„..mert megtaláltam az én juhomat, mely elveszett” Luk.15:6
„..megtalálja, összehívja …., mondván: Örvendezzetek velem, mert megtaláltam” Luk.15:9
„..az én fiam…. elveszett és megtaláltatott..” Luk.15:24
Mindhárom esetben egy fontos dolgot tényként rögzíthetünk, mégpedig hogy „elveszett”.
Mi emberek, ha valamit nem találunk meg, általában úgy reagálunk, hogy elveszett. Ami elveszett a számunkra nem található. Az lehet a házban, azon kívül, aztán olyan is van, hogy tudunk róla, hogy önszántából elment.
Vizsgáljuk meg mindhárom esetben egy kicsit mélyebben a dolgokat.
1./ A juh esetében az a nyájban volt, együtt jártak, de valamilyen oknál fogva az eltévedt, talán maga sem tudja, vagy nem is vette észre, hogy időközben eltévedt. Azt, hogy mi okozta ezt, – lemaradt, elmaradt, figyelmetlen volt, gyenge volt és nem tudta tartani az iramot a nyájjal, valami más lekötötte a figyelmét és közben a nyáj tovahaladt, ő lemaradt, vagy netán a nyáj peremén volt éppen és elragadta egy ragadozó, – mert tudvalévő, hogy minden esetben a ragadozók a nyáj széléről ragadják el zsákmányukat és általában a gyengéket. Jelen esetben irreleváns. Talán most ne mélyedjünk bele az ok keresésébe, hanem inkább a következményt vizsgáljuk: eltévedt, egyedül maradt, esendővé vált, mert elvesztette a pásztor és a nyáj „biztonságot adó” közelségét. De megvan és él, nem pusztult el.
A nyáj talán nem is veszi észre, de a „ Nyájjuhász” Pásztor figyelmét nem kerüli el!
Keresi…. kutatja, szerető szemeivel…elindul megkeresni azt…és egyszer csak rátalál, mert Ő neki mindig gondja van arra, hogy megkeresse és meg is találja a hiányzót!
Valaki hiányzik a nyájból! Valaki másfele jár.
Mindenképpen fontos, hogy felismerjük azt, hogy hiányzik. Vajon nekünk hiányzik – e az eltűnt, és ez nekünk feltűnt, hogy ő eltűnt? Vagy leírjuk, mint a leltározók teszik az árunál, úgymond: „belefér a kálóba”, magyarán nem zavar sok vizet, mit számít az az egy? Igen, mert nem te vagy az az egy!
Ha te lennél feltűnne talán. Mert ugye belőled csak egy van, a többiek pedig sokan vannak.
Talán ha feltűnik neked is „szólni kellene a Pásztornak”, Ő meg fogja találni és visszahozza a nyájba. Pásztorszíved van, vagy olyan juh vagy aki észre sem vesz, vagy nem akarja észrevenni, vagy netalán leírja a hiányzót?
2./ A drachma esetében az a házban volt benn, csak eltűnt. Talán a nagy kavarodásban, a rendetlenségben, valami eltakarta, leesett (elesett), vagy az asszonynak (helyi gyülekezetnek) fel sem tűnt, mert volt másik drachmája, volt még elég másik pénze, nem érezte hiányát annak az egynek. Nem tudjuk, egy világos a példázatból egyértelműen kitűnik, amint az asszony elkezdte keresni, meg is találta és utána együtt tudtak neki örülni! Keresd ami elveszett! A drachma oldaláról vizsgálva: a drachma nem is volt tudatában, hogy elveszett, hisz senki sem kereste! Neked nem tűnt fel? Te az elveszett drachma vagy, mely eltűnt, vagy te azok között a drachmák között, vagy akik megvannak.
3./ A tékozló fiú esetében az a saját elhatározásából megy el. Az apjának ugyan rosszul esik, nem követi, nem könyörög neki, és nem is megy utána. A három szereplő: az Atya, a tékozló és az idősebb testvér ennek a fő szereplői. Egy a tény: a kisebbik elment. Az idősebb nem beszél vele, úgy néz ki a dolog, hogy az egész nem is izgatja, sikeresen leírta öccsét, ez az „úgy kell neki, ő akarta így” hozzáállás. Nem is várta haza, amikor viszont meg (haza) tér, elkezd irigykedni rá, mert az Atyja örömében lakomát rendez annak, visszafogadja a családba (szövetségbe: pecsétgyűrű, új ruha, levágott tulok)
Az Atyát viszont rettenetesen bántja az egész: egyrészt a fiatal fiú távozása, másrészt annak hazaérkezését követően az idősebb fiú hozzáállása.
Te melyik szereplő vagy? Van – e Atyai szíved, mert akkor Isteni természet részesévé váltál? Tudsz-e te örülni az Atyával együtt – mint az otthon maradt idősebb, a „jógyerek” aki mindent megcsinál otthon – testvéred hazatérésének? Volt – e hiányérzeted, amíg a tesód távol volt? Hisz az Atya mindene a tiéd! Hisz te nem veszítetted el az örökrész jussodat, tehát addig is tudtál hasznosan szolgálni az Atyádnak, amíg szegény tesód ezt – igaz önhibájából – elmulasztotta. Ő számon tartja azt, hogy mindvégig szorgalmasan dolgoztál, de egy panasza van ellened: „Fiam miért nem hiányzott a testvéred, nem jöttél ki velem az útra, hogy együtt várjuk haza a kisebbiket. Mikor pedig hazajött, miért nem tudtál velem együtt örvendezni, – miért nem jöttél el az örömpartira, Fiam?
Az Atya rehabilitálta a hazatért fiút, viszont egyet eltékozolt: az örökrész jussát, azt az időt amit elmulasztott, hogy hasznosan és engedelmesen szolgáljon az Atyjának otthon. Ezt az Atya megbocsájtotta neki! Te is meg tudod neki bocsájtani, vagy felrovod neki?
Érdemes elgondolkodnunk ezeken, mert az van megírva a Bibliában, hogy az Isten a szíveket vizsgálja! Lehet, hogy ügyesen titkoljuk – a megfelelő kifelé való viselkedésünkkel, intellektusunkkal – kifelé azt, hogy a másik embert valahol, valamikor, valamiért már leírtuk. Ideig óráig palástolhatunk dolgokat kifelé, de a cselekedeteinket idővel a háztetőkről fogják kiabálni. Ez nem az Isteni természet kialakulásának jele bennünk. Jól gondoljuk meg utainkat!
mm
