A valóságshow világában vajon milyen értéke van a valóságszónak?
Mert az igaz szó, vagy valóságszó mindig igazi érték volt és az is marad.
A napokban hallottam, hogy mi az angol BBC titka, amely egészen a II. világháborúig vezethető vissza. A németek dicshimnuszt zengtek magukról még akkor is, amikor már nyilvánvalóan vesztésre álltak, az angolok viszont mindig reális megközelítésben tálalták a híreket. Bár ez teljesen más volt, mint a német háborús propaganda, mégis ennek volt és lett hitele.
Gyerekkoromba még érdekelt a politika, ezért meghallgattam a Magyar Rádió híreit, majd Amerika hangja, a Szabad Európa rádió, végül a BBC híreit magyarul. Tudtuk, mondtuk, mindegyik hazudik, valahol a két véglet között van az igazság, amely legközelebb a BBC-hez volt.
Az emberek kíváncsiak! A többséget igenis mindig érdekelte, hogy ki – kivel – mikor – hogyan – mit csinál, kiről mit gondolnak. A valóságshow mint műfaj ezt, az úgynevezett kukkolási vágyat használja ki. Kiindulópontja egy 1973-ban megjelenő An American Family című 12 részes sorozat volt, amelyben egy hétköznapi család élete került filmvászonra, különböző társadalmi problémák kibontásával. A későbbi valóságshow-k már mesterséges előállított környezetben zajlottak. A mai értelemben vett valóságshow-k közül az Expedition Robinson volt az első. Ebben 48 embernek kellett egy szigeten elvégeznie különféle feladatokat. Az utóbbi idők legismertebb és legnézettebb show-ja a két legnagyobb konkurens csatornán futó Big Brother és Való Világ volt.
Mindannyiónk élete egy valóságshow. Van, aki kirakatban szeretne lenni, van aki a legbelső, sötét szobában elrejtőzni. De elsősorban nem ez a fontos, hisz életminőségünk nagyban az Istenhez, és az emberekhez való viszonyunk, kommunikációnk befolyásolja. Egy fiatalasszony állandóan szomorú, gondterhelt, életunt volt, és a barátnője azt tanácsolta neki, hogy adja el frusztráltságát valakinek havi tízezer forintért. A következő alkalommal, amikor találkoztak, a nő fel volt dobva, mosolygott, csillogott a szeme. Boldogan mondta barátnőjének, hogy átadta aggódási csomagját valakinek. És azóta boldog, felszabadult, nem aggódik a jövő miatt. És miből fogod kifizetni a havi tízezer forintot – kérdezte barátnője. Hát, volt a válasz, nem tudom, de ezen aggodalmaskodjon az, akinek átadtam a csomagom.
A régi európai kolostorokban a szerzetesek úgy jártak a sötét folyosókon, hogy a cipőjük orrán egy gyertya volt, amely épp csak annyi fényt adott, hogy lássák a következő lépést. Csak a következőt……….
Ha valaki ezer forintot adna, valahányszor hálásak vagyunk, és ötszázat vissza venne, amikor panaszkodunk valamiért, akkor gazdagok lennénk, vagy szegények? Sajnos nálunk népbetegség a panaszkodás. Kész a válaszunk ez esetre, hisz ha a másiknak is olyan problémái lennének mint nekünk, akkor biztosan ő is panaszkodna – mondjuk.
A Bibliában azt olvashatjuk, hogy zúgolódás, panaszkodás nélkül tegyünk mindent. Miért is? A panaszkodás függőséget okoz. És akkor panaszkodásunknak se vége, se hossza.
A panaszkodás kihat az egészségre is. A Biblia szerint a nyugodt, csendes szív és elme, a test élete és egészsége. Hány nyugodt, csendes és egészséges panaszkodót ismerünk? Vajon miért?
Fogyasztói társadalomban élünk. Mindenki fogyasztani, kapni szeretne, miközben nem akar adni, sokan már nem is tudnak.
Pünkösdkor volt Erdélyben a csíksomlyói búcsú. Böjte Csaba, Ferences rendi szerzetes a búcsú résztvevőitől azt kérte, hogy a hegyről lemenve vigasztalják, bátorítsák, lelkesítsék egymást.
Bátorítsák családtagjaikat, ismerőseiket, munkatársaikat, hiszen mindenkinek jól esik, ha valaki megsimogatja a fejét, és azt mondja neki: fog ez menni.
Ez az igazi valóságszó. Bátorítok, lelkesítek e szavakkal én is mindenkit. Új elhatározások……….. új kezdések………FOG EZ MENNI!
