Másodszor jártam azidőtájt Lodzban. A helyi csoport meghívásának eleget téve két napon keresztül találkoztunk a környék csoportjaiból összegyűlt szép számú tagsággal. Nagyon sikeres és vidám napokat töltöttünk közösen lengyel barátainkkal. Napközben találkoztunk a Lengyel Szövetség (FGBMFI) vezetőivel, estére pedig zárásként meghívásunk volt, hogy Miki tartson előadást egy jóképű helyi étteremben. Útközben kiplakátolva láttuk arcképét – jókat is derültünk rajta – nagy ember érkezését sejtették az utcanépével.
A terem zsúfolásig megtelt érdeklődőkkel, minden széken ültek már, mikor beléptünk az ajtón. A helyi kiválóságokon kívül kezet fogtunk még az USA nagykövetségének attaséjával is, aki feleségével együtt érkezett a vacsorára. Igazán nemzetközivé vált a találkozó.
Protokollárisan bemutatták a megjelenteket a nagyérdeműnek, megismertették őket a Keresztény Üzletemberek Nemzetközi Szövetségének történetével, majd felkérték Mikit, hogy ossza meg mondanivalóját a jelenlévőkkel.
Én meg kényelmesen hátradőltem székemben. Nyugtáztam, hogy szép napokon vagyok túl – jöhet a jól megérdemelt vacsora és a pihenés.
Itt tartottam éppen, mikor arra figyeltem fel, hogy hallom a nevemet. Na innentől el is kezdtem ám figyelni: „Engem már korábban hallottatok, hallgassátok meg a mai estén helyettem a barátomat” – rám nézett és felkonferált.
Kikászálódtam a végtelen nyugalom tengerén úszkáló gondolataimból.
Na jó ég, most miről is beszéljek…
Az első mondat ilyenkor a legnehezebb. Ráadásul hármas tolmácsolással működtünk, magyar – angol – lengyel koprodukcióban. Elmeséltem röviden élettörténetemet, főmondanivalóm összegezve nem volt más, hogy senki és semmi ne kerüljön Jézus és közénk. Se társ, se gyerek, se hobbi, se munka. A kérdésre, hogy mi/ki az első az életemben, azt tudjam mondani őszintén a szívemből mindenkor: Jézus. Meséltem nekik halálról, gyászról, fájdalomról az életemen átvonuló sötét fellegekről és ugyanakkor talpra állásról, megoldásokról és arról, hogy amikor a halál árnyékának völgyében jártam is, akkor se voltam soha egyedül. Arról, hogy a felhők felett mindig kék az ég.
Mondanivalóm elmondása után vendéglátóink meglapogattak, mindenkinek volt még egy kedves szava hozzám. Eddig minden ok is volt. De feltűnt, hogy egy korban tőlem idősebb hölgy követ. Bármerre mentem jött utánam. Próbálta felvenni velem a szemkontaktust, na én meg annál inkább nem szerettem volna ezt. Kezdett kínossá válni a helyzet. Szóltam Mikinek, hogy beszéljen már vendéglátóinkkal, segítsenek már, mert nem értem a helyzetet.
Segítségünkre sietett a helyi csoport vezetője és odavezette hozzánk a hölgyet és kezdte sorban tolmácsolni a szavait angolra.
Két évvel korábban már találkoztunk – kezdte mondanivalóját Mária. Azért jött, hogy beszámoljon arról, hogy milyen változások történtek a családjukban. Ragyogott az orcája, mikor végre meghallgatásra talált. Míg a szavait tolmácsolták, szemei könnyekkel teltek meg.
Látva, hogy nem emlékszem rá és a történetére sem, ezért felidézte az előzményeket. Arra a két évvel korábbi találkozóra szívében nagy fájdalommal érkezett meg. Egyetlen fia, alig töltötte be a húszat, de az utcán élt. Alkohol után jött a drog és bekerült egy utcai bandába. Innentől a helyzet is és a fia is ekkor kezelhetetlenné vált. Szép szóra, kérésre vagy bármilyen intelemre hárítóan reagált és meg szakított velük minden kapcsolatot. Mindent megtett, ami emberileg rajta állt és pont ekkor jött el az az ominózus este. Teljes kiszolgáltatottságban az egyetlen út maradt számukra, hogy az Úrhoz forduljon. És én itt jöttem be a képbe. Ekkor történt, hogy az alkalom végén megkérdezték, hogy ki szeretné, ha magyar testvéreik imádkoznánk érte?
Sokan jelentkeztek – emlékeztem már homályosan. Én meg akkor is, mint most is kényelmesen leültem hátra, hogy „tapasztaltabb” barátaim tegyék csak a dolgukat. Látva a tömeget, szóltak is hamarosan, hogy gyere te is!
Beálltam az egyik sor elé és várták az emberek, hogy mit cselekszem. Ők is bajban voltak, na és az is, akitől a megoldást várták. Felsóhajtottam az égbe: Uram, Istenem, a Jézus nevében kérlek, segítsél nekem.
Elkezdtük. Ők próbálták tökéletlen angolsággal közölni a mondanivalójukat, én meg renyhe angolságommal próbáltam felfogni azt. De volt olyan is, akinek egy szavát sem értem.
De Te, Uram mindent tudsz, ismered kéréseiket, vágyaikat, problémáikat. Kérlek, hallgasd meg őket! – mondtam bátran magyarul, mert az Istenen kívül úgy sem értette senki se a szavamat. Ők mondták lengyelül, én meg magyarul a magamét.
Ő is ott állt a sorban. Ő is azok közül volt, akinek szavát sem értettem – emlékeztem már.
Hazament megnyugodva, mert az Isten kezébe tette le dolgát.
És elkezdtek történni a változások. Teljes fordulat. A tékozló fiú hazatalált.
Örömkönnyektől teli szeméből áradt a hála, mikor történetüket meséli.
Az imádság meghallgattatott. A drogos fiú ismét az utcán van, szociális munkát végez a hasonló hátterű fiatalok között. Áldozatból segítővé vált. Hiteles. Orvosi kezelések nélkül, terápia nélkül tisztává vált. A megmentő kegyelem szíven találta. Jézusról mesél, akit nem keresett, de megtalálta őt.
Mária, amint meglátott a teremben szerette volna megosztani örömét velem.
Boldogok voltunk most már mindannyian – tolmácsok és imádkozók egyaránt.
Nem a szép beszédünkért, ékesszólásunk miatt vagy az okosságunkért, hanem az Ő szeretetéből történt, ami történt. Jézusért.
arobi
