Hatodik nap este – India.
Ma reggel változott a program, nem a dzsungelben lévő törzshöz mentünk, hanem egy – kies helyen lévő,- ki tudja hány kilométerre lévő messzi kis faluba, ahová délben, ebédszünetben érkeztünk meg.
Három óriásfa alatt, a földre terített hatalmas kamionponyváknak tűnő valamiken kb. 150-200 ember a földön ülve várt bennünket. Körülöttünk a marhák és bivalyok deleltek a hűsben, férfiak pásztorbotjukra támaszkodva ültek, álltak.
Mondták hogy kb. 30-40 percem van az üzenetre. A misszió vezetője röviden bemutatott a saját nyelvén, majd átadta a szót nekem.
Barátaim, ennyi “éhes, és szomjas” emberi tekintetet mostanában nem láttam, talán Pakisztánban utoljára.
Nem tudom, hogy közülük hány hívő keresztyén volt és hány hindu, de azzal kezdtem, hogy megosztottam velük a bizonyságtételemet, továbbá arról beszéltem, hogy Isten elsősorban a bűnösöket keresi, azokért jött el, nem a jókért, másodszor pedig eltakarítja, leveszi a hátunkról a karmánkat, bűneinket, majd ezek után a velünk való személyes kapcsolatot akarja elmélyíteni, hisz minden szolgálat majd később ebből táplálkozik, nő ki.
A hívogatáskor nagyon sokan befogadták Jézus Krisztust Megváltójukként, de kedves testvéreim, bocsi, de senki sem számolta őket hányan voltak, hisz a Menny pontosan tudja, hogy kik voltak azok, és hányan.
Az üzenet másik része a zöldellő, de terméketlen fügefáról szólt, – Mk.11:13; mégpedig abból az aspektusból, hogy sokan zöldellünk, messziről nézve az éhező, szomjazó vándor alig várja, hogy a közelünkbe kerülve szakítson a gyümölcseinkből, de amint alaposabban nézelődik, – és a messziről zöldellő levélkavalkádhoz közel érvén azonban csalódás éri!
Hiába akarta éhségét csillapítani a várt gyümölcsökkel, csak leveleket, külső pompát talált rajtunk.
Jézus ítélete erre a fára nézve egyértelmű volt, és még az is hidegen hagyta a Világegyetem Királyát, Teremtőjét, hogy nem volt gyümölcstermés (fügeérés) ideje, magyarul, mintha télen, vagy tavasszal szeretnénk szüretelni egy gyümölcsfáról. Nos Jézus pontosan tudta, hogy melyik hónapban jártak, tudta hogy mikor kell szüretelni, – hisz Ő teremtette azokat. Számomra ennek a történetnek alapvetően szellemi üzenetet szánt az ÚR, mégpedig azt, hogy Ő akkor is elvárja tőlünk, rajtunk a gyümölcstermést, amikor éppen nem süt a nap, nincs eső, vagy éppen esik a hó és hideg van,- hisz mi belőle táplálkozunk, nem a fizikai körülményektől függünk. (Ref. Ótest.: Jer.17.fej)
Mikor az alkalomnak vége volt, egy fiatalasszony rohant ki, és totál lelkesedéssel, – indiai nyelven, amit aztán lefordított a vezető – elmondta, hogy maláriában szenvedett, hatalmas lázban volt, mikor eljött a pásztor hozzá, és meghívta erre az evangelizációra, de ő visszautasította, mert olyan gyenge volt, hogy jártányi ereje sem volt. De a pásztor nem engedett, és felajánlotta, hogy elhozza őt ide. Most pedig nem tudja mi történt, de az alkalom alatt teljesen elmúlt a láza, a gyengesége, teljesen megerősödött, jól, és teljesen gyógyultnak érzi magát a maláriából.
Dicsőség Istennek, az Úr Jézus meggyógyította őt a maláriából!
Együtt örvendeztünk, mindannyian, majd gyorsan kiosztottak mindenkinek “egy adag indiai főtt rizst” és ezt követően mindenki ment a dolgára, mi pedig hazaindultunk. Csodálatos nappal ajándékozott meg az Isten! Élveztem minden percét!
Előzetesként: a terv holnapra a leprás falvak, közösségek meglátogatása.
Az Úr áldjon meg mindenkit!
India, . 09.10.
Molnár Miklós
