„Aki nekem szolgál, engem kövessen; és ahol én vagyok, ott lesz az én szolgám is: és aki nekem szolgál, megbecsüli (tiszteli, ajándékozza, kitünteti) azt az Atya” (Ján. 12:26)
Jézus egyértelműen kijelenti, hogy akik saját életüket készek odaadni, akaratukat alárendelve engedelmesen követve Őt szolgálni Neki, azokat az Atya megbecsüli, megtiszteli, és megajándékozza, mert méltányolja azokat, és jónak ismeri el őket.
Érdemes elgondolkodnunk a „megbecsül” szó jelentésén. Megbecsülni valakit, nem más, mint méltányosan értékelni és annak alapján kinyilvánítani elismerésünket az arra érdemes személynek. Tehát ha az Atya megbecsül valakit, akkor ez az Ő értékelő, elismerő véleménye, a Jézust szolgáló személy életéről, magatartásáról, életmódjáról. Ez magában hordozza az Ő tiszteletének, ajándékainak, és kitüntetésének biztosítékát is. Fontos azonban, hogy a szövegkörnyezetet is megvizsgáljuk. Ha az előző verseket is elolvassuk, láthatjuk, hogy azokban Jézus egyértelműen kifejti, hogy – mi mint „gabonamagok” – csakis úgy hozhatunk gyümölcsöket, ha el/meghalunk, ez pedig az Istennek való teljes odaszánást jelenti, meghalván a saját életünket illetően. „Ha a földbe esett gabonamag el nem hal, csak egymaga marad; ha pedig elhal, sok gyümölcsöt terem.” Ezen feltétel teljesülése esetén a biztos gyümölcstermés biztosított, melynek eredménye, hogy az Atya elismervén, értékelvén életünket (életmódunkat) megbecsül bennünket.
Mindezen személyeknek, sem múltjukat, sem jelenüket, – sőt jövőjüket – illetően nincs mitől tartaniuk, félnivalójuk, hisz engedelmesen járván Krisztussal, biztosítva vannak arról, hogy Jézussal együtt mindig ott vannak, és lesznek is midig, ahol Ő van és lesz.
Általában szívesen emlékezünk az Úr ígéreteire, melyek ránk nézve tele vannak csodás, pozitív ígéretekkel, de ne feledjük soha el, hogy ezek bizony feltételekhez vannak kötve, mégpedig HA ŐVELE együtt szenvedünk, AKKOR ŐVELE együtt dicsőülünk is meg! Az Úr áldjon bennünket ebben.
mm
