A végidők csábító szellemei elszabadulnak
És hirtelen mintha a szellemi birodalomban egy súlyos mennyei fátylat húztak volna félre: sátáni hercegeket láttam, amint harci öltözetben szekereiken álltak, és irányították a pokol zászlóaljainak, erőinek és fejedelemségeinek óriási tömegeit – és félelmetes tömegnek látszódva álltak ott, egy olyan nyomvonal mentén, mely a végtelen messzeségbe húzódik, és mindnyájan várakoztak. És ekkor megfújtak egy óriási kürtöt, és a bukott sátáni hercegek és tábornokok elfoglalták helyüket a zászlóaljak élén, miközben a Sátán szekereinek mennydörgésszerű dübörgése hallatszott. És mikor a Sötétség Fejedelme előlépett, fejüket mindnyájan egyként meghajtották. És amint ott állt – teljes szörnyűségében, undorító önteltséggel és lázadással -, kardját magasra, a mennyek felé emelte, és láttam, hogy a hercegek és zászlóaljaik ismét egy emberként hasonlóan cselekedtek, majd Lucifer hátborzongató hangját hallottam: “Itt az IDŐ!” És a pokol hordái hatalmas és szörnyű kiáltással visszhangozták: “Itt az IDŐ!” És amint Lucifer a bukott hercegekhez fordult, hallottam gyűlölettel teljes sziszegését: “ITT AZ IDŐ, HOGY CÉLBA VEGYÜK A BAJNOKOKAT.” És hirtelen egy vidéki kastély előtti fák alatt találtam magam, gyönyörű angol pázsiton – és ott volt Jézus is. Arca oly csodálatos, oly kegyelemmel teli volt, de szemében mély, megállíthatatlan fájdalom tükröződött. Karját felém nyújtotta, és ezt mondta: “Elkezdődött!” Annyi gyötrelemmel mondta, hogy szavait alig értettem, és hangja elcsuklott a szívfájdalomtól: “Gyermekeim elbuknak! Elkezdődött!”
És még mindig alig-alig tudtam kivenni, amit mond – érzelmeinek hatalmas kisugárzása miatt, melyek személyiségéből áradtak, és amint felém lépett, orcáján patakokban folytak a könnyek. “Megcélozták a bajnokokat – az Én Atyám bajnokait itt a Földön. A pokol seregei az elmúlt évtizedekben a szellemi szférában erre a pokoli pillanatra várakoztak – annak meghallására, amikor a mennyből elindítom utolsó időkre vonatkozó hadmozdulataimat. Meghallották az Én szent angyalaim hatalmas sietségét, és válaszként elszabadították a leghevesebb sátáni támadást, amilyen intenzitású roham nem volt megtapasztalható a Földön az Én születésem napjai óta, amely napokban a Sátán haragja Heródesen keresztül rettenetes gyilkolást hajtott végre karon ülő csecsemők ellen.” Kővé dermedve bámultam Rá. Orcáját ismét szörnyű fájdalom járta át. “Az Én gyermekeim, tábornokaim, vezetőim, papjaim…” Hangja alig volt hallható. Szinte éreztem gyötrődését, hiszen amint terád és énrám gondolt, értünk szenvedett. “Az Én Atyám házának bajnokai úgy gondolják, hogy felkészültek. Egyesek közülük nem félnek az ellenségtől…” Jézus tétovázott, mielőtt folytatta volna. “És ez jó, és rendben is van, de az Atyától se félnek. Saját erejükre támaszkodnak, saját feddhetetlenségükre, saját vitézségükre.” Rendíthetetlen tekintettel a szemembe nézett. “Az ilyeneket nehéz az Én Atyámnak elérni, mert a saját megcsalattatásaik megvakították őket, és a zászlóaljak, amelyeket most megpillantottál, könnyűszerrel legyőzik majd őket. Mert lelkük nagy megcsalójának, a büszkeségnek tőrébe fognak áldozatként beleesni. Azonban e mostani pillanatban nem is miattuk gyötrődöm.”
“Az Én Atyám szereti az Ő gyermekeit” – nézett rám Jézus. “El sem tudod képzelni, hogy az Én Atyám milyen elementáris szenvedéllyel és könyörületességgel viseltetik az Ő megváltottjai felé. Ők az Ő legnagyobb kincsei a mindenségben. Gyönyörködik az Ő gyermekeiben. Vágyakozik a velük való együttlétre és közösségre.
Az Atya az Ő háza népe iránti szeretetét nem a bennük levő ajándékokra és képességekre vagy olyan dolgokra alapozza, amelyek a világ szemében oly sokat számítanak. Nem, Ő abban lelte gyönyörűségét, hogy a Földön bolondnak látszó dolgokat választotta, mert az Ő hatalmas és végére mehetetlen bölcsességében tudta, hogy akik felismerik, hogy ők a legkevésbé méltók, ezek fogják a maga teljességében megragadni azt a tényt, hogy az Ő szeretete nélkül teljesen alkalmatlanok a feladatra.” “Az Atya tudja, hogy ezek azok, akik gondolataikat és szívüket megkérdőjelezhetetlenül az Ő lényéhez fogják hangolni, akik az Ő gyötrődésének sebhelyeivel és saját alkalmatlanságuk érzésével botladoznak, akik tudják, hogy bensőjükben nincs semmi jó, kivéve, hogy Őbelé vetik reménységüket. Ezek az Ő bajnokai – leányom -, és az ellenség támadásának, amelyet épp most láttál, ők az elsődleges célpontjai.”
Részletek egy ismeretlen próféta szájából
