FGBMFI

Vasárnap reggel. Szeptember. Bádogszínű égbolt, fakó lélek, morcos kedv. Még a reggeli kávé sem nagyon ízlik ilyenkor. „Útra kelünk, Megyünk az Őszbe…” jut eszembe hirtelen a magyar költő (nem) idevágó sora  miközben megpróbálom magamat bepréselni a kerti munkásruhába. Hiába no, a nyári szalonnázások, a bográcsban főzött lecsó, a paprikáskrumpli, a sör, a házikenyér megtette hatását. De azért csak felmegy. Felhúznám gumicsizmám is, de nincs – van helyette tornacipő, az is megteszi.

Így az ősz kezdetén az ember már kicsit készül a télre, kiszellőzteti a pincét, megnézi van e elég homok a répának, felnéz a padlásra – nem csináltak e nyáron a macskák valami ramazurit – elcsodálkozik mit is keres ott egy régi-régi szekrény amit (úgy emlékezett) már tavasszal odaajándékozott a gyűjtögetőknek. Kicsit bosszankodik – mert memóriája már nem a régi – de azért odamegy, csak úgy szórakozásból kihúzgálja a fiókokat, kinyitogatja az ajtókat. És tátva marad a szája mert – az emberünk régebben szenvedélyesen gyűjtögette a régi könyveket és keziratokat – az egyik fiókban  egy megsárgult lapra bukkan amit (bár nehezen), de sikerül kibetűznie.

„ Esős idő volt azokban a hónapokban. Persze ez nem volt újdonság senkinek, hiszen ott (majdnem) mindig nedves volt minden. Esett amikor Károly menekült, esett amikor visszatért. Esett amikor felbomlott a parlament, és nemkülömben amikor zavargások folytak a vallásszabadságért. A vizes utcákról sokan bemenekültek a szárazabb kocsmákba ahol parázs vitába keveredve – erről, vagy amarról – néha bizony nehéz volt úgy hazatérni hogy ne lett volna egy-két nyom az emberen ami megmarad sokáig. Persze másnap reggel (egy kicsit) kisütött a nap és mint egy szorgos házmester felitatta az esti vizet, többen már máshogy gondolták a dolgokat. De hát ilyen idők jártak akkoriban. Hallottunk akkor (csak úgy fél füllel), egy emberről aki mást mondott mint az álatlánosan elfogadott, s többen úgy döntöttünk megnézzük magunknak ezt a szerzetet.
Nem volt könnyű a közelébe férkőzni (sokan őrizték akik úgy gondolhatták mi talán az életére akarunk törni), de megoldottuk. Persze éppen akkor is nedves volt az idő. Valami katonáknak mondott éppen beszédet. Nem olyan haszontalan lelkesítő – menj a háborúba, majd ha hazaérsz minden jó lesz – mondatok voltak ezek. Inkább azt mondanám sokat hallgatott. Vagyis az egésznek az értelme sorok közé volt bújtatva. Aki figyelt megértette, aki meg csak úgy ott volt.. nos, számára nem volt egyéb mint buzdító szavak egyvelege.
Volt viszont egy mondat benne. Az a mondat nagyon megérintett. Nem hiszem hogy nekem szánta, de sokat mondott számomra:  Bízz Istenben és tartsd szárazon a puskaport… „

Eddig a töredék amit talált.  Elgondolkodik. Vajon miért, mi okból került a kezébe pont ez és nem valami más, valami mélyértelműbb dolog amiből könnyebb következtetni. (Mert minél magvasabb a szöveg, annál könnyebb okosakat mondani/írni róla…) És akkor rájön. Gyorsan megkeresi az eredetit (van ám Google is a világon) „Put your trust in God, and keep your powder dry” – legalábbis ami annak mondanak. Vagyis: „Vesd a hitedet Istenbe és tartsd szárazon a porodat”

Két dolog amire felfigyel

1, Fontos a sorrend
2, a sorrenden belül két tanács közöttük az ÉS szócska (az előbbihez kapcsolódva – a tanácsot ember adta)

- akkor elámul és elkezdi leírni a dolgokat amire gondol.

Ha ezt a tanácsot mástól kaptuk volna, talán így hangzik. Bízz Istenben vagy tartsd szárazon a puskaport.
Vagyis bízz Istenben, VAGY magadban. De mindkettőben ne. Mert vagy hiszel, vagy nem. Ha bízol benne, tökmindegy milyen a puskapor. Ha meg nem akkor magadra vagy utalva.  Cromwell persze azt mondta amit gondolt. Először bízz benne, másodjára (ha minden kötél szakad) azért ott van a puska, fejsze, gépágyú mindegy, csak írtani lehessen vele az ellent. Cromwell – ezen mondás alapján – nem nagyon bízott Istenben. Élete végéről egy ima: „Uram, bár én nyomorult és szerencsétlen teremtmény vagyok, de szövetségben vagyok Veled a kegyelem által. És Hozzád mehetek, Hozzád akarok menni a Te népedért. Te tettél engem, igen méltatlant, silány eszközzé, hogy javukra legyek és Tenéked szolgáljak. Uram, akárhogyan is végezzél felőlem, velük cselekedjél jól ezután is. Folytasd az ő megszabadításukat és a reformáció munkáját, dicsőítsd meg Krisztus nevét a világon….”

Kicsit utánanéz mit is mondott valaki más az ilyen helyzetekről. „Ne aggodalmaskodjatok tehát a holnap felől; mert a holnap majd aggodalmaskodik a maga dolgai felől. Elég minden napnak a maga baja.” – persze ez így irtózatosan leegyszerűsíti a helyzetet. Sokan mondják is hogy: már más kort élünk, meg azt hogy: persze mert akkoriban nem kellett jelzálogot fizetni, meg rezsit. De ez nem így van. Akkoriban is voltak kiadások (jelzálog, rezsi, gyerektartás) fizetni kellett a péknek a kenyérért, a mészárosnak a húsért, a kőművesnek a falazásért. A „más kort élünk” -el meg az a baj hogy azóta jobbult  a helyzet. Ha ma valaki ilyesféle dolgokat mond, maximum bolondnak nézik és ráhagyják. Van aki meg is vendégeli egy kis itókával, de az már ritkábban fordul elő hogy az ilyesféle kijelentés után néhányan vesznek egy marok szeget meg két gerendát és három ponton rögzítik a szerencsétlent. Szóval a dolgok egyszerűsödtek.  Persze mi (akik hívőknek, keresztényeknek, vagy ilyesmi.. valljuk magunkat) erről nem veszünk tudomást és máig is ezt szajkózzuk. Ha másnak nem is, de magunknak. Ha csak a mondás felét elhagynánk már nyerhetnénk. Csak Bízz Istenben…. és ennyi.

A puskapor már nem a Te  gondod.