“Elalvás előtt, éjfél elé találomra felütöm a Szentírást: “… és vannak férfiatlanok, kik magukat teszik férfiatlanná a mennyek országáért”. S a következő versben ez áll : “Hagyjátok a kisdedeket hozzám jönni, és ne tartsátok vissza őket tőlem: mert ilyeneké a mennyek országa”. S még ugyanezen az oldalon : “Bizony mondom nektek, hogy nehéz a gazdagnak bejutnia a mennyek országába”. Itt leeresztettem a könyvet.
Ennek az egyetlen oldalnak gazdagsága is szinte kimeríthetetlen (Máté, 19,15-24).
Valóban isteni könyv! Minden emberi mű milyen hosszadalmas, mennyire kikerekített az Evangélium mellett! Csak isteni sugallat bízhatott ekkora “remekművet” oly esendő tollforgatóra, amilyen Máté evangélista is lehetett. Mert ezek a szavak akár porba írva is megmaradtak volna. A világirodalomból egyedül Shakespeare műveinél érzek halványan valami hasonlót, a feljegyzésnek valami “szent könnyelműségét”, hiszen e remekek úgyis elpusztíthatatlanok.
Jézus szavairól beszéltem, pedig e szavak épp nem szavak, ez a másik csodájuk. Aki az Evangéliumot olvassa, nem Jézus szavait olvassa: Jézus maga van vele. Aki az Evangéliumot magával viszi – kórházba, útra, háborúba -, nem egy könyvet visz magával! Ezek a “szavak” személyes erejűek! Nem megfogalmazások, hanem a tett, a gesztus erejével, forróságával hatnak.
Szegénynek kell lennünk e földön, “mondja” az egyik “mondat”, s a kimondatlan kapcsolat máris ezt sugallja: miként a gyermekek is szegények! De valóban azok?
Nem, itt a szegénység sokkalta többet jelent puszta szegénységnél. Hiszen a gyermekek gazdagok is, azért mernek a pillanatnak, a mának élni, akár a mezők liliomai. De hogyan élnek a pillanatnak? Mint a naplopók, a semmirekellők? Éppenséggel nem úgy, hiszen akkor életük üres lenne és tűrhetetlen! A gyermekek az ábrándok teljességében élve tudják magukat oly alázatosan kiszolgáltatni a pillanatnak. Az ő belső világukat még nem parcellázta fel, szabdalta szét a személyes érdek, ezért lehetnek birtokosai mindennek! Ezért érezhetik magukénak az egész teremtett világot. “Szegénységükben” övék minden, amit kezükkel elérnek, s az is, amit el se érnek: a teljes égbolt, a csillagok minden ragyogása. Milyen szánalmas hozzájuk viszonyítva a felnőttek, s kivált a gazdagok birtoklási vágya, milyen barbár, szerezve egyre szegényebb, gazdagodva egyre nincstelenebb állapota a léleknek!
A lemondással nem a szegénységet kívánja tőlünk Jézus, hanem a birtoklás egyetlenlehető módjára, a szelídségre nevel. A rész helyett ekkor a teljességgel ajándékoz meg bennünket, s legmagasabb szinten: Isten szerelmével*. Így árulja el igazi értelmét a legelső mondat is : “S vannak férfiatlanok, kik magukat teszik férfiatlanná a mennyek országáért”. Itt se a férfiatlanság a lényeges, hanem a részről, a “kijáró részről” való lemondás a “kegyelmi teljesség” kedvéért, a lélek “gyermeki” állapotához hasonlóan.
Három tanítás egyetlen oldalon, három gondolat, miket azonban nem a logikai kényszer, hanem egyedül a belső realitás forrósága olvaszt egybe. Három “gondolat”, mely azonban épp azzal, hogy több, mint gondolat, egyszerre ezer kérdésre válasz és megoldás. Erre a sűrítésre pedig egyedül az isteni szeretet képes.”
A fenti gondolatok Pilinszky Jánostól származnak, 1962-ből. Az írás eredeti címe — A Szentírás margójára — volt
