A néma térben, a semmi felett,
Kifeszítve egy neonfényes íven,
Pályáját futja egy bolygó kevélyen.
Telve fintoros, büszke emberrel.
Kiknek csak játék az egyszeri élet
De mi van alant vagy fent? Kit érdekel?
A szegény pór csak hasát tölti meg.
A tudós meg legyint, dolga végtelen.
Nap napot kerget, nincs benne értelem.
Egyedül csak a Törött Szív keres.
Sóhaja mélyről tör az égbe, zilál.
Mint egykoron Ábel vére – kiált.
A csillagok közt, mint egy néma bárány
Setén sután megáll, Suhan az ábránd,
Keserűség, önvád, méreg, csalódás.
Boldogságot akar, nem vad tivornyát
A Szív tudja, rég tudja már az útját.
Nyitja száját hangtalan, száz bűnt bán….
Forr a hús, a levegő vibrál-szikráz,
Mosolyba taszító vakító ragyogás,
Fényét szórja, mint épp, smaragd-gyémánt
