A Teremtés alapján a láthatatlanból (a szellemiekből) álltak elő a láthatók, ez vonatkozik a mi szellemünkben lévő dolgokra, gondolatokra is. A vetés és aratás törvényszerűsége bizony erre a területre is vonatkozik. Isten gondolata JÓ volt eredetileg, hiszen Ő Szeretet.
A Szeretet pedig ugyanakkor mindig szabadon hagy, megadja a „szabadság” opcióját az ember számára. Abban a pillanatban, amikor a gondolataim halmazaiból kiválasztom a „rossz” opciót és elkezdem azt favorizálni, megengedem elmémnek, tudatomnak azt, hogy azon a nyomon induljon tovább, – a „rosszon”, elindul a gondolati vetésem. A vetés aratás törvénye alapján mindig az fog kikelni, amit elvetettem, tehát, az fog manifesztálódni, megteremni a fizikai dimenzióban. A talaj, amelybe vetek, sohasem „szól” bele, hanem azt a fajtát termi meg, amit elvetettem, ha búzát, akkor búzát, ha pedig tövist, vagy valami mérges növény magját, akkor pedig azt. Az akarat és a döntés szabadságát megadta Isten. Azt mondjuk: „Akinek jól megy dolga, az a jégre megy táncolni”, – én e helyett inkább így mondanám: „aki úgy gondolja, hogy jól megy dolga, annak megvan a lehetősége, hogy a jégre menjen táncolni.”
Nos, Ádáméknak is megvolt a lehetőségük erre. Amíg minden csakis Isten gondolatai szerint ment, addig nem volt más opció, csak a JÓ, de az Ellenség destruktív aktivitása nyomán, – elvetette a ROSSZ opcióját is az Ember tudatába. Ekkor a Szeretet – Őket (Ádámékat) szabad döntésükben nem korlátozva, – megadta a lehetőséget a választásra. Minden információjuk megvolt ahhoz, hogy a JÓ mellett döntsenek! A kételkedés akkor jött be, amikor az elme megkapta azt az információt, hogy akkor tudod csak, hogy mi a JÓ, ha a ROSSZAT is megismered. A Jó és a Gonosz ismeretének fája. Mi is történt? Elvetették a JÓ/Isten iránti kételkedés, bizalmatlanság, hitetlenség magját tudatukban. Ez aztán kikelvén meghozta a ROSSZ mellett való döntést.
Életünkben ugyanez ismétlődik meg folyamatosan. Feltétlen vigyáznunk, ügyelnünk kell erre, autogén módon, tudatosan. Gondolataink szüntelen karbantartása az egyik legfontosabb dolog. Az alap álláspontunknak kell megváltoznia. Azon döntésünknek kell megszületnie, hogy tudatunknak a Teremtéskori állapotba kell kerülnie, amely majd befolyásolja egész gondolkodásmódunkat. Az eredeti „istentudatú”állapotba kell visszakerülnünk: Isten gondolata mindig JÓ! Ne adj teret a másik opciónak! A választás lehetőségét mindannyiszor vissza kell(ene) utasítanunk. Nem akarom megismerni a rosszat, elég nekem egy opció, az Isten szerint való, mert az Őbenne való hitem, bizalmam azt diktálja, hogy nem szükséges foglalkoznom, összehasonlítgatnom azt „másikkal”. Az újjászületett ember bennem nem akar választani, az tudja az egyedüli JÓT.
Ez a HIT. A feltétlen bizalom és meggyőződés arról, hogy amikor választottam, döntésemet meghoztam Isten mellett, akkor az az egy döntés elég volt. A kísértéskor mindig felmerül a másik opció, ezt kell tudatosan és masszívan elutasítanunk, már csírájában.
A megtéréskor, gondolkozásmódom megváltoztatásakor, meghoztam egy döntést, és az igazság az, hogy innentől kezdve nincs, – vagy nem „lenne szükség más döntéshozatalra”.
Amikor Jézus azt mondja, a Máté evangéliumában, hogy ha „olyanok nem leszünk, mint a kisgyermekek, nem juthatunk be a Mennyek országába” akkor úgy gondolom, hogy nem a gyermeki, infantilizmusra gondol, hanem a szülei iránti, kisgyermeki feltétlen bizalomra. Arra, hogy a kisgyermekben fel sem merül annak a gondolata, hogy a szülei tanácsa, utasítása rossz lehet, tehát még nincs annyira „szocializálva”, hogy tudatában megjelenjen az a másik opció.
mm
