„..Ne félj! Bátran beszélj továbbra is, ne hallgass el, 10 mert én veled vagyok!..” Apcsel.18:9
Amikor Pál megpróbálta új hitét megosztani régi barátaival, azok ellenszegültek neki, „..azonban elutasították az üzenetét, és kitartóan ellenkeztek Pállal..” Apcsel. 18:6
Az embernek mindig fáj ha visszautasítják azok, akiket szeret. Úgy tűnik, hogy Pálnak ez akkora fájdalmat okozott, hogy Istennek kellett őt bátorítani: „Ne félj! Bátran beszélj továbbra is, ne hallgass el, 10 mert én veled vagyok! Senki sem fog megtámadni, vagy bántani téged.” Majd később, amikor Pál igyekezett közeledni néhány apostoltársához, azok elővigyázatosak óvatosak, távolságtartók voltak vele szemben. Úgy tűnt nekik, hogy Pál a túl zsidó ahhoz, hogy keresztény legyen és túl keresztény ahhoz, hogy zsidó legyen, – szóval nem tudott eleget tenni azok elvárásainak.
Teljes szolgálata idején folyamatosan szenvedett az általa annyira szeretettek visszautasításától és a bennük való csalódottságtól.
Amikor emberek csalódást okoznak nekünk, az mindig Isten karjaiba terel minket.
A visszautasítottság általában egy mélyebb, intimebb kapcsolatba hoz Istennel.
Amikor Pált megkövezve otthagyták, halottnak hívén, ő „..felkelt, és visszament a városba…” Apcel.14:19-20
A visszautasítottság, a meg nem értettség eredményeként egyre inkább Istenre támaszkodunk, hisz hova máshová is mehetnénk! Ugyanakkor tény, hogy mindaddig, amíg Istentől nem kapsz üzenetet, nincs semmiféle más reménységed. Elutasítottságunk alkalmával Istennek módja nyílik arra, hogy az áldásnak egy magasabb fokára juttasson el bennünket, melyet máskülönben nem érhetnénk el, vagy elhibáznánk. A legnagyobb megpróbáltatások eredményezik mindig a legnagyobb növekedést. Ahogy Dávid írja: „Asztalt terítesz nekem ellenségeim szeme láttára (igazolsz engem). Megkened fejemet olajjal,(naponta felhatalmazol) csordultig van poharam áldásod rajtam egyre nő).
Az igazság az, hogy fájdalom, ellenállás és az elutasítottság nélkül sosem jutnánk el arra, hogy az Úr asztalánál üljünk örvendezvén.
mm
