Az ember bukása és megmentése
Mind rügyeztek és gyümölcsöt érleltek a fák,
Pezsgett a folyó, benne a sok hal táncot járt.
Párduc és bárány szelíden együtt vacsorált.
Itt élt szeretetben együtt Isten és az ember.
Látták, hogy minden szép és tökéletes.
A kertben együtt sétáltak és beszélgettek.
A kert közepén két fa állt egymás mellett
az ágak tele rakva rogyásig szép terméssel.
Tudás és élet, kéz a kézben – szövetségben.
Minden, amit látni, azt Isten szóval teremtette.
Csak e két fa volt, amit saját kezével ültetett.
Egyszer útjuk arra vezet, és így szólt a Mester:
mindenem a Tiéd, csak e két fát kerüld el.
Nem kerítem el, és előled nem is rejtem el.
kérlek, hogy őrizd és e gyümölcsöt ne tépd le.
Az idő telt, és az ember Isten nélkül ért ide,
Vele volt most társként kívánsága és kísértője.
Az okosan érvelt és duruzsolt az őrizőnek:
Dicsérte a fát, kiváltképpen a bölcsességet.
Kell neked a jó és rossz tudásának képessége,
mert akkor olyan leszel, mint az Isten.
/Egy dolgot nem tett, nem is ajánlotta -
sőt kerülte, még csak szóba sem hozta:
az életfájának gyümölcsét nem kínálta…/
Az asszonynál megfogant e csalárd beszéd
tetszett a szemének és a hasának az eledel:
szakított a fáról, mert a tudásért epedezett.
Ízlett neki, és adott belőle a férjének..
és amint a férfi is harapott belőle, erre
megnyílt szemmel látták maguk meztelen!
Ekkor meghallották az Úristen hangját,
aki a hűvös alkonyon a kertben sétált.
De nem állhattak meg szeme előtt, elbújtak.
„Ember, hol vagy?” Kereste és szólította őket.
Csak egy hang felelt a sűrűből: elrejtőztem,
mert meztelen vagyok. „Kimondta ezt neked?”
S máris kezdődött a nagy hárítás és maszatolás:
a férfi a nőre, az asszony a kígyóra tolta,
megbánás vagy felelősség nem kerül szóba.
Isten arcán bánat suhant át, nyomban megoldást keress
Mit tegyen, hiszen az ember, már nem bűntelen
szeretem – gondolta – ezért, meg kell mentenem.
Most el kell küldenem – az életfáról ne egyen, mert
bűnösen, gőgösen országomban így ne kerülhessen
De van még remény, a megmentésére kész a terv.
Az ember tette következmények nélkül nem maradt
vérrel, verítékkel küzd, a föld termését nehezen adja
Azóta nem látja az Istent, és az én uralkodik rajta.
Az asszony epekedik a férfi után, az pedig uralkodik rajta.
A szülés fájdalma emlékeztet az ősanyára, a tudás fára.
A kígyó hason csúszik lábak nélkül, azóta a port nyalja.
Mérgében azóta folyton az ember fia sarkát marja.
De eljön az idő, szól, a fáma, mikor az asszony Fia
a kígyó fejére lép … És így telt el több ezer év.
Kimegy el önként, hogy ismét szerethessük az embert?
A Fiú jelentkezett vállalom. S többet nem szólt, de ment.
Majd a kereszt látta őt, útja itt véget ért értem és érted.
Az utolsó szava ez volt - BEVÉGEZTETETT!!
és megmentette egy tettel, egyszerre az embert
Így lehet végre az ember ismét örök és bűntelen.
2011 Július.
