. Éreztem, hogy vágy van a szívében Isten iránt. Kérdés, felelet, meséltem neki Indiában történtekről néhány bizonyságtételt. Isten szólt a szívemben, hogy imádkozzak vele…és láss csodát, Anna befogadta a szívébe Jézust.
Kértem Istent, töltse be őt Szent Szellemével. Miután imádkoztunk, azt mondta, hogy olyan „jó érzés jött belé”, hiszem, hogy Isten Szelleme jelenléte adta belé ezt.
Nem is volt nagyon időm reggelizni, megkávéztam, és azonnal feljöttem, hogy megírhassam nektek, hogy együtt örvendezhessünk veletek!
Dibakarral egy óra múlva, megbeszéltem egy találkozót. Kíváncsi vagyok, Isten milyen meglepetéseket tartogat még számunkra.
Milyen érdekes, Istennek semmi sem drága, egy lélekért.
Minden tervem ellenére vissza kellett jönnöm ebbe a szállodába, mert voltak lelkek, akikre Istennek gondja volt, – hisz ami 7.-én reggel még nem volt elkészítve, mára beérett.
Milyen érdekes, hogy az orosz hölgy, Anna még 8 nap múlva is itt volt, és hogy pont akkor reggelizett amikor én, és hogy pont észrevettük egymást, és pont…pont…pont!
Legyen az Úr akarata szerint minden, és övé minden dicsőség! Az Úr áldjon bennünket! (MM. 09.17. Dubai)
“Bizodalmad (feltétlen) legyen az Úrban teljes elmédből (a belső emberedben, a tudatodban, szívedben,a lelkedben); a magad értelmére (tudás, ítélőképességedre, tisztánlátásodra, éleselméjűségedre) pedig ne támaszkodjál.” Péld.3:5.
Molnár Miklós
